Menü
Szöveg: Póla Gergely
Fotó: Kováts Gábor
Első ránézésre Budapest átlagos lakótelepének tűnik a békásmegyeri, de aki rendszeresen megfordul ott, annak sorsfordító események színhelye is lehet. Személyes válogatás az elmúlt negyven év történéseiből.
Vörös fény, figyelmeztető búgás, vad ajtócsattanás. Fémes sípszó odakinn, ideges kontaktorkattogás idebenn, és a keletnémet szerelvény kigördül a megállóból. A felüljáró után föltűnik a kaszásdűlői erőmű taxikockás kéménye, majd a romok – ez már szinte Békásmegyer előszobája. Még tízpercnyi kattogós, komótos zakatolás, és a sötétzöld szerelvény megérkezik a „félvégállomásra”. A kissrác szülői segítséggel elfordítja az ajtónyitó kilincset, leszáll, aztán spuri az aluljáróba, ahol a falak kiválóan visszhangozzák a Szórakaténusz főcímdalát. És vár rá még a spirál alakú rámpa, amilyen a metrómegállókban sincs. A hévállomástól majdnem egy kilométernyi séta következik a panelházak útvesztőjében a Jós utca közepéig, de kárpótol a legális gombnyomkodás az egyenpiros Ganz-Mávag liftben: itt senki nem szól a kisfiúra, hogy földszinti lakó ne használja a felvonót.
A srácnak Békásmegyer éveken keresztül egyet jelent a hetedik emeleti lakással, ahonnan Szentendréig is ellátni, ahol a nappali a nagybátyja és Apa vidám történeteitől zeng, ahol ebéd után mindig van gyümölcsös piskótatorta, ahol az unokatesók olyan izgalmas játékai várnak rá, mint a ritka Takarékoskodj! társasjáték és a megunhatatlan Lego tűzoltóállomás.
Ebből a hetedik emeleti lakásból indul el a már kiskamasz srác egy áprilisi napon, hogy este „nagyfiúként” térjen vissza: valódi focimeccsre csábítja őt a nagyobbik unokatestvére. Izgatott várakozás indulás előtt, némi drukk a drukkerek közt a pünkösdfürdői kikötőben: mégiscsak egy alig felnőttel megy többezres tömegbe. A komp érkezéséig feszültségoldásként a Gurító sörözőben kuglizó felnőtteket figyeli… A stadionban aztán a közösségi élmény addig ismeretlen formáját éli át: győzelmi mámor, az UTE fordítani tud a félidőben még vezető Pécsi Munkás ellen. Kettő-egy, nyertünk! Innentől az Újpest többes szám első személy – és ezért a felismerésért egy másik kerületbe, Békásmegyerre kellett menni. Néhány órával korábban még hidegen hagyta a foci, de most már azon mereng, hogy ha szeptemberben a Manchester United is csak két góllal múlta felül a Pécset, nem lehet olyan nagy különbség az angol sztárcsapat és az UTE között. A visszafelé úton majd szétveti a büszkeség: győzött a csapata – az övé –, és ő ezt a helyszínen látta, sőt a táborral együtt szurkolta ki a győzelmet. Talán nem jut a szülők fülébe, hogy bizony csúnya szavak is elhangzottak a lelátón…
A békásmegyeri látogatások a nagysráccá válás útjának egy-egy későbbi szakaszán is adtak lendületet. Ismerkedés a rockkal, majd a metállal: másolt Edda-kazetta, Beatrice-videók, böngészgetés a poszterek és az itt-ott már szamárfüles borítójú Iron Maiden-lemezek között, kölcsönkért szegecses karkötő. Egyik szilveszteren durrogtatás – még teljesen legálisan – a lakótelepi utcákon a lengyel piacon vásárolt, Csehszlovákiából importált osztrák petárdákkal.
Nem egész egy évvel később aztán sokkal nagyobb robbanásoknak tanúja a Jós utca. A családi látogatás alig pár nappal a katasztrófa után esedékes; a kamasz fiú már a Szentendrei úttól figyeli, mikor tűnik fel a részben beomlott, kiégett panel. A nagybátyjáékkal szemközti tömb. Odafent elszörnyedve át-átpillant a feketén ásító lyukakra, melyek nemrég még lakások voltak, bennük élet: kedvenc könyvek és megragasztandó játék kamion, családi fotóalbum és vasalásra váró ingek, különleges alkalomra tartogatott konyak és összeírt bevásárlólista – most pedig üszkös romok, alattuk tán még emberek is. És közben hallgatja nagynénjét és nagybátyját, amint mesélik, hogy a detonációtól beszakadó ablak szilánkjai közt ébredve, a soktucatnyi autóriasztó vijjogása közepette azt hitték, kitört a háború. Mint amikor a tűzhely rózsája körül belobban a gáz – hangzik a szemléletes leírás a második vagy harmadik detonációról. Egy közveszélyes elmebeteg lakó, hét halott a helyszínen, sok-sok tönkrement élet, hatalmas anyagi kár. Borzongató élőben látni a tragédia helyszínét (és valahogy még nyomasztóbb negyvenhárom éves fejjel újraolvasni a történteket), az élmény sötét, fojtogató ködét azzal a gondolattal próbálja lazítani, hogy mégiscsak első kézből hallott beszámolót egy országos hírű eseményről.
