Menü
Szöveg: Demeter Anna
Fotó: Kováts Gábor
Nem tudhatjuk, mikor adja az Úr az életünkbe azt a feladatot, amelyet nekünk szánt – vallja Fráter Erzsébet biológus. Az ő pályája bizonyság arra, hogy az isteni gondviselés mennyire előre nem látható módon alakíthatja sorsunkat. A Biblia növényeiről és ételeiről szóló könyvek szerzőjét munkahelyén, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben látogattuk meg.
Valamiért sosem a tervei szerint alakult az élete: történeti antropológusnak készült, egy váratlan létszámstop azonban megakadályozta, hogy ezen a területen helyezkedjen el, így fordult a botanika felé. Jött aztán egy másik sorsforduló, a megtérése.
Az emberek szeretnek tervezni, amivel nincs is gond, de mindent nem láthatunk előre. Én is utólag kaptam meg a válaszaimat. Sosem voltam magamba zuhanó típus, viszont oda, ahol most tartok, kudarcokon is átvivő, hosszú út vezetett. Konfirmáltam, vallásos voltam, de úgynevezett kultúrkeresztyén. Azt a szép, tisztes polgári életet éltem, amelynek szinte kötelező eleme a templomba járás és a rítusok követése. Csak hát nem mindegy, hogyan ülünk a padban: füldugóval vagy nyitott szívvel. Már a harmincas éveimben jártam, Vácrátóton éltem a férjemmel, aki a botanikus kert vezetője volt. Hat év alatt négy lányunk született. Ennyi pici gyerek mellett nem tudtunk aktív gyülekezeti életet élni, és akkoriban az igehirdetéseket nem lehetett az interneten követni. A férjem unokahúga viszont vasárnaponként Cseri Kálmánt hallgatta Pasaréten, és időnként elküldte nekem a prédikációkról készült kazettákat. Én pedig – bármilyen furcsán hangzik is – mosogatás közben kezdtem hallgatni őket. Ekkor indult el az a lassú, de nagyon szép folyamat, amelynek a végén rájöttem, hogy ezentúl semmit sem akarok Isten nélkül tenni az életemben.
Házimunka közben tért meg?
Tulajdonképpen igen. A gyerekek még kicsik voltak, későre járt, mire mind a négyen ágyba kerültek. Altatás után még várt rám az aznapi mosogatnivaló. Ez a fajta házimunka kifejezetten automatikus folyamat, úgyhogy gondoltam, beteszek mellé egy kazettát. Aztán meghallgattam egyet másnap is, majd egyre rendszeresebben. Eljutottam oda, hogy már vártam a mosogatást, és amikor időm engedte, olvastam is Cseri Kálmán tematikus igehirdetéseit. Az egyik ilyen kis füzet Nikodémus történetéről szólt, Újonnan kell születnetek címmel. Ledöbbentem. Mi az, hogy kell? Hogyan? Valami másról van itt szó, mint amit eddig gondoltam Jézus Krisztus követéséről, vagyis a keresztyénségről? A kiadvány sorai pontosan ezekre a kérdésekre adtak választ. Miközben olvastam és gondolkoztam, valami átfordult bennem. Isten mindenkihez egyénileg közelít. Esetemben a tudományos szemléletemet, a kíváncsiságomat használta arra, hogy megismerjem őt – csak megvárta, amíg felismerem a bűneimet, és átadom neki a kormányt.
Hogyan vált könyvekké ez az élmény?
Véletlenül sem úgy, hogy egyszer csak találtam egy cetlit „Légy szíves, írd meg A Biblia növényeit!” felirattal. Először is tudni szerettem volna, milyen az igazi keresztyén, azaz Krisztust követő ember élete, gondolkodása. Kerestem egy bibliaiskolát, beiratkoztam a Biblia Szövetség, majd a Fiúság Akadémia iskolájába, és már hívő, kultúrtörténettel is foglalkozó botanikusként végigolvastam a Szentírást. Ekkor ébredtem rá, hogy a Bibliában írottaknak milyen jelentéstöbbletük van. Vegyük például a mirhás bort, amit Krisztusnak adtak a keresztre feszítés előtt. Egyfajta kábító-, fájdalomcsillapító szerről van szó, mirhagyantát kevertek a borba. Ezt az igen drága italt a jeruzsálemi asszonyokból álló irgalmas közösség vitte az elítélteknek, hogy megkönnyítsék a szenvedésüket. Az evangéliumi történetben azt olvassuk, hogy Jézus nem fogadta el. Aki nem ismeri a fogalom jelentését, az esetleg félreérti e részletet, vagy elsiklik felette. Márpedig Jézus azért utasította vissza a mirhás bort, mert tiszta tudati állapotban akarta értünk vállalni a szenvedést, a rettenetes fájdalmat. Az első cikkeimet a témáról az őrbottyáni gyülekezeti újságba írogattam, majd kaptam egy telefonhívást, hogy a Mária Rádióban szívesen beszélgetnének velem a munkámról és az életemről. Az interjú után felvetődött a kérdés, mi lenne, ha készítenénk egy sorozatot a Biblia növényeiről. Ez óriási kihívás volt. Nekiálltam, és egy zöld ceruzával aláhúztam, kikutattam a Bibliában szereplő összes fellelhető növényt. Tizennégy hónapon keresztül készítettük a műsort önkéntes alapon, az egyik lányom volt a riporterem, egy másik lányom pedig a stúdiós. Mire a végéhez értünk, kirajzolódott az újabb cél: az összegyűjtött anyagot jó lenne könyv formában kiadni.
