Menü
SZÖVEG: TÁBORI KÁLMÁN
FOTÓ: FÖLDHÁZI ÁRPÁD
Bár ötödik generációs somlai borász, azt mondja, még az útkeresés fázisában tart a Barcza Pincészet. 2006-ban úgy döntött, a korábban közös családi hobbiként végzett szőlőművelést professzionális szintre emeli. A csillagokat célozta meg. 2015-ben már be is került Budapest négy Michelin-csillagos étterméből háromba. Barcza Bálint a szüret első napjaiban a százéves családi présházban látott vendégül.
Szeles, de napos időben érkezem a Somló hegyre. A Mátyás király idején épült Szent Margit-kápolna és a mellette álló, háromszáz éves hársfa látványa máris elgondolkodtat: milyen időknek tanúja is e hegy. Csak egy napot töltök a jellegzetes, nadrágszíjparcellákra osztott szőlőhegyen, amely száz, ezer és millió évekről tudna mesélni. Itt-ott már piros műanyag ládák jelzik, néhány gazda elkezdte a szüretet. A bazaltos hegyoldal szőlősorai, majd sűrű erdő ösvényén fel a 14. századi várhoz, onnan még feljebb a 431 méteres vulkán tetején álló kilátóhoz. Ahogy végignézek a Kisalföld felé, aztán a másik oldalon a többi tanúhegyre – Csobánc, Tóti-hegy, Gulács, Badacsony –, egy ősi tenger közepén lévő szigetre képzelem magam. A kürtőn át indulok le, óriás bazaltkövek mellett, vissza a kápolnához. Apró présház mellett Ede bácsival elegyedek szóba, aki ajkai iparosként még a hetvenes években vett itt egy kis területet, s kezdett csak úgy mellékesen, hobbiként szőlészkedni. Szinte tőszomszédja Stefan Spigelberg, a német Formula 1-tesztpilótából lett somlói borász, akinek 2010-es juhfarkját és pincészetét a Wine & Spirits amerikai borszaklap a világ száz legjobbja közé választotta. Csak egy nap, alig láttam valamit, és mégis milyen sok arcát képes megmutatni ez a vidék – tűnődöm –, itt mintha minden megférne egymás mellett. Ezekkel az élményekkel telve érek az estére megbeszélt találkozóra Barcza Bálinthoz. Házigazdám egy pohár fehérbort tesz elém.
Juhfark?
Nem. Sárfehér.
Nem hallottam még róla. Helyi jellegzetesség?
Ez egy a filoxéravész idején, az 1800-as években kiveszett szőlőfajta. Azelőtt termesztették több helyen is az országban, de mára csak fajtagyűjteményekben maradt meg. A világon olyan ezer tőke lehet, nem több. Itthon egy-két borász oltatott belőle, néhány száz tőke, ha van. Nekem egy bérelt területen van szerencsém dolgozni vele. Nagyon izgalmas.
Tényleg finom, sajátos zamata van. Máris leomlott bennem a juhfark mítosza. Egyébként abból igaz valami?
Mármint, hogy azt kell inni fiúgyermek születéséhez?
Az is jöhet. De nem erre gondoltam, hanem hogy az az emblematikus somlai.
Az így van. Nem is mondhatnék mást, hiszen somlói borász vagyok. Kifejezetten szeretem a juhfarkot, bár kifejezetten nehéz vele dolgozni, különösen érzékeny a betegségekre. Viszont tényleg egyedi, mert szinte csak nálunk termesztik. Pécs és Zánka környékén van még belőle, de itt tud ilyen komoly, testes, egyedi bort adni. Valóban ősi, itteni fajta. Teljesen összeforrt a neve a heggyel.
A hegyen járva találkoztam olyan borásszal, aki azt mondta, a Somlón nem a fajta a lényeg, a jellegzetes vulkanikus talaj teszi különlegessé az itteni borokat.
Ez alapvetően igaz: a terroir felülírja a fajtát. Ha rizlinget, juhfarkot, furmintot érlelünk, pár év múlva nem igazán tapinthatók ki a fajtajegyek, nagyon hasonlók lesznek. De azért a fajta is fontos, kódolva van benne egyfajta potenciál. Egy savszegény bor sosem lesz hosszan érlelhető. De tény, hogy a talaj sokkal meghatározóbb itt, mint a klíma. Épp a napokban járt itt egy olasz szakember, kóstolt mindenfelé a hegyen, és ő is azt állapította meg, hogy a juhfark határozza meg a hegyet, igazán passzol ehhez a terroirhoz.