Ekkor a kamasz fiúnak már egyértelmű volt, hogy a világtörténelem ütőere bizony nagybátyjáék Jós utcai lépcsőházán fut keresztül. Hisz már a petárdázós évbúcsúztatón ország-világ láthatta „a” televízió adásában, hogy a tizedik emeletről nemrég elköltöző matektanár ifjú feleségével a Szilveszteri csemege című műsorban megnyer egy kis boltot egy Megyerrel arrébb: Káposztáson. És ugyanazokon a Jós utcai folyosókon járt nap mint nap Attila, aki bluesénekes lett – talán a két házra lakó Hobo hatására –, az együttesével demókazettát készített, sőt fel is lépett pár tucat ember előtt! (Később aztán tényleg híres lett, az ő dalával avatták a Puskás Arénát. És milyen a véletlen: a mai zenekara amerikai turnéjából valahogy pont a legmagyarabb Cleveland maradt ki, pedig a helyi közösség egyik motorja korábban szintén Békáson élt – egész pontosan ugyanabban a lépcsőházban…)
Persze azt a kamasz srác is tudja, hogy bármennyire meghatározó az a tömb, Békásmegyer nem kizárólag a Jós utcából, a pünkösdfürdői kompállomásból és strandból áll. Idővel rájön, hogy vannak itt tizenöt emeletes házak – és némi irigységgel konstatálja, hogy akkor ez sokkal manhattanesebb környék, mint Újpest. Felfedezi azt is, hogy Békásmegyer az aprócska Barát-pataknál véget ér, de egyből ott van Budakalász. A hídra vezető út mellett hónapokon keresztül senyved egy kisodródott vagy félreállított Wartburg. Aztán apránként fogyni kezd, s a végén egy valamiért ott hagyott ülés marad már csak belőle.
Kiderül az is, hogy Békásmegyernek van egy nyugati fele; igaz, a soksávos Szentendrei út és a hévvonal szinte hermetikusan elzárja egymástól a két részt, a helyiek néha úgy érezhetik, nemhogy Budakalász, de még Tromsø is közelebb van, mint a „másik” Békás. A már fiatal felnőtt srác megismeri Budapest – sőt talán Magyarország – leggyűlöltebb vasúti átjáróját, amikor néha-néha elviszi öccsét a Békásmegyer nyugati felén lakó szerelméhez.
Már kerületi lakosként szervez szilvesztert a Víziorgona utcába, édesanyja munkaadójának egy épp használaton kívüli ingatlanába. Nagyon fontos: az elnök-vezérigazgató úr az egyik helyiségben tárolja néhány drága bútorát, és nem venné jó néven, ha megtudná, hogy buliztak az épületben, tehát semmi, de semmi nyomot nem szabad hagyni. A koronaőröket megszégyenítő éberség még alkoholban sem oldódik, és szerencsére a hatvan-nyolcvan fős vendégseregnek sem jut eszébe megszegni a szabályokat. Teljes siker! Újév késő délutánján féltucatnyi jóbarát másnapos szemétszedő összejövetelt tart, másodikán takarítónapot. Se üveg, se pohár, se cigisdoboz, se csikk, se szerpentin, se konfetti nem árulkodik arról, hogy bárki járt volna itt – csak a kiragasztva felejtett szilveszteri házirend…
No és van még egy fontos pontja Békásmegyernek. Igaz, a Boldog Özséb-plébánia amolyan exklávé, mert hivatalosan már Csillaghegyen fekszik, de a békásiaknak építették – nem mellesleg a világháború utáni első „zöldmezős” templomként. Itt figyelhette meg először a kiskamasz srác, mit kell mondania a vőlegénynek – unokatestvérének – házasságkötéskor. Tizenhat évvel később már tanúként állt az öccse és a nyugat-békásmegyeri lány esküvőjén, majd itt vált keresztapává, és további két keresztelő következett a sorban. Ma is fülében cseng a közösséget a kezdetektől haláláig szolgáló Antal János plébános palócos beszéde. A gyereknek nem azért van két keze – hangzott az útravaló az ifjú pároknak –, hogy anyuét és a Bandi bácsiét fogja, hanem azért, hogy anyuét és apuét fogja.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
