„Pedig egyikünk sem Hegyaljáról származik. Miskolcon születtünk, ott nőttünk fel, és ott ismerkedtünk össze. A Zemplénnel kapcsolatos első élményeim gyermekkoromból származnak. Gyakran nyaraltam Simán élő nagyszüleimnél, közel a Tokaji borvidékhez. A zempléni táj szépsége, a természet kincsei már kiskoromban elvarázsoltak” – meséli, honnan eredeztethető a rajongás. Később, már felnőtt fejjel, ahogy kalandoztak férjével a borvidéken, a tállyai Oroszlános borvendéglő polgári miliője, a hegyaljai hagyományok, a szárnyait bontogató Bor, mámor, Bénye fesztivál hangulata akkora hatással volt rájuk, hogy nem volt visszaút. Közös szenvedélyük lett a Tokaji borvidék. Gergely elindította az angol nyelvű Tokajtoday.com portált, hogy a határon túl is vigye a tokaji bor hírét. Aztán eljött az a pont, amikor el kellett dönteniük, hol folytatják az életüket. „Pontosan előttem van, hogy egyszer ott álltam a tokaji állomáson, a vonatra vártam, és felnéztem a Kopasz-hegyre. Akkor hirtelen az az érzés támadt bennem, hogy én itt szeretnék élni” – emlékszik vissza.
Akkoriban szerveződött újjá a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete Tarcalon, és mivel Krisztina a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerezte a diplomáját, adta magát, hogy ide adja be a jelentkezését. „Nagy szerencsém volt, mert az állásinterjún kiderült, hogy a kutatóintézet igazgatója, Bihari Zoltán korábban tanárom volt az egyetemen” – idézi fel. Krisztina alapos helytörténeti munkába fogott egykori oktatójával. Hírlevelükben, a Szőlő-levélben ők írtak először a monoki Szent Orbán-ereklyéről, annak borvidéki jelentőségéről, aminek nyomán újjáéledt a szent életű pápa kultusza a környéken.
ÚJRAINDÍTANI A MEGÁLLÓ IDŐT
Sok helybéli fiatal váltja meg egyirányú menetjegyét Budapest, Nyugat-Magyarország vagy Nyugat-Európa felé, Krisztina és férje viszont a borvidéken, Tarcalon kezdett új életet 2012-ben, végleg maga mögött hagyva Miskolcot. „Többen kérdezték tőlünk ekkoriban, nem félünk-e, hogy a városi lét után ingerszegény lesz ez a környezet. Hegyalján néha tényleg olyan, mintha megállna az idő. Mi sem voltunk biztosak benne, hogy minden szempontból jól döntöttünk, de annyira beleszerettünk Tokajba, hogy már nem volt más választásunk” – mondja mosolyogva.
Ám szerencsére ő azok közé tartozik, akik nem „elszenvedik” a vidéki életet, hanem tevékenyen alakítják is. „Fontos számomra a hagyomány, legyen szó népi kultúráról, borról, építészetről vagy vallásról. Úgy gondolom, nemcsak a múlt része, hanem a jelenben velünk élő, közösségformáló erő is, amelynek egyik megtestesítője számomra a néptánc” – vallja. Ennek szellemében hamar bekapcsolódott a helyi néptáncos életbe, sőt a hegyaljai közösség egyik motorjává vált.
A minőségi kistermelői élelmiszerek, a finom és egészséges ételek és borok iránti érdeklődése hajtotta, hogy több helybéli nővel karöltve piacszervezésbe fogjon. 2012-ben rendezték meg az első Tokaj-Hegyalja piacot, amely azóta is minden hónap második vasárnapján várja a látogatókat a Disznókő pincészetnél, a Sárga Borház körül. A piac az elmúlt tíz évben nemcsak a bevásárlás, hanem a találkozások színterévé is vált.