Miért lett pedagógusból cukrásszá?
Miután tíz évet dolgoztam pedagógusként, bevallom, elfáradtam kicsit. A sütést viszont mindig is élveztem. Szeretem benne az alkotás, a kísérletezés lehetőségét, a receptek fejlesztését. Egyszerre szenvedély és kikapcsolódás. Komolyra akkor fordult a dolog, amikor egy lengyelországi látogatáskor a nagymamám három, kézzel írt receptfüzetet ajándékozott nekem, mondván, egyszer még hasznomra válnak. Tényleg így lett. Elkezdtem sütni a bennük lévő receptek alapján, és azt láttam, hogy amit készítek, az nemcsak ízlik az embereknek, de a házi, friss, természetes alapanyagokból, hagyományos módon készült finomságok a saját nagyszüleiket, a saját gyermekkorukat idézik vissza. Ezt látva mertem belevágni a sütödébe. Azóta a nagymamám ajánlása alapján készített sajttorta a specialitásommá vált, de tervezek – édesapám nyomán – olasz szendvicseket, desszerteket is készíteni.
Édesanyja lengyel, édesapja olasz. Hogyhogy Magyarországon talált otthonra?
Egyetemistaként ismerkedtem meg a férjemmel. Az első találkozást követően hónapokig leveleztünk, s amikor újra személyesen találkozhattunk, már tudtuk, ez a kapcsolat nagyon fontos számunkra. Diplomázás után Budapestre költöztem, és összeházasodtunk. A férjem kicsit aggódott, hogyan fogok boldogulni, mivel akkor még nem beszéltem magyarul, én azonban cseppet sem féltem ettől. Egyszerűen tudtam, hogy minden jól alakul majd. Így is lett. Rögtön találtam munkát egy angol nyelvű óvodában.
Egyből ide költöztek?
Egy kis kitérővel. Az első gyermekünket várva Lengyelországba költöztünk, hogy közel lehessek anyukámhoz és a nővéremhez. Varsónak egy külső, hangulatos részén laktunk, ahol mindenki ismert mindenkit. Amikor eldöntöttük, hogy visszaköltözünk Magyarországra, azt mondtam a férjemnek, ha talál nekem olyan helyet, mint ahol akkor laktunk, szó nélkül megyek.
Ez a hely lett Budafok?
Igen. Ahogy képeket nézegettünk és olvasgattunk róla, mindketten úgy éreztük, itt jó lesz nekünk. Találtunk egy lakást pici kerttel. Olyan otthont kerestünk, ahol a közös jövőnket tervezhetjük, építhetjük. Az első pillanattól megfogott a környék hangulata, és azóta is nagyon szeretek itt élni. Az egyik magyar barátnőm – nagyon büszke vagyok arra is, hogy vannak magyar barátnőim – nemrég azt mondta nekem: „Te nem vagy lengyel, te nem vagy olasz, te budafoki vagy!” Jó volt ez hallani, mert én is azt érzem, hogy már része vagyok ennek a pici városkának.
A Majecsko jelmondata Made with love, azaz szeretettel készítve. Fontos, hogy helyben, a helyi közösségnek süt?
Úgy érzem, az édességek ettől válnak igazán személyessé. Az is megtiszteltetés, hogy én süthetem a kerület süteményét is, az almás-túrós pitét budafoki pezsgőkrémmel. Mindent megteszek, hogy olyan helyet alakítsak ki, ahol a budafokiak nyugodtan és önfeledten tölthetik az időt, miközben egészséges és természetes finomságokat fogyasztanak.
Ezzel már a slow food gondolatiságára is eveztünk. Magáénak érzi ezt a szellemiséget?
Nagyon közel áll hozzám az olasz hagyományokból az, hogy az étkezéseket szertartásként élik meg. Az egész család együtt ül le, örülnek egymásnak, beszélgetnek, vitatkoznak. Annyira fontos lenne, hogy erre rászánjuk az időt, hiszen a napok csak futnak, nem szabad várnunk a megfelelő pillanatra, hanem magunknak kell megteremtenünk és megélnünk. Amikor eszünk, ne játsszunk a telefonunkkal, ne nézzünk filmet! A sétálás, az olvasás pillanatait is úgy éljük meg, hogy csak azzal foglalkozzunk. Ez most a gyerekeink miatt különösen fontos. Utánuk kell kapnunk, és visszahúznunk őket a virtuális világból.
Sok energiát ad a környezetének, vajon miből töltekezik?
Abból, amit visszakapok. Mert visszakapok mindent, amit adok: a mosolyt, a csillogást a szemben, a kedves szavakat. Ezeken kívül a férjem biztatásából, a barátnőim segítségéből. Az érzésből, hogy nem vagyok egyedül: a számomra fontos emberek velem tartanak az úton.