Persze azt a kamasz srác is tudja, hogy bármennyire meghatározó az a tömb, Békásmegyer nem kizárólag a Jós utcából, a pünkösdfürdői kompállomásból és strandból áll. Idővel rájön, hogy vannak itt tizenöt emeletes házak – és némi irigységgel konstatálja, hogy akkor ez sokkal manhattanesebb környék, mint Újpest. Felfedezi azt is, hogy Békásmegyer az aprócska Barát-pataknál véget ér, de egyből ott van Budakalász. A hídra vezető út mellett hónapokon keresztül senyved egy kisodródott vagy félreállított Wartburg. Aztán apránként fogyni kezd, s a végén egy valamiért ott hagyott ülés marad már csak belőle.
Kiderül az is, hogy Békásmegyernek van egy nyugati fele; igaz, a soksávos Szentendrei út és a hévvonal szinte hermetikusan elzárja egymástól a két részt, a helyiek néha úgy érezhetik, nemhogy Budakalász, de még Tromsø is közelebb van, mint a „másik” Békás. A már fiatal felnőtt srác megismeri Budapest – sőt talán Magyarország – leggyűlöltebb vasúti átjáróját, amikor néha-néha elviszi öccsét a Békásmegyer nyugati felén lakó szerelméhez.
Már kerületi lakosként szervez szilvesztert a Víziorgona utcába, édesanyja munkaadójának egy épp használaton kívüli ingatlanába. Nagyon fontos: az elnök-vezérigazgató úr az egyik helyiségben tárolja néhány drága bútorát, és nem venné jó néven, ha megtudná, hogy buliztak az épületben, tehát semmi, de semmi nyomot nem szabad hagyni. A koronaőröket megszégyenítő éberség még alkoholban sem oldódik, és szerencsére a hatvan-nyolcvan fős vendégseregnek sem jut eszébe megszegni a szabályokat. Teljes siker! Újév késő délutánján féltucatnyi jóbarát másnapos szemétszedő összejövetelt tart, másodikán takarítónapot. Se üveg, se pohár, se cigisdoboz, se csikk, se szerpentin, se konfetti nem árulkodik arról, hogy bárki járt volna itt – csak a kiragasztva felejtett szilveszteri házirend…
No és van még egy fontos pontja Békásmegyernek. Igaz, a Boldog Özséb-plébánia amolyan exklávé, mert hivatalosan már Csillaghegyen fekszik, de a békásiaknak építették – nem mellesleg a világháború utáni első „zöldmezős” templomként. Itt figyelhette meg először a kiskamasz srác, mit kell mondania a vőlegénynek – unokatestvérének – házasságkötéskor. Tizenhat évvel később már tanúként állt az öccse és a nyugat-békásmegyeri lány esküvőjén, majd itt vált keresztapává, és további két keresztelő következett a sorban. Ma is fülében cseng a közösséget a kezdetektől haláláig szolgáló Antal János plébános palócos beszéde. A gyereknek nem azért van két keze – hangzott az útravaló az ifjú pároknak –, hogy anyuét és a Bandi bácsiét fogja, hanem azért, hogy anyuét és apuét fogja.