Menü
Fotó: Czakó Adorján
A teremtő és a teremtett. Érintés és érintettség. Közelség és távolság. A képernyőn megjelenik Michelangelo jól ismert festményének részlete, majd a két egymás felé kinyújtott kéz között húzódó repedés sötétjéből, egy széktámla mögül Czakó Gábor köszönti a Beavatás nézőit. Sokunkban élnek ezek a képsorok és az utánuk elhangzó eszmefuttatások. A több mint két évtizede Békásmegyeren alkotó író könyvei polcok sorát tölthetik meg.
A most felvillanó, gondolatokká érlelt élettapasztalatai, mint műsorának rövid epizódjai engednek a rés mögé látni.
Boldogságra születve
A születésben kibontakozó ember egy egész csodavilágot hoz magával. Bámulatos tudást, érdeklődést, ismeretek tömegét és boldogságot. Hatalmas ajándék Istentől, hogy boldogságra születünk, hogy boldogok vagyunk, amikor megszületünk. És ha ügyesen, szépen, jól élünk, akkor ez a halálunkig kitart.
Szüntelen várakozás
Édesapám híres ember volt Decsen, a szülőfalumban. Egyszer, olyan tizennégy éves lehettem, bementem a kocsmába, mert valakit kerestem. Ott egy ember rám nézett, és megkérdezte, a Czakó Sándor fia vagyok-e. Mikor mondtam, hogy igen, felállt és kezet csókolt. Édesapámnak egyébként az volt a szenvedélye, hogy mindent visszafoglalt. Déli, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai bevonulás, mindegyikben benne volt szegény, aztán a doni ütközetben is. Édesanyám haláláig várta. Ha híre jött, hogy érkezik egy vonat, amely foglyokat hoz, mert időnként történt ilyen, akkor mi kint álltunk az állomáson napokon keresztül, mert senki nem tudta, mikor jön a szerelvény. A vonatok végül mindig megjöttek, de ő sohasem jött meg. Én soha nem is láttam őt, mert 1942 szeptemberében születtem, ő pedig júniusban vonult be.
Válaszok
Az írásban találtam meg azokat a megfogalmazási, megoldási lehetőségeket, amelyek az életproblémáimra választ nyújthattak. Az ember ne fogjon íráshoz vagy semmilyen más művészethez, ha nem a saját életproblémái gyötrik, és ezeket akarja tisztábban látni. Az én életproblémáim egyre inkább verbalizálódtak, ily módon a szavak egyre fontosabbak lettek a munkálkodásomban.
Isten illata
Gyakorlatilag nem vagyok benne a magyar irodalomban, de ez nem fáj. A világnak van egy olyan folyamata, amivel én szándékosan szembemegyek. Miért is várnám el, hogy azok, akik arra mennek, engem, aki ellene vagyok ennek az egésznek, ajnározzanak? Badarság volna. Igazából csak az számít, hogy sikerül-e az alkotás által olyan mélységbe eljutnom, ahol Isten illatát megérezhetem. Szoktam mondani, hogy az az igazi könyv, amit valaki az éjjeliszekrényén tart, és ha éjszaka felriad, mert lelkiismeret-furdalás gyötri, akkor abba beleolvasva el tud jutni a lelki békéig. Egyszer találkoztam egy emberrel, aki azt mondta, elolvasta A sárkánymocsár ura című könyvemet, és ettől megtért. Nem gondolnám, hogy ennél nagyobb elismerést bármikor bárkitől kaphattam volna és kaphatnék ezután.
Valódi változás
A kommunizmus megdöntése nagyon időszerű volt. Minden embernek kötelessége volt ezt valamilyen módon előmozdítani. Én ráadásul harcias ember voltam, és akkor még hittem, hogy valamilyen politikai változást elő kell idézni, attól majd minden jobb lesz. Aztán később rá kellett ébrednem, hogy nem nagyon lehet változást az emberek változása nélkül előidézni. A társadalom bajaira nincsenek politikai megoldások. Azok sokkal mélyebben, ott az illat környékén vannak, hogy érezzük vagy nem érezzük. A többi nem nagyon számít.
Beavatás
Az ember sok-sok képességgel születik, de ezeket a képességeket nem tudja igazán felhasználni. Ehhez ugyanis szükséges a beavatás. A beavatás nem valamely külső tudás megszerzése, hanem a bennünk lévő képességek felébresztése. Isten mindegyikünket ellátott képességekkel, lélekkel, ha úgy tetszik, illattal, csak nem vagyunk ezek birtokában, mert nem tudjuk, hogyan férjünk hozzájuk. A beavatás igazából televízión keresztül nem történhet meg, mert túlságosan intim és bensőséges ahhoz. De a televízió mégis el tud indítani egy folyamatot. Korábban nem volt Magyarországon, de talán a világon sem olyan sorozat, amelynek a középpontjában a világ szellemi állapota állt volna, amely a művészettől a bányászatig mindenütt megnyilvánul. Mi közel ötszáz adást készítettünk a Beavatás című műsorból a Duna Televízión. Nagyon pici stábbal dolgoztunk, de a magam részéről ezeket az éveket a legboldogabb időszakaim közé sorolom.