És ha már szóba hozta, a nászéjszakával kapcsolatban mit tud mondani?
Abból minden szó igaz! (Nevet) Én azt tudom erre mondani, hogy az itteni borászok közül hárman különösen jó barátságban vagyunk – Tóth Peti, a Kőfejtő Pince tulajdonosa, Kiss Tamás a Somlói Vándor borászatból meg én –, és mindhármunknak lánya született elsőre. Szóval azt hiszem, elárulhatom, ez a része legenda a juhfarknak.
Azt olvastam a honlapjukon, hogy ön már az ötödik somlói borászgeneráció képviselője a családban. Mondhatni, borásznak született?
Valóban, anyai és apai ágon is régi hagyománya van a szőlőtermesztésnek. A Badacsonyon már az 1800-as években voltak birtokai a Barcza családnak. Apám a Csobánc délkeleti részén egészen a tavalyi évig készített bort, édesanyám pedig itt született, Somlóvásárhelyen. Ezt a pincét, ahol most vagyunk, még az ükapám vette 1920-ban. Hivatásszerűen viszont senki nem foglalkozott előttem ezzel. Amolyan hobbiszőlészként inkább maguknak termeltek – lesz, ami lesz, fröccsnek megitták –, kifinomult, cizellált borok készítését nem tűzték ki célul. Ez a pince meg ez a terület egyébként most is a nagyapámé. Ma is ő műveli, nyolcvankilenc évesen.
Egyértelmű volt, hogy nemcsak továbbviszi a családi hagyományt, hanem hivatásszerűen ezt fogja csinálni?
Nem volt egyértelmű, hogy borász akarok lenni. Mivel belenőttem, mindig is tetszett a szőlőtermesztés, a borászat, de keveset tudtam róla. Műszaki iskolába jártam, elektronika szakra, de hamar kiderült, hogy inkább humán beállítottságú vagyok. Innen a borászat elég távolinak tűnt. De elvégeztem egy kétéves borásztechnikumot, és ott tényleg beleszerettem a szakmába, majd mentem tovább a Kertészeti Egyetem szőlész-borász szakára. Aztán nem végeztem el, mert a diploma előtt, 2006-ban eljöttem a Kreinbacher Birtokra pincevezetőnek. Még ekkor sem tudtam túl sokat a szakmáról, de ahogy dolgoztam, folyamatosan jöttek az impulzusok, és a tapasztalataimat összerakva próbáltam lassan lépegetni előre. Kiváló borászokat ismertem meg időközben. És nem is annyira a tanulmányaim, hanem ezek a találkozások formáltak, segítettek abban, hogy mit is akarok elérni, mi a végcél.
Hogyan lett a hobbiszőlőből Michelin-csillagos éttermekben kínált csúcsbor?
Abból nagyon sehogy. Nem jellemző, hogy valaki csak a saját kedvére szőlészkedik, mint a nagyapám vagy a szomszédaim közül sokan, és onnan kinövi magát. Aki komoly borokkal képviselteti magát a piacon, annak már az elején teljesen más a hozzáállása.
Érdekes, amit mond. A Somlót körbejárva betértem Stefan Spigelberghez, és kérdeztem tőle, hol tanulta ki a borászmesterséget, erre csak legyintett: ó, nem kell ehhez érteni – szőlő kell hozzá, semmi más.
Amit Stefan mond, alapvetően igaz. Mégis kevesen érik el azt a szintet, amit ő. Valóban ott az alapanyag: pont jókor kell szüretelni, aztán meg odafigyelni rá a pincében. Nagyjából ennyi a titka. Szerintem ahhoz, hogy valaki jó bort készítsen, jó ízlés kell. Az pedig akkor alakul ki, ha az ember különlegesen jól kóstol, sokat és sokfelé. Főleg külföldön. És kell még nagyon erős indíttatás. Amikor elkezdtem, le akartam hozni a csillagokat az égről. Azt nem tudtam, mi a végcél, mit és hogyan akarok, de hogy valami elképesztően szuper dolgot, abban egészen biztos voltam. Aztán ahogy teltek az évek, kezdett körvonalazódni, tisztábbá válni.
Feltételezem, a cél nem pusztán az, hogy híres bort készítsen. Van valami ízvilág, hangulat, amit keres?
Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor a becsvágy is része ennek: persze, hogy elismerésre vágyom. De ez a bortól függetlenül munkált bennem mindig is. Ha foglalkozol valamivel, akkor azt vedd igazán komolyan, hogy te legyél a legjobb. Ennél kevesebbre nem szabad törekedni. Még ha nem tudod is elérni soha, a legjobbak között kell lenned. Borászként a kezdetektől az a célom, hogy mindig kihozzam a maximumot abból, amire képes vagyok. Ez egy fejlődési folyamat. Amit tudok, évről évre növekszik, így az elvárás is magammal szemben. Rengeteg impulzus, benyomás ért, mióta borászkodom. És az most nagyon izgalmas, hogy még útkeresésben vagyunk. Számtalan lehetőség, óriási út áll még előttünk. Rengeteg borásszal vagyok kapcsolatban, akitől tanulok. Épp tegnap beszélgettem egy somlói barátommal, és olyan technikákról mesélt, amilyenekről még soha életemben nem hallottam, pedig már pár éve benne vagyok a szakmában. Alig várom, hogy kipróbáljam. Emellett sokat járok külföldre kóstolni. Ez szerintem elengedhetetlen a fejlődéshez.
Tapasztalatai alapján világviszonylatban milyenek a magyar borok? Mert ugye mi úgy tartjuk, nagyhatalom vagyunk borban.
Tényleg így is volt. Termelési mennyiségünket és minőségünket tekintve biztos, hogy benne voltunk a világ első tíz bortermelő országában – természetesen Spanyolország és Olaszország mögött. De mára nagyon elment mellettünk a világ. Egy évvel ezelőtt megismerkedtem egy portugál borásszal, aki körbejárta a magyar borvidékeket, és kóstolt mindenhol. Így jött be hozzám is, és annyira jóban lettünk, hogy nyáron vissza is hívott, és kimentünk az ő pincéjébe. Az illető kiemelkedő borász a hazájában, rendkívül jó ízlése van, és szuper borokat készít. Szerinte fehérborban egész jók vagyunk, de a vörös nálunk katasztrófa, teljesen rossz az irány. Egyet kell értenem vele.
Mi az oka annak, hogy így elment mellettünk a világ?
Egyrészt Trianon. Az elcsatolt országrészekkel a szőlőterületeinknek csak kis részét vesztettük el, ám a fogyasztók jelentős részét. Aztán jött ötven év szocializmus, ami óriás kárt okozott ebben az ágazatban is. Nem tudtunk annyi bort előállítani, amit ne vett volna fel a szovjet piac, ám az iszonyatosan igénytelen piac volt, és az a minőség, amelyet akkor megszoktunk, Nyugat-Európában már nem elég. A rendszerváltás után ugyan elindult egy jó folyamat, olyan lassan érjük utol az európai trendeket, hogy az valami hihetetlen.
Mi lenne a jó irány?
Az említett portugál barátom azt mondta nekem: „Tudni akarod, mi a jó bor? Tegyél le két üveget címke nélkül az asztalra. Amelyik hamarabb elfogy, az a jó bor.” Ezt örökre megjegyeztem, ennél találóbban én sem tudnám megfogalmazni. Nem elrugaszkodott dolgokról van szó. Bárki eldöntheti, mi a jó bor, nem kell szakértőnek lenni hozzá. Említettem a nagyapámat. Ő nem palackoz, de nagyon jó borokat készít. Volt olyan év, hogy jobbat készített, mint én. 2015-ben sokkal előbb szüretelt, csodálkoztam is rajta, aztán kiderült: tökéletesen megérezte az időpontot, és olyan bort készített, hogy csak lestem. Arról van szó, mi esik jobban az embernek. Amit egyszerűen jó inni. Egy tizenhatos alkohollal bíró, óriási testű, fával agyoncsapott, iszonyatos tanninú, gyakorlatilag sav nélküli vörösbor senkinek nem esik jól. A harmónia a lényeg. Az a jó bor, amely egyensúlyban van, harmonikus, és kéred a következő pohárral.
És mi a helyzet a somlói borokkal?
