Menü
Szöveg: Ferenczi-Bónis Orsolya
Fotó: Hölvényi Kristóf
Az egyszülős családok sajátos élethelyzete sokáig láthatatlan volt a társadalom számára, pedig az egyedül nevelő szülők minden felelősséget és terhet magányosan cipelve sokszor megoldhatatlannak tűnő helyzetekkel kerülnek szembe. Az Egyszülős Központ olyan különleges hely, amely egyszerre jelent megtartó közösséget és nyújt számtalan szolgáltatást és programot jogászok, pszichológusok, tanácsadók közreműködésével az egyedülálló szülőknek. A Pesten és Budán működő központok megálmodójával, Nagy Annával beszélgettünk.
Az első, pesti központ négy évvel ezelőtt tárta ki kapuit, a második, budai pedig idén tavasszal. Hosszú út vezetett az ötlettől a megvalósításig?
Nagyon hosszú. Évek teltek el úgy, hogy hiába beszéltem arról, hogy segítségre lenne szükség az álmom elindításához, értetlenséggel találkoztam, vagy legfeljebb egy udvarias mosolyt kaptam válaszul. Pedig minden alkalommal elmondtam, hogy sokan, háromszázezren vannak egyedül ebben a nehéz élethelyzetben.
Hogyan alakul ma Magyarországon a válások száma?
Szerencsére csökken a számuk, méghozzá látványosan: az utóbbi években évi huszonötezerről tizenötezerre. Reméljük, hogy ez tartós tendencia marad. De az évi tizenötezer sem kevés, különösen, ha látjuk, hogy mindegyik mögött olyan történet van, amelyikben nem egy ember sorsa változik meg. A lényeg az, hogy ezekről az élethelyzetekről a gyerekek semmilyen szinten nem tehetnek, nekik ebben sem felelősségük, sem tennivalójuk nincs. A gyereknek az a dolga, hogy gyerek tudjon lenni.
Ha a környezetét kevésbé foglalkoztatta, az ön figyelmét miért ragadta meg mégis annyira az egyszülősség témája?
A saját bőrömön tapasztaltam meg, mennyire magányos dolog egyedül maradni egy gyermekkel. Lelkileg is hatalmas kihívás, de számos gyakorlati nehézséggel is szembe kell néznie a szülőnek, amikor egyébként is rossz lelki- és mentális állapotban van, rengeteg praktikus dolgot kellene intéznie, megtanulnia. Hirtelen egy egészen másfajta életet kell felépítenie, mint amilyet elkezdett – elkezdtek ketten.
Önnek mi nyújtott kapaszkodót abban a helyzetben?
Noha úgy éreztem, muszáj, hogy valamilyen segítséget kapjak, mert ez nekem túl nehéz, szembesülnöm kellett azzal, hogy nincs olyan hely, amely megadhatná ezt. Ekkor született meg bennem a gondolat, hogy milyen jó volna egy olyan központ, ahova be tud menni az ember, amikor semmilyen más kapaszkodót nem talál a világban.
Nem okozott nehézséget, hogy felvállalja a nyilvánosság előtt ezt a témát?
Olyan, mintha kínosan kellene éreznie magát annak, aki egyedül neveli a gyerekét. Nemrég egy beszélgetésen vettem részt, ahol elhangzott, milyen gyakran mondják azt egy történelmi helyzetben a vesztesre, hogy bűnös. Mi, egyedül nevelő szülők is sokszor úgy érezzük – vagy kívülről úgy néznek ránk –, mintha valamit elrontottunk volna, mintha hibásak lennénk. Ezt visszük is magunkkal elég sokáig. Sőt van, aki egész életében úgy érzi, valamit rosszul csinált, alkalmatlan, vesztes.
Hogy lehet enyhíteni ezt az érzést?
Azt kellene tudatosítani az egyedülálló szülőkben, hogy milyen erősek, hiszen egyedül végzik két ember munkáját. Nagyon fontos, hogy mielőbb talpra tudjanak állni, és vissza tudják építeni az önbecsülésüket, önértékelésüket, önbizalmukat, hiszen ez a jó út nekik és a gyerekeknek is.
Sok egyedülálló szülőnek mintegy jelszava is, hogy a gyerekéért erős marad, de nem lehet mindig erősnek lenni.
Bizony, ez fárasztó, és sokszor meg is keményednek az emberek, de ennek muszáj is megtörténnie, mert különben agyonnyomna minket a helyzet. Nagy túlélő lesz az ember. Nőkre szokták mondani – persze sok apuka is nevel egyedül gyereket –, hogy ő erős, el tudja ezt vinni. Ritkán gondolnak bele, hogy bizony az erős nők is nagyon el tudnak fáradni, és néha szeretnének kicsit gyengék lenni.
Válás után az apák mennyire vesznek részt a gyermekeik életében?
