„Fedezze fel…” – kezdődik régóta minden második mosópor-, autó- és arckrémreklám, kevés igénket lúgozta ki ennyire a marketing. Felfedeznivaló ettől még persze bőven van, annak ellenére is, hogy bő fél évszázada fölülnézetből is rálátunk bolygónk felszínére. Mert a térkép kék vonala jelölhet egy jóformán ismeretlen, páratlan szépségű folyót is.

Latin-Amerika misztikuma az őserdők, a piramisok, a Rómánál ötször népesebb ókori metropoliszok, a letűnt civilizációk és a szokásaikat ma is őrző őslakosok mellett a felfedezetlenségéből is ered. Valóságos aranybánya – vagy inkább eldorádó – egy olyan embernek, aki idehaza is szívesen letér az Országos Kéktúra útvonaláról, hogy rábukkanjon az „árnyékában” megbúvó értékekre.

Nagy Endre földrajz–antropológia szakos hallgatóként, majd egy EU-s program önkénteseként jutott el a gyerekkora óta vágyott térségbe, s a vidék természetközelisége végzetesen elcsábította. Másfél évtizede egzotikus túrákat szervez, egyre hangsúlyosabban az alig ismert látnivalókhoz. Párjával, az angol- és olasztanár Lendik Erikával faluról falura járva olyan érdekességekre vadászik, amelyekre még nem telepedett rá az idegenforgalom. Egyre kevesebb ilyen van, például Kolumbia színpompás Kristály-folyója tíz éve fillérekért fogadta a turistákat, most száz dollárért lehet feliratkozni a három hónapos várólistára. Valószínűleg hasonló sors vár a még színesebb Siete Machos folyóra, amelyről a magyar pár publikálta az első fotót a világhálón. Számtalan látványosság felveszi a versenyt a legismertebbekkel, csak elzártsága miatt lényegében ismeretlen marad. Néhány csak a legelszántabb érdeklődőknek mutatja meg magát, van, amihez akár egy hétig is kell utazni a dzsungelben, de Erikáék szerint a tömeg lepte turistacélpontokkal szemben épp ezek kínálják az elmélyedés, a belső utazás, a személyiségfejlődés lehetőségét, a kihívások teljesítéséből fakadó pszichés élményt.

Valami hasonlóra vágyik az ember azokon a helyeken is, amelyekhez – még egy elkoptatott szó következik! – legendák kapcsolódnak. Endre az ezredforduló táján hallott Móricz János felfedező-őstörténészről és a Crespi-hagyatékról, s néhány évvel ezelőtt a történet nyomába eredtek. Több hónapos, költséges kutatás végén sikerült megtalálniuk a Móricz által felfedezett, elveszettnek hitt fémlemezeket, megcáfolva egyebek mellett a vatikáni kincsrablásról szóló, több évtizedes összeesküvés-elméletet. Talán egyszer az erről készített dokumentumfilm is megjelenik…

A páros kiválóan meg tud osztozni a feladatokon: a túrák szervezése és vezetése „férfi­munka”, Erika pedig empatikus személyiségének köszönhetően jobban kezeli az utazó csoportokat, könnyebben teremt kapcsolatot a helyiekkel, nagyobb eséllyel tud megszerezni egy belépési vagy forgatási engedélyt. Bár az az európai nő, aki egy bányászváros férfilakosságát lázba hozza, egy tawahka indián faluban ijesztő is lehet: többször megesett, hogy féltek Erikától, mert még sosem láttak szőke hajat, fehér emberre is csak néhány idős emlékezett, aki még találkozott missziós papokkal.

Erikát és Endrét a legelzártabb faluban sem az elszakadás vágya, hanem a megismerés, a kultúrák közti határ át- meg átlépésének semmi máshoz nem hasonlítható élménye hajtja. Oda-vissza. Ezért bármennyi időt töltenek is odakint – az utóbbi időszakban már családként –, mindig hazatérnek.