A világ egyik legjobb borvidéke ez! Unikális. Szuper borokat lehet innen lehozni. De azért inkább rétegbor, nem fősodratú. Az ország legkisebb borvidéke vagyunk. És még nem is annyira ismert ez a vidék, hazai viszonylatban sem. De azért egyre többen fedezik fel, sokan kirándulnak erre. Bár ők nem ide jönnek kóstolni, hanem valamelyik kisebb pincészetbe térnek be, isznak egy fröccsöt, és hazamennek. Azért egyre több az is, aki kifejezetten a borok iránt érdeklődik, sőt érti is a borokat. Ilyen értelemben úgy érzem, el vagyok kényeztetve. Nagy öröm kóstoltatni.
Tényleg: somlai vagy somlói?
Ez nagyon érdekes dolog. Gyermekkoromban ha valaki somlóit mondott, az számunkra fura modoroskodó dolognak tűnt. Biztosan lehetett tudni, hogy az illető nem idevaló ember. A helyi ember mind somlai volt, és somlait ivott. Aztán ahogy sokan ideköltöztek, felhígult a hegy lakossága, átalakult a borvidék, a professzionalitás beszökött a hétköznapokba, szinte teljesen kikopott a somlai forma. Ma már inkább ez tűnik furának, archaizáló modoroskodásnak. Érdekes, hogy egy ilyen alapvető dolog is drasztikusan meg tud változni akár tizenöt-húsz év alatt.
Azt olvastam egy cikkben, hogy a korszakokkal változik a somlói bor. Márai tényleg mást ivott, mint Hamvas?
Nem tudom, mire gondolhatott a szerző, de az éghajlatváltozás az utóbbi tíz évben erősen érezteti a hatását. Korábban csak októberben szüreteltünk. Emlékszem, olyan hidegek voltak a vége felé, hogy forralt bort ittunk. Most a kései fajtákat is előbb szedjük. Szeptemberre már lezajlik a szüret. Sőt volt már olyan is, hogy augusztus utolsó heteiben szüreteltem olaszrizlinget, amit korábban október közepén. Brutális különbség! Ráadásul a szüret sokkal inkább ki van hegyezve, régen simán belefért, hogy azt mondtuk, még egy hétig fönnhagyom, és nem történt érdemi változás. Ma sokkal szélsőségesebb az időjárás, két hét alatt teljesen megváltozhat a szőlő. Nagy melegek vannak, és elégnek a savak, felszökik a cukor. Egyre precízebben kell meghatározni a szüret időpontját.
Hogy lehet együtt élni azzal, hogy ennyire ki van téve a környezetnek?
Ez minden mezőgazdasági munka velejárója. Még család nélkül, kisebb borászattal – csekélyebb téttel – nagyon kényelmes volt, mert megvontam a vállamat. Most már azért nagyobb a stressz. Mindig vannak kockázati tényezők. 2016-ban például egy jégveréssel elment a termény. Amikor meg túl sok csapadék volt, a gombabetegségek vittek el szinte mindent. Azt mondják, a borász akkor nyugszik meg, amikor a pincében van a bor. Ez rám nem igaz. Én sokkal többet idegeskedem azon, hogy a pincében jól működjön minden. Rémálmaim attól vannak, hogy előjön valami mikrobiológiai probléma, és nem úgy fejlődnek a borok, ahogy elképzeltem. Nekem ez sokkal nagyobb stresszt okoz, mert ez az én hibám, az én felelősségem, nekem kell tudnom megváltoztatni. Ha a jég elveri a szőlőt, akkor nincs álmatlan éjszakám, mert bár szomorú dolog, nem tudok rajta változtatni, akkor meg minek izguljak?
Az egyik családi pince előtti beszélgetésből kihallottam, hogy most nagyon elégedettek a terméssel. Hogy látja, milyen lesz az idei évjárat?Nagyon érdekes ez az év. Benne van a pakliban, hogy jó lesz, de még nem vagyok benne teljesen biztos. Rendkívül csapadékmentes telünk és tavaszunk volt, és csak a nyár második felében kezdett el esni. Van egy tavalyi telepítésem, amely iszonyúan megsínylette ezt a szélsőséges időjárást. Ki is pusztult volna, ha utolsó pillanatban nem jön egy kis életmentő eső; tényleg nagyon csekély volt, ám ennek a kis szőlőnek még magasan vannak a gyökerei, így pont elég volt, hogy túlélje. Attól függ tehát, milyen őszünk lesz. Bízom benne, hogy nem kell elkapkodni a szüretet, sokáig fennmaradhat a szőlő, szépen érik, és nem égnek el a savak. Eddig nagyon kiegyenlített az év, utoljára talán 2013 volt ilyen jó. De azért még nem szeretném elkiabálni.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
