Kevés olyan szó van, amely annyira sűrű jelentéstartalommal bírna, mint az otthon szavunk. Erős képek, illatok, fények, hangok, mozdulatok, érzések jönnek azonnal, ha figyelünk. Kinek-kinek mást jelent részleteiben, mindenkinek máshol helyezkedik el a fontossági sorrendjében, de összességében, szimbólumaiban azonos mindannyiunk számára.
A szó földrajzi, fizikai teret jelöl, és egyben pszichológiai fogalom is. Önmagában egy ház, egy lakás még messze van az otthontól, a belakása teszi azzá. Az általunk használt helyekhez erős kötődést érzünk, a rutin, a mindennap ismétlődő tevékenységek közben lakóterünk jelentéstelivé válik, s alakul otthonná. Otthonunk az érzelmi biztonságunk fizikai kiterjesztése, kontrollunk van e tér felett, valószínűsíthető, megjósolható a benne zajló működésünk, ellentétben a rajta kívüli világ működésével. Alapvető szükségletünk a felfedezés, a kihívások teljesítése a külvilágban, amelyek öröme elképzelhetetlen az önazonos, ismerős helyről indulás és az oda érkezés biztonsága nélkül.
Bennem csodálatos otthoni pillanatok élnek gyerekkoromból. Nagyszüleim otthonaiban éppúgy elmentettem az élet általam esszenciának értékelt mozdulatsorait, valóságait, ízeit, mint a saját otthonunkban. Az ember nem gondolkodik nap mint nap azon, hogyan szeretné pontosan élni az otthonát. Nekünk úgy adódott, hogy már fiatalon megtaláltuk a helyet, amelyet rajongva szeretünk, ahol a pulzusszámunk is más, ahol mindennap örömöt szerez megpillantani a reggel első fényeit. Mindhárom gyerek így van ezzel; néhány éve a lányunk azt mondta, mikor hazaért, hogy legszívesebben minden érkezésnél megölelné a házat. Egész lényünket, identitásunkat átjárja az erős otthonunk.
Isten teremtményei közül egyedül mi, emberek főzzük, sütjük meg ételeinket – én mint az egyik legfontosabb rítust teszem ezt mindennap, hiszen a konyha, a tűzhely az otthon szakrális tere, a gondoskodó szeretet manifesztálódása a főzés. Még hétköznap is együtt eszünk, szépen terített asztalnál. Hiszem, hogy a közös térben közösen eltöltött idő – miközben fontos a személyes, egyéni tér, az énidő az otthonon belül is – evéssel, napi rutinnal, társasozással, kertészkedéssel, filmnézéssel, az ünnepekkel, a megélt pillanatokkal segítenek erősíteni a családot, a tagjait egyenként, ami nélkül nincs erős nemzet sem. Ma, mikor egy gyerek felismer akárhány márkajelzést, de csak maximum öt fa levelét, félő, hogy sok valóban fontos tudás, szokás kárba vész, s nem örülhetünk a csodálatos sokféleségnek. Mert ahogy egyre uniformizáltabb a világ, ahogy Afrikában pont azt használják, amit Azerbajdzsánban és Kanadában ugyanakkor, ugyanarra, elveszhet az élő, népekre jellemző tárgykultúra, népzene, népművészet, néphagyomány. Az emberiség kimeríthetetlen kultúrkincse hirtelen kimeríthető lesz… A jó otthonok, az erős otthonok, a biztos otthonok – ahol vannak viták, veszekedések, s azoknak megoldásai is megszületnek –, a helyes értékrend, a közös hit, célok, remények segítenek, segíthetnek megtartani kultúrákat is.
2020-ban azok számára is kiderült, akik addig nem is gondolták, hogy az otthon mennyire fontos hely: az otthon életmentő lehet, amikor minden biztosnak hitt maga lesz a bizonytalanság, amikor reng a talaj a lábunk alatt, amikor nem marad más terünk. Talán lassan elmúlik a pandémia, de jó lenne, ha a tapasztalat az otthonunkkal kapcsolatban megmaradna.
Kívánom, hogy minden gyereknek szálljon az otthoni sütemény illata a gyerekkora felett!