Egy rekkenő nyáron kikötöttünk Zlarin mólójánál. A kajakokat partra húztuk, és felcihelődtünk abban a reményben, hogy hideg sört kapunk a rejtelmes dalmát szigeten. A kis vendéglő terasza az öbölre nyílt, zúgtak a kabócák, hat órát harangoztak. Idős helybéliek pipájukat tömve gyülekeztek a ringó halászcsónakok feletti falusi „plázson” az esti boćanjéhoz, golyózáshoz. Pöfékeltek és gurítottak a bársonyos tengeri alkonyatban. Az emberi lét ritka, ártatlan, varázslatos idillpillanata volt ez – megrendülten eszméltünk rá, hogy motorizációnak a nyomait sem látjuk. Zlarin az utóbbi hétszáz évben nem sokat változott, autóval járható utcái – így autói – nincsenek. Talán Gyimesben éreztem hasonlót, Sötétpatakán, amikor Erzsi néni megmutatta, hogyan kell a kalyibában szeméttermelés, pazarlás nélkül, önfenntartó módon élni. Nem divatból, hanem azért, mert évszázadokon át úgy szokták meg.
Az egyszerű, ép ésszel be- és átfogható élet iránti vágyunk megerősödött a pandémia hónapjai alatt. De mi is az az egyszerűség? Minden bizonnyal köze van a lassúsághoz. A jelenlét magas fokához, amikor úgy érezzük, az idő tempója újra olyan, mint a gyerekkorunkban, ezért az embert körülfogó tünemények észlelésére is nagyobb esély marad. Milan Kundera írja: „Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei, a vándorlegények, akik malomról malomra járnak és a csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, a tisztásokkal, a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésünket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik; az boldog.”
A kanadai David Sax bestsellere az analóg technikák újraéledéséről a Poket gondozásában zsebkönyvben is megjelent. Nem véletlenül: a Poket ötletgazdái az e-bookok korában gondoltak nagyot, és beüzemelték a tömegközlekedési csomópontokon elhelyezett zsebkönyv-automatáikat. Mi sem illene jobban a papíralapú olvasást népszerűsítő kiadó sorozatába, mint Sax könyve, Az analóg bosszúja, amely abból indul ki, hogy a digitalizáció forradalmával egyidős az analóg reneszánsza.
A bárhol, bármikor könnyedén elérhető zenefájlok meglepő módon a bakelitlemez másodvirágzását hozták el. Aki bakelitet hallgat, az odaül. Nem kapcsolgat, nem lépeget a zeneszámok között. Kézbe veszi a sokszor művészi kvalitású borítót, és átadja magát az audiofil élvezetnek.
A mobiltelefonok ma már „jobb” fotók készítésére alkalmasak, mint a néhány évtizeddel ezelőtti professzionális kamerák. Elborít minket a képek óceánja, és mi történik: újra elterjednek a korabeli fotográfiai technikák, nemcsak a néhány évtizeddel ezelőttiek, hanem a fényképezés első évtizedeinek nehézkes és veszélyes eljárásai is.
A digitális naptár- és naplóalkalmazások a mindennapjaink részei, mégis egyre nagyobb népszerűség övezi a minőségi papírból készülő, kézműves kötésű naplókat, jegyzettömböket. Mert jólesik újra nekiülni és kézzel írni.
Aki nem tud a földdel dolgozni, vagy nem élhet odakint a természetben, ösztönösen keresi a digitális zajból való kivonulás egyéb lehetőségeit. Jobb későn, mint soha: a posztmodern ember rájött, hogy miközben felgyorsult élete már javarészt a virtuális térben zajlik, a valódi élményeket még mindig az analóg technikák és pillanatok nyújtják.
Aktuális magazinunk tematikus lapszám: a teljesség igénye nélkül ad pillanatképet az analóg világ hazai közösségteremtőiről és csodabogarairól. A nosztalgikus, mégis a jövőbe ívelő játéknak a míves papírra nyomott Magyar Krónika is résztvevője: szándékunk szerint a magazin cikkeinek olvasása hasonló élményt nyújt, mint a felsercenő bakelitlemez, a baritpapíron előtűnő kép a sötétkamrában vagy egy szakasz bejárása a kéktúrán.
Tulajdonképpen tényleg olyan egyszerű az egész. Az analóg öröme nem más, mint újraélni a gyerekkor komótosan csordogáló idejét.
Komárom versenygépe, Szőnyi Ferenc a negyvenes évei közepén pattant kerékpárra, hogy nem sokkal később üstökösként robbanjon be az ultrasportolók elitjébe. A nemzetközi sporttársadalomban Racemachine néven ismert sokszoros bajnok ma szerte világon példakép, és nem is csak a hihetetlen sporteredményei miatt.
Pat Szlovákia legdélibb pontja. Itt építette fel Pém Bálint családi gazdaságát, ahol különböző fajtájú és színű mákokat termeszt és dolgoz fel, s közben újabb és újabb közösségi összefogásra épülő terveket sző.
Komáromtól nem messze, Pat határában terül el Szalay László és Erzsébet birsalmakertje. A házaspárnak a fák gondozása valódi feltöltődés, kézműves termékeikkel pedig elhivatottan népszerűsítik a kissé elfeledett gyümölcsöt.
Kava Komárom központjától északra fekszik, itt alakította ki Polgár Sándor a méhészetét. Betérve hozzá hamar megértjük, nemcsak azért talált itt otthonra, mert eszményi helyszín a méhészkedéshez, hanem mert ez az a hely, ahol önmaga lehet.fere
Érezték, hogy egyszer az életben még válthatnak, és így is tettek. A komáromi Varga Zsuzsa és Ferenc huszonhét év után döntött úgy, hogy belső terek helyett apró, festett bonbonokat álmodik meg. Bátorságuk és tehetségük jutalma pedig Oscar-díj lett – a csokoládéké. A Zax manufaktúrában jártunk.
A népzene kíséri, az orvosi pálya felé halad, örökölt értékek mentén él. Lakatos Lilivel, Korpás Éva népdalénekes lányával beszélgettünk tervekről és kötődésekről.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
