Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád, Máth Kristóf
A teljesség igénye nélkül szedtünk hét pontba néhány érdekességet az ország egyik legtitokzatosabb vidékéről.
1. Innen a név
Aki az Őrség név eredetéről kérdezősködne, nem kell aggódnia, hogy válasz nélkül marad. A helyiek büszkén emlegetik „őrálló eleiket”, akik a honfoglalástól kezdve őrizték az ország nyugati határát. A saját fegyverrel, saját költségen vállalt szolgálatért jókora terület és ritka kiváltságok jártak. Az itt megtelepedett – hagyomány szerint – 108 család és leszármazottai például nem tartoztak földesúri fennhatóság alá. Az őrség legfőbb elöljárója az őrnagy volt, embereit pedig őrállóknak hívták. A védők kitüntetett szerepét egy 13. századi oklevél is megerősíti. Ebben szerepel tizennyolc településnév – Szalafő, Eőri-Szent-Péter, Ispánk, Külső-Rákos, Zakmer (Szaknyér), Belső-Rákos, Pankasz, Szata, Kerkás-Kápolna, Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormán, Hodos, Kapornak, Kercza, Szomorócz és Bükalja –, amelyek, bár közülük több már másként ismeretes, valamelyest segítenek eligazodni, a „mi még az Őrség, és mi nem az?” jellegű vitákban. A vidék őreinek szerepe idővel háttérbe szorult, hiszen a helyiek a magyar történelemben szokatlan háborítatlanságban éltek – ez is az oka a meglepően gazdag hagyományviláguknak –, de kiváltságaikról nem mondtak le egykönnyen. A hatalmát kiterjeszteni igyekvő Batthyány családdal például nem kevesebb mint kétszáz évig, egészen az 1848-as jobbágyfelszabadításig pereskedtek.
2. Az Őrség és a Vendvidék
Álljon itt egy vitatható felsorolás arról, mely települések tartoznak az Őrséghez: Bajánsenye, Felsőjánosfa, Felsőmarác, Gödörháza, Hegyhátszentjakab, Ispánk, Ivánc, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kisrákos, Magyarszombatfa, Nagyrákos, Őrimagyarósd, Őriszentpéter, Pankasz, Szaknyér, Szalafő, Szatta, Szőce, Velemér, Viszák. Innen északra található a Vendvidék, amelynek két településére, Kétvölgyre és Orfalura magazinunk készítésekor mi is ellátogattunk. A terület ma ránézésre alig, de múltját tekintve igencsak különbözik az Őrségtől. Nevét lakóiról, a vendekről, azaz a szlovénekről kapta, akiket a 12. században a szentgotthárdi ciszterci szerzetesek telepítettek le. A Rába mentén húzódó Vendvidék területén található a Magyarország, Szlovénia és Ausztria találkozásánál álló hármashatár-kő, amely az ország legnyugatibb pontja.
3. Szeres szerkezet
Ha Őrség, akkor szerek – ez szinte közhelyszámba megy. A vidék jellegzetes településformái az erdők, mezők és dombok zöldjét helyenként megszakító elszórt házcsoportok, melyeket korábban egy-egy család birtokolt. A valamikori tulajdonosok kilétét a szerek neve őrzi. Bár a lazán kapcsolódó épületegyüttesek falvakká sűrűsödtek, az ember sehol máshol nem ilyen bizonytalan abban, hogy a település végét jelző tábla után valóban maga mögött hagyta-e a falut.
4. Boronaház, zsúptető és kódisállás
„A Házat az Eörséghi ember maga építi magának fábul, szomszédjainak és jó Embereinek segítségével. Minden ember ért valamit a faragáshoz. A Tölgyfákat laposra meg faragják, és azoknak végit egymásba kaptsolván mint úgy nevezett Talpfákat alul helyeztetik; – ezekre boronafákat (laposra meg faragott fenyőket) hasonlóképpen egymásba kaptsolva raknak […] a falakat kívül belül Szalmával s polyvával öszve gyúrt sárral vastagon meg Sározzák és ki simítják” – írta 1818-ban az őrségi építészetről Nemesnépi Zakál György. Az Őrség utolsó őrnagyának Eőrséghnek leirása című műve egyébként az első magyar nyelvű tájmonográfia. Az általa emlegetett kontyolt zsúpfedeles, sárból tapasztott boronaházakat néhány évtized múlva felváltották a helyi agyagból égetett téglából emelt épületek a jellegzetes kódisállásokkal. A szó az udvart a konyhával összekötő, háromszög homlokzatú kis tornácot jelöli. Jó időben ide terített asztalt a háziasszony, emellett a déli nap sugarai, az eső vagy az éj sötétje elől ide húzódhatott be az arra járó vándor, azaz „kódis”, innen a név.
