Menü
Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád
Borvidéken kenyeret sütni kiváltság – vallja Kovács Bea. Ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyű is. A Búzalelke megálmodója mégis olyan elszántsággal készíti immár nyolc éve napról napra a kézműves cipókat, hogy neve elválaszthatatlanná vált a Szent György-hegy lábánál fekvő Kisapátitól.
Éppen csak véget ért a nyári szünet, kiürül a Balaton. Önnek ilyenkor jön el a pihenés ideje?
Ha a pihenésé nem is, de egy kicsit lazíthatok. A nyár mindig arról szól, hogy hangya módjára gyűjtöm a munkatársaimmal a muníciót télre. Ha ilyenkor csak muzsikálnánk, mint a tücskök, nem bírnánk ki az év többi részét. A nyári nyereség teszi lehetővé számunkra a téli kiadásokat.
Sosem gondolkodott el azon, hogy csak szezonálisan működjön a pékség?
Nem, ez számomra misszió. Szerettem volna csatlakozni azokhoz, akik küldetésüknek érzik, hogy egész évben éltessék a Balatont. Ez azonban, hiába vagyok egyre tapasztaltabb, mind nagyobb kihívás. Ahogy fokozódik a kiszámíthatatlanság és a bizonytalanság a világban, úgy nő az az idő, amit a vállalkozás működtetésével töltök. Állandóan készenlétben állok és újratervezek ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, ami a dolgom, hogy kenyeret süssek. De az én felelősségem életben tartani a Búzalelkét, és tartom is, abban bízva, hogy a teher nem nagyobb, mint amit elbírok. Ha pedig elfáradok, sütök. Szenvedélyesen szeretem azt, hogy amikor kezembe veszem a tésztát, minden elmúlik. Nincs múlt, nincs jövő, csak a pillanatban létezem. Ha átcsapnak a fejem felett a hullámok, tudatosan be kell állítanom magamat a tészta mellé pár napra, mert az rendbe tesz, csakúgy mint az éneklés.
Az éneklés hogyan vált az élete részévé?
Egy kicsi evangélikus faluban, Csőváron nőttem fel. A közösségben természetes volt, hogy a talentumot, amit ránk bíztak, meg kellett forgatni, nem csak úgy elásni. Ennek szellemében mikor a falu kántor nélkül maradt, mivel tanultam zongorázni, általános iskolásként engem ültettek oda az orgonapadhoz. Szolgáltam minden istentiszteleten és temetésen. Jóval később, zenésztanulmányaim alatt és karvezetőként ismertem csak fel, mekkora feladatot bíztak rám kisgyermekként, ugyanis az orgonista tanítja énekelni a híveket, rá támaszkodik az egész gyülekezet. Ezt felidézve nem csoda, hogy ma is olyan életem van, amelyben súlyos felelősséget cipelek, hiszen nagyon hamar hozzászoktattak vagy hozzászoktam ehhez. Nem tudom, a kettő közül melyik az igaz. Vajon azért vettem a vállamra ezt a feladatot, mert mások rám tették, vagy azért tették rám, mert én akartam, hogy rajtam legyen? Izgalmas önismereti kérdés, talán nem is fogom rá megtalálni a választ.
A kórusvezetői diploma után a Fideliónál dolgozott Budapesten, aztán egy párkapcsolat miatt búcsút intett a munkájának és a fővárosnak, és a Szent György-hegyre költözött. Mikor a kapcsolat véget ért, nem gondolt arra, hogy visszatérjen a korábbi életéhez?
Egy válás rengeteg fájdalommal jár, viszont én addigra a szívembe zártam ezt a vidéket, és nem akartam, hogy mindig a fájdalom jusson eszembe róla. Nem szerettem volna megfutamodni a gyász elől és száműzni az életemből a Szent György-hegyet. Itt akartam feldolgozni a történteket, új élményeket szerezni, mert tudtam, hogy ha itt küzdök meg, azáltal enyém lesz ez a vidék.