A szöveg mellett rengeteg képi illusztrációt találunk a könyveiben, amelyeket mind ön készített.
Két nagyobb utam volt a Szentföldön, amit végigdokumentáltam. Az említett rádiós műsor évében egy baráti házaspár Izraelbe készült, és szóltak, hogy felszabadult egy hely a csoportban. Igazi lelki út volt, amely során Messiás-hívő zsidók vezettek minket. Bejártuk a Galileai-tenger környékét, voltunk Názáretben, Jeruzsálemben, viszont a délebbi, sivatagi részek kimaradtak. Két évvel később jött egy újabb lehetőség, az öcsém is velem tartott, egy alternatív utazócsoporttal bejártuk a még nem látott, fontosabb ószövetségi helyeket. Így már be tudtam mutatni az üdvtörténeti helyszíneket a választott nép honfoglalásától Jézus koráig. A botanikus kerti felvételeim és a közép-ázsiai utazásaim gazdag képanyaga a hagyományos életmódról szintén sokat segített a fotók összeállításában. Amikor 2017 karácsonyára megjelent a könyvem, a szívem tele volt hálával. Isten rakta össze nekem így, én csak utaztam vele.
Tavaly karácsonyra pedig elkészült a folytatás, A Biblia ételei. Hiányérzete volt?
Az evés minden embert érint. Én pedig a Biblia szövegére, jelképrendszerére támaszkodva bemutatom, hogy több ezer évvel ezelőtt milyen szerepe volt ennek az alapvető tevékenységnek. Már az első könyv kutatási folyamata során feltűnt, hogy a Szentírásban messze a leggyakoribbak az étkezéshez kapcsolódó növények. Végül három, a könyv tematikáját is meghatározó fogalomkör rajzolódott ki: a bor kapcsán a szőlő, a kenyérkészítés okán a gabonák – több mint ezer említéssel –, valamint az olajbogyó és az olaj témaköre. Ezek voltak a bibliai idők mezőgazdaságának legfontosabb elemei. Emellett biológusként kifejezetten kikívánkozott belőlem, hogy az állatokkal, állattenyésztéssel is foglalkozzam, hiszen az is hihetetlenül gazdag témakör.
Manapság rengetegféle étkezési irány és divat létezik, a fogyókúrás módszerekről nem is beszélve. Miért lehet érdekes számunkra a Biblia étkezési kultúrája?
Az ókorban az étkezésnek központi szerepe volt, viszont nem szabad általánosítani, sematizálni. Ugyanúgy jelen volt az éhínség, a böjt, mint a túlzásba vitt fogyasztás. Pont Jézus kora, az első század volt a Római Birodalomban a hatalmas evések, konkrétan zabálások időszaka – nézzük meg például a Fellini-Satyricont. Ami különösen érdekessé teszi az akkori időket, és jó összehasonlítási alapot ad, az az életritmus, a másfajta életszemlélet. Gondoljunk csak bele, hogyan jelennek meg a bibliai történetekben a lakomák, a vendégvárások vagy éppen a böjt. Az étkezések hosszú előkészítést igényeltek, hiszen akkor gyúrták a tésztát, vágták le a hízott állatot, nem sajnálták rá az időt, megadták a módját a vendégségnek. Furcsa ez a gyorséttermek világában. A böjtnek pedig fontos üzenete volt: legyél hálás azért, hogy van mit enned. A könyvemben is felteszem a kérdést, vajon milyen böjti ételeket ismerünk a Bibliában. A válasz egyszerű: semmilyet. A böjt azt jelenti, hogy nem eszel. Nem azt, hogy kiokoskodom, hogy húst most nem, de halat azért fogyaszthatok. Mi egyébként karácsonykor sem eszünk halat, pedig erre mintha a szenteste kötelező elemeként tekintenének – noha nem ezektől a megrögzött szokásoktól lesz meghitt az ünnep. Más fontos dolgokra is tanítanak minket a bibliai étkezésekről szóló történetek: a mértékletességre, illetve arra, hogy természetes és helyi forrásból étkezzünk. Ha ma is ezeket az elveket követnénk, kevésbé lennének táplálkozási problémáink.