Fél ember
A feleségem az állandó munkatársam. Nemcsak az életem párja, hanem mindenféle megmoccanásomban a társam. Már régóta nem létezhetnék nélküle. A Beavatás sem lett volna. Ő volt a rendező. Ki kellett rúgni a hivatásos rendezőket, mert nem értették, mit szeretnénk. Azt hitték, valami truváj kell. Pedig a gondolatba nem kell truváj. A gondolatba gondolat kell. Ebben és ezer más műben – gyermekeinkben, unokáinkban – a szakadatlan párom. Azt hiszem, a magyar nyelvnek van egy különös titka. Amikor azt mondom neki, hogy feleség, benne van, hogy a felem. Ami azt jelenti, hogy nincsen ember mint olyan. Én nem vagyok semmi. Egy fél vagyok, ha nem találom meg a társam, aki a másik felem lesz. Én, hála a Mindenhatónak, megtaláltam.
Czakó Gábor író, publicista, képzőművész. 1942. szeptember 14-én született Decsen Czakó Sándor és Scherer Erzsébet gyermekeként. Édesapja 1943-ben a doni ütközetben vesztette életét. A Szekszárdi Garay János Gimnáziumban érettségizett, és bár kezdetben szobrásznak készült, végül jogi diplomát szerzett, majd országos folyóiratokban publikált. Huszonnyolc éves korában jelent meg első regénye, A szoba. Számos lap, köztük az Új Tükör és a Mozgó Világ szerkesztője volt, majd az Igen főszerkesztője, később a Magyar Szemle társszerkesztője lett. Megszervezte a katolikus újságíróképzést, közben számtalan műfajban és stílusban alkotott. Pályája kitüntetett állomása a Beavatás című televíziós esszésorozata, amelynek szerkesztője és műsorvezetője volt egyben. A Duna Televízió műsorában elhangzott gondolatai esszékötetben is megjelentek. Pályájáért, írói életművéért, nyelvrégészeti, humanista gondolkodói tevékenységéért és annak tanításáért többek között Prima díjat és Kossuth-díjat kapott, illetve a Magyar Érdemrend középkeresztjét és a Nemzet Művésze díjat is kiérdemelte
A művészet leigázása
A művészet egyre jobban eltávolodott kiindulópontjáról, amely Isten volt. A művészet mindig is istentisztelet, és az összes műtárgy, amit az emberiség az őskor óta létrehozott, kultikus tárgy volt. Ez a kultusz fokról fokra eltűnt, és csak a külhámja maradt meg, amit legcsodálatosabban a barokk illusztrál. Na most, ez a folyamat a 20. század előtt, a művészeti forradalmak kitörésekor felgyorsult, a 20. századra, lényegében az én ifjúkoromra pedig elérte a végpontját. A művészet teljes egészében a pénz szolgálatába szegődött. Ennek a kornak, a gazdaságkornak a legnagyobb baja, hogy nem tud érintkezésbe lépni a szellemi létezőkkel, hanem csak a pénz, haszon, veszteség, nyereség fogalomkörében téblábol.
Az ember feladata
Nekem az a dolgom, hogy itt, most, ezen a földön, ez alatt az éghajlat alatt, ebben az időben elgondoljam azt, ami számomra elgondolható. Ez természetesen nem jelenti a legmagasabb bölcsességet, Isten bölcsességét a legkevésbé, de mégiscsak el kell gondolnom, ami a tőlem telhető legmagasabb, és ezt rögzítenem kell.
Életterek
Az ember életének két fontos helyszíne van. Az egyik a születés, a másik a halál. Én a Sárközben, közelebbről Decsen éltem ifjúságom nagy részét, és most Békásmegyeren lakom, a faluban. Kifejezetten szeretek itt lakni, itt nagyon jó világ van. Egy igazi falu, igazi közösség és emberi számítás szerint ez lesz az utolsó otthonom, itt fogok meghalni. Igazán jó néven veszem a Teremtőtől, ha ez lehetségessé válik.
A Magyar Művészeti Akadémia Czakó Gáborról készült portréfilmje, az író a Nemzet Művésze elismerés átvételekor elhangzott beszéde és a Czakó család Czakó Gáborral készített beszélgetése alapján összeállította: Meszleny Zita
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