Kovács Bea idén nyitotta meg Ábrahámhegyen Nyáridő nevű egységét, így a szezonban már két helyen is belekóstolhattak a betérők a Búzalelke finomságaiba és abba az aranyló nyári életérzésbe, amit a pékség megálmodója teremt
Miért épp pékként kezdett bele az új élmények gyűjtésébe?
Egy nap megszállt az ihlet, és sütöttem egy egyszerű élesztős kenyeret, amire még ma is azt mondom, jól sikerült. Fellelkesülve másnap elkezdtem olvasgatni a kovászos kenyérről, hamar lett saját kovászom, aztán egyre több kenyerem. Ám azt, hogy ez nem állt meg itt, a környezetemnek köszönhetem. Olyan volt, mintha vezettek volna ezen az úton. Sorra hárultak el előlem az akadályok, és tették a lábam alá a lépcsőfokokat. Sokszor éreztem azt, hogy ezt nem is én csinálom, hanem történik velem. De ha az ember az útja során nem akadályokat, hanem segítő kezeket kap mindenhonnan, akkor járnia kell azt az utat, úgyhogy jártam.
Tíz évvel ezelőtt el tudta volna képzelni, hogy egyszer Kisapátiban, a saját pékségében fog kenyeret sütni?
Sosem gondoltam volna. Most is azért jó kimondani, hogy pék vagyok, mert annyira szürreális. A szürrealitása tetszik benne.
Furcsa önmagát pékként meghatároznia?
Igen, de jó értelemben. Minden, ami idáig vezetett, annyira bonyolult, ezért felszabadít a gondolat, hogy mindez leegyszerűsödött azzal, hogy a névjegykártyámon ez az egy szó áll. Magával ragad ez az egyszerűség.
Mire talált rá a pékségen keresztül?
Egyszer egy szakács ismerősöm azt mondta, neki a kenyér unalmas. Ledöbbentett a kijelentése, és ráébresztett, milyen sokféleképpen lehet látni a világot. Lehet vertikálisan és horizontálisan is szemlélni a környezetünket. Annyi minden vesz körül minket, és jó minél több mindent kipróbálni, de jó csak egy dologra fókuszálni is, és abban megtalálni újra és újra a kihívásokat. Én a kenyérrel az utóbbit élem meg. Mindennap csak liszt, víz és só kerül bele, mégis mindig más, mindig lenyűgöző. Megtanít állandóan figyelni és reagálni. Pékként együtt kell élni a tésztával, érezni kell. Ha így teszünk, akkor a kész kenyér annyi mindenről tud mesélni. Nyáron például jött két új munkatárs, és nagyjából két hónapig vártam, hogy tökéletesen működjön együtt a csapat. Aztán egy reggel beléptem a pékségbe, elkezdtem felpakolni a polcra a frissen sült kenyereket, és rögtön tudtam, hogy összeért a társaság, mert már a tapintásából tudtam, hogy ez az a kenyér, amiről álmodtam.
Ezek szerint a csapatépítés, közösségszervezés feladata is kisgyermekkorától kíséri?
Igen, pedig nem érzem, hogy erre lenne képességem. Szerintem nem vagyok az a tipikus kedves ember. Olyan sok munkát végzek, és a vezetés akkora koncentráltságot követel, hogy azzal együtt jár a szigor. Állandóan én vagyok a „rossz zsaru”, amit nem szeretek, mert nagyon kedvelem a kollégáimat. De úgy tudok velük a legjobban törődni, ha a tenyeremen hordozom a vállalkozást, amelyben dolgoznak: az emberséges környezet, a stabil megélhetés, a munka-magánélet egyensúly és a jó csapat biztosításával gondoskodom róluk. Egyáltalán nem gondolom azonban, hogy én ebben a csapatban jó vagyok. Talán azért vannak mégis ennyien körülöttem, mert amit együtt végzünk, annak van ereje, ám ahhoz, hogy ezt tudjuk működtetni, kell valaki, aki a szívén viseli minden nehézségét és örömét.
Mégis számos olyan program van a faluban és a hegyen is, amit ön álmodott és szervezett meg