A növények és az ételek után tervez más jellegű könyvet is?
Terveim mindig vannak, így a bibliai könyvek folytatására is. Még egy téma tenné teljesebbé az anyagot, ez pedig a mindennapi élet az újszülöttkortól az időskorig. Kifejezetten érdekes az ókori emberek közlekedése, ruházkodása, az egészségügy. Kicsit talán már távolabb visz a biológusi tanulmányaimtól, de ez is fontos része a Bibliának.
Mintha egyre közelebb kerülne eredeti érdeklődési területéhez, az antropológiához. A könyveivel pedig az emberek közelebb kerülhetnek a Bibliához. Jól sejtem, hogy ez egyfajta misszió?
Természetesen. Ugye milyen szépen összeér minden? A könyveket nem pusztán botanikusként írtam: bennük van a személyes bizonyságtételem. Szeretném, hogy az olvasó érezze, többről van szó, mint az ókorral kapcsolatos ismeretterjesztő irományokról. A könyvek címe is azért lett ilyen rövid, kicsit talán felszínes, mert ezáltal remélhetőleg olyanokhoz is eljut majd, akik kevésbé nyitottak a hitéleti dolgokra. Ezért is örülök, hogy a Scolar Kiadó egyetértésével – amely mindenben támogat – az általam választott igeversek is helyet kaptak a leírások mellett. Szokták mondani, hogy a Biblia jó vastag könyv, ne üss vele fejbe senkit. Amit viszont az Úr ad a szívünkbe, azt át kell adnunk a többieknek. Mindenki a talentumaihoz mérten.
A tudományos közegben hogyan fogadták a bizonyságtételét?
Őszintén megmondom, hiányoltam a vitát, akár az ateista meggyőződésű ellenvetéseket. Senki nem jött oda hozzám, hogy efféle párbeszédet folytassunk, pedig örültem volna neki. Meglehet, a hamis toleranciára való törekvés miatt most nincs itt a hitvitáknak az ideje. Egy-két kollégámról azonban kiderült, hogy hívő ember, megvette az írásaimat, beszélgettünk róluk. Munkahelyemen, az Ökológiai Kutatóközponthoz tartozó Nemzeti Botanikus Kertben pedig létrejöhetett egy tizenkét állomásból álló tanséta a Biblia növényeiről.
Mit mondana, ha vitahelyzetbe kerülne?
A saját történetemet mesélném el. Sokáig, még a megtérésem után is gátlásos voltam, úgy gondoltam, kutatóként másképpen kell átadnom a gondolataimat: teológiailag jól felépítve, az igéket pontosan idézve. Aztán rájöttem, hogy nem ebben áll a feladatom: azt tudom elmondani, ami velem történt, hiszen a saját életünk a leghitelesebb forrás. A könyveim talán inkább a társadalomtudomány körébe tartoznak, viszont az olyan kérdések, mint a teremtettség, a föld sorsa átfedést jelentenek a természettudománnyal. Ezek ma egyre súlyosabb kérdések, s gyökeresen eltérő választ fogalmaz meg rájuk egy keresztyén és egy nem hívő ember. Én azt az álláspontot vallom, hogy hiába okoskodunk, nem mi fogjuk megmenteni a földet, hisz Isten az ura a történelemnek is, a természetnek is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kutatónak nincs feladata, hogy az embernek nincs felelőssége, hiszen ez a hitünk egyik meghatározó eleme. A hatalmas különbség abban rejlik, hogy ha az én lelkiismeretem Isten uralma alatt van, akkor bánt, ha pazarlóan élek. Megbecsülöm és védem a természetet, de közben teljesen nyugodt vagyok a föld sorsát illetően. Így nem leszek sem klímaszkeptikus, sem pedig ökodepressziós.
A teremtett világhoz való hozzáállás mellett a csodák befogadása is kérdéseket vet fel. Ott van például a manna, a pusztában vándorló Izráel eledele Istentől. Ez is olyan dolog, amire értelmetlen lenne racionális magyarázatot keresni?
A manna és az ehhez hasonló csodák tanítják az én botanikus énemet alázatra. Ezek az isteni gondviselés jelei. Nem azért nem tudjuk megfejteni őket, mert még nem elég emelkedett a tudomány, vagy nincs hozzá megfelelő eszköztárunk – ehhez az eszköztárhoz mi sosem fogunk hozzáférni. „Tükör által homályosan” látunk, nem tudhatunk mindent, még csak azt sem, mikor adja az Úr az életünkbe azt a konkrét feladatot, amelyet nekünk szánt. Nekem például az ötvenes éveim végén adta. Legyünk türelmesek, ha az ő igazságát keressük, mert „aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik”.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
