1938 a Horthy-rendszer nagy sikereinek éve. Májusban a későbbi XII. Piusz pápa, Pacelli bíboros jelenlétében zajlott az eucharisztikus világkongresszus, novemberben pedig összeült a német és az olasz külügyminiszter, hogy döntőbírákként járjanak el a magyar–csehszlovák területi viszály kérdésében – az első bécsi döntés következtében mintegy 12 ezer négyzet-kilométernyi terület került vissza Magyarországhoz, s a kormányzó fehér lovon vonult be Kassára. 1938 sűrű év volt a filozófus-pszichológus-matematikus-zenész Dienes Valériának is – arra most kísérletet se teszünk, hogy bemutassuk a magyar művelődéstörténet e kitűnő, szinte számbavehetetlenül sokoldalú alakját. Elég arra rámutatnunk, hogy Isadora Duncan nyomán a mozdulatművészet – vagy ahogyan ő nevezte: orkesztika – hazai meggyökereztetéséhez is tevékenyen hozzájárult.
A polihisztor korábban a Jászi Oszkár és Szabó Ervin nevével fémjelzett, progresszív értelmiségi közegben mozgott, a kommün után emigrációba is kényszerült. Hazatérése után Prohászka Ottokár és Henri Bergson együttes hatása alatt megtért, a városmajori templomot látogatta, amelynek híres Cecília Kórusát a kántorként is szolgáló Bárdos Lajos vezette. A húszas évek közepétől kerültek színre azok a misztériumjátékok, amelyekhez Dienes szöveget és koreográfiát, Bárdos pedig zenét szerzett. Több évtizedes, elmélyült munkakapcsolat kötötte össze őket, a kórus beköltözött a Krisztina körút és a Csaba utca sarkán található Orkesztikai Intézetbe, és sorban születtek – jellemzően a katolikus egyház megrendelésére – a közös produkciók, az idő előrehaladtával egyre nagyobb szereplőgárdát (mozdulatkórust) felvonultatva. Volt olyan előadás, amelyben ezer szereplő vett részt. Mindeközben Dienes – olyan prominens egyházi személyek támogatásával, mint Bangha páter – elérte, hogy az állam is elismerje orkesztikai iskoláit.
Az eucharisztikus világkongresszus alkalmával a Zeneakadémián a Mária, a megváltás anyja című misztériumjátékot mutatták be, amelyet Dienes a legjobb ilyen művének tartott. November 3-án pedig – soha jobb pillanatban – jött Az Est által irredenta táncjátéknak titulált Patrona Hungariae premierje. Következzék az Uj Magyarság beszámolója: „Csütörtökön a zeneművészeti főiskola nagytermében Dienes Valéria növendékeivel egy misztériumot mutatott be a magyar történelem és a magyar Mária-kultusz tükrében. […] A négyrészből álló kórusdráma a csodaszarvas legendájával kezdődött, majd a honfoglalás emlékét idézte és végigmenve a történelem nagy eseményein, kereste azokat a találkozásokat, amikor a nemzeti felbuzdulás a Mária-kultusz jegyében a bensőséges vallásos hit szárnyain a legnagyobb tespedtségből is felemelkedéshez segítette a magyart.”
Az előadás kétségtelen sztárja Imrédy Andrea, a miniszterelnök Imrédy Béla kislánya volt, aki a szétszaggatott Magyarországot újjáteremtő, rózsaszín ruhás angyalok egyikeként lépett színpadra (képünkön jobbra). „[E]gyéni gráciája már az előző jelenetekben is feltűnt. A Felvidék jelképes visszaforrasztását, amely szerdán vált boldog valósággá, a közönség forró lelkesedéssel ünnepelte és szeretettel gyönyörködött a kis Imrédy Andrea kedves, filigrán alakjában” – írta a Budapesti Hirlap. 2011-ben az akkor nyolcvankét éves, Münchenben élő Andrea már arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy Budapesten járva mindig ambivalens érzések fogják el a Zeneakadémia láttán, ugyanis gyerekkori sikere helyszínén mondták ki édesapjára hét évvel később a halálos ítéletet.
Dienes és Bárdos utolsó misztériumjátéka az 1942-ben bemutatott Boldog Margit volt. Az orkesztikát az ötvenes évek elején betiltották, Dienes ezután a vallásfilozófia felé fordult. 1978-ban, százévesen hunyt el, nem sokkal korábban Vitányi Iván készített vele televíziós interjút. Azzal, hogy szellemi frissességét megőrizte, keveset mondunk. Mint kifejtette, az egy dolog, hogy az organizmus megöregszik, ám „az eszmélet tovább dolgozik. Az megcsinálja a magáét, és tovább is érdeklődik a világ, a mindenség, a test, a lélek, a múlt, a jövő, az evolúció iránt. Mindent tudomásul igyekszik venni, ami történik. […] Nézze, énbennem még mindig valami fejlődik, ebben a kilencvenhatodik esztendőben is; van még mondanivalóm”.
Erdélyi kopót, ezt a hungarikum kutyafajtát tartani nem a világ legkényelmesebb dolga. De nem csupán szabadidős tevékenységet jelent, sőt elsősorban nem azt. Mint történész szerzőnk írja: a kopótartás igazi lázadás a mai korszellemmel szemben.
A huszadik század második felében gyökeresen átformálódtak a női szerepek Magyarországon: egyszerre érvényesültek az emancipációs törekvések és a „szocialista erkölcs” főszerkesztői cikkekben közvetített normái. Tóth Eszter Zsófia történésszel beszélgettünk.
A szakirodalomban sokszor nyilas seregletként intézték el a hetvenöt éve a bajorországi Altöttingben összeülő emigráns országgyűlést, ez a minősítés azonban nem felel meg a valóságnak – még ha az ideiglenes államfőnek választott kisbarnaki Farkas Ferencnek a háborúban játszott szerepe körül valóban sok a kérdőjel.
Biszkuban még ahhoz sem volt fantázia, ravaszság, ambíció, temperamentum, hogy magasabb posztra képzelje magát, mint ahova helyezték.
Régen nem volt kérdés, ma egyre gyakrabban az, hogy jó-e, helyes-e fogságban élő állatok kertjét fenntartani. Félek, hogy idővel a nemleges válasz győz majd, én viszont meggyőződéssel mondok igent.
A Budapesti Értéktőzsde volt elnöke az első világháború századik évfordulója kapcsán hatalmas vállalkozásba fogott: bejárta és megörökítette a hadszíntereket Ypres-től Csingtaóig, a Falkland-szigetektől Pápua Új-Guineáig, hogy különleges kivitelű könyvben láttassa a harcok valóságát.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