Változó. Vannak olyan apukák, akik addig nem voltak túl aktívak, de attól kezdve, hogy ott van náluk a gyerek három napig, rájönnek, hogy már nem mondhatják azt, hogy élik az életüket, és valahol a háttérben még ott van a két gyerekük, hanem ezekben a napokban jelen kell lenniük. Az ő apaságuknak még jót is tesz. De vannak olyanok is, akik lassan elkopnak a család mellől.
Kényes téma válás közben, után a szülők közti kommunikáció…
Ilyenkor mindkét szülő tele van rossz érzéssel. Az is, aki megy, az is, aki marad. A dühtől a bűntudaton át a bosszúig mindenféle érzés kavarog bennük. Sok olyan dolgot találnak meg ilyenkor magukban – és a másikban is –, amiről nem is gondolták, hogy ott van. Ám ha a szülők ki tudják mondani, hogy a gyerek érdeke az, hogy legalább beszélő viszonyban maradjanak, akkor felül lehet ezen emelkedni. Nem kell szeretniük egymást, nem kell együtt karácsonyozniuk. Arra van szükség, hogy a gyermekük továbbra is mindkettejüket szerethesse. Ne próbálják meg aláásni a gyerekük másik szülővel való kapcsolatát, segítsenek abban, hogy a kicsinek maradhasson anyja is és apja is. Ha ezt megteszik, akkor már nagyon sokat tesznek a gyerekükért.
Egy olyan intim helyzetben, mint a válás, hogyan tud segíteni a közösség?
Nagyon jó, ha érzik a szülők, hogy nincsenek egyedül, nemcsak velük történik ez meg, hanem több százezer emberrel még egy ekkora országban is. Ezért is tud támaszt nyújtani az Egyszülős Központ. Aki ide betér, olyanokkal lehet együtt, akiknek nem kell elmagyaráznia, hogy milyen ez az élethelyzet, mert ők is tudják. Nem kérdezzük meg senkitől, hogy miért egyszülős, nem kezdjük el boncolgatni, hogy miért lett így, neki mi volt ebben a szerepe. Lelki segítségnyújtást is tudunk adni. Ez lehet segítő beszélgetés, pszichológus, coach vagy egy olyan csoport, amelynek tagjai ugyanolyan élethelyzetben vannak, mint ő, és el tudják mondani, hogy igen, ők is így voltak két vagy három éve, és azóta mi minden történt velük.
A közösség és a lelki támasz mellett milyen segítséget kaphatnak a szülők?
Mint említettem, az egyszülősség számos gyakorlati nehézséget is jelent. Újra kell tervezni, hogyan folyik majd tovább az élet, hol fog lakni a család, hogyan fogja tudni megtartani a munkáját a szülő, ha egyedül kell óvodába, iskolába vinni a gyereket. Sokat teszünk azért, hogy könnyítsünk ezeken a terheken. Az elmúlt évben több mint százhatvan szülőnek találtunk munkát, segítünk az önéletrajzírásban, az állásinterjúra való felkészülésben is. Négy év alatt több mint hetvenféle szolgáltatást nyújtottunk, és huszonhatezer családnak segítettünk. Emellett rengeteg gyerekprogramunk van, és gyermekfelügyeletet is vállalunk, amíg a szülőnek elfoglaltsága van, ügyeket intéz.
Utóbbi különösen fontos lehet, hiszen fárasztó a folyamatos mentális jelenlét és készenlét, még akkor is kimerítő, ha a szülők meg tudják egymással osztani a feladatokat.
Igen, az egyszülős családban nem az a kérdés, hogy ki kel fel a gyerekhez éjszaka. Az a feszültség pedig, ami az állandó százhúsz százalékos teljesítéssel jár, vissza tud ütni, ezért lényeges, hogy időnként ezek a szülők is el tudjanak menni pihenni.
Ebben is segíthet, ha van egy hely, ahol a szülő támaszt kap, hogy helyt tudjon állni. Ön mit tart a legfontosabbnak az Egyszülős Központban?
Nekem már az első központ is igazi csoda, arra, hogy most már két központunk van, nem is találok szavakat. Elindult egy olyan folyamat, amivel az egyszülős családok láthatóvá, fontossá váltak. Ebben a közegben minden értük van, értük dolgozunk. Amikor azt látom, hogy itt mennyire jó, mennyire otthonos nekik, és hogy tudnak itt örülni, az nagyon jó érzés. Ha nyugodtabban, békésebben, boldogabban megy ki egy szülő vagy egy gyerek, mint ahogy bejött, akkor érzem, hogy megérte megvalósítani.
A hónap embere - Nagy Anna | Magyar Krónika
2018-ban nyílt meg a Nagy Anna által megálmodott egyszülős központ, ahol a gyermeküket egyedül nevelő édesanyák és édesapák egyszerre találnak támogatást és ...
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