5. Harangok négy lábon
Nincs őrségi kirándulás haranglábak nélkül. A hol zsindelyes, hol zsúptetős kis építmények a protestantizmus ajándékai. Kőtornyok emelése ugyanis nemcsak hogy költséges volt, de II. József türelmi rendeletéig katolikus kiváltságnak is számított. A fifikás hívek azonban kicselezték a törvényt, és megtalálták az istendicsőítés méltó módját. A legrégebbi harangláb az 1755-ben emelt pankaszi, de megér egy látogatást a kercaszomori is. A boronafalú épület már állt, mikor a trianoni békeszerződés értelmében elcsatolt települést a község lakói visszafoglalták, de a legbátrabb falu – communitas fortissima – címhez új harang is dukált, amelyen ma is olvasható a „Jugoszláv uralom alóli felszabadulás emlékére szerezte Szomorócz község lakossága 1922. évben” felirat.
6. Gerencsérség, kópicolás
Két hagyományos őrségi mesterség. A gerencsérség, ismertebb nevén fazekasság az agyagos föld okán volt kézenfekvő, és máig sokan űzik például Magyarszombatfán; a kópicolás, a jellegzetes őrségi kosárfonás az erdők miatt terjedt el, azonban már alig akad, akinek a kezében van a gyakorlásához szükséges mozdulatsor. „A kópicolás általában téli esti elfoglaltsága volt az őrségi embernek, mikor nem volt mást tenni. Először mogyoróbokor-vesszőket kell hozzá gyűjteni, majd lehántani, a háncsokat beáztatni, aztán a rétről szedett fűfélék köré tekerni és azokat összefonni. Az alapanyagot a leghosszabb idő előkészíteni, ha az megvan, onnantól még egy nap, míg megfonok egyet. Én az öregapámtól tanultam, aki még a piacokon adta el vagy cserélte ezeket. Ma Papszeren a 82 éves Sanyi bácsi kópicol, illetve én elszórakoztatom vele magamat, de másról nem tudok, aki értene hozzá. Egyszerűen nem éri meg. Pedig lehet a kópicban diót, mogyorót, zöldséget tárolni, és jól is mutat” – meséli Horváth Csaba gombász és hobbikosárfonó, akinek családja generációk óta éli az őrségi hétköznapokat Szalafőn.
7. Hátrányból előny
A második világháború után az Őrséget keresztülmetszette a szigorúan őrzött határsáv. Aknásítás, falurombolás, két országba szakadt családok, kitelepítés, államosítás – az amúgy is lazán kapcsolódó közösség szövetét ez az időszak alaposan megtépázta. A határok megnyitása ellenére az elmaradottság sokáig behozhatatlannak tűnt. Ipar híján Szlovénia és Ausztria közelsége volt az egyedüli reménysugár, ami kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a népességszám legalább stagnáljon. Most azonban úgy tűnik, a vidék épp a hátrányából tud előnyt kovácsolni. Érintetlenségét többen és többen vágyják. Érintődjenek hát, de csak óvatosan érintsék!
A Vendvidéken talált otthonra és hivatásra Oszlányi Kincső, aki a Kétvölgy Kertje kultúrtörténeti kávézó és szatócsboltjával a helyi termelők által létrehozott értékeket népszerűsíti.
Noha a busójárás 2012 óta hungarikum, ami akkor és ott Mohácson történik, annyira kívül esik a hétköznapok valóságán, hogy abban, akinek szerepel a bakancslistáján, hogy egyszer élőben lássa a menetet, jogosan vetődhetnek fel kérdések. Ezeket igyekszünk megválaszolni.
Az igazi busó nem veszi le a maszkot. De mindegy is, ki van a gúnya mögött. A busójárás ugyanis nem jelmezes felvonulás, hanem „pokláde”, azaz valódi átváltozás. Négy álarc, négy karakter, négy különböző történet, amit egy város és egy szenvedély örökre összeköt.
Egy felvidéki faluban született, és sokszínű pályát maga mögött tudva most szintén itt, a Komárom közeli Köbölkúton szolgál. Noha szinte csoda, hogy egyáltalán pap lehetett, ma közösséget, templomot épít, reményt kelt. Puss Sándorral, az egyetlen felvidéki magyar jezsuitával találkoztunk.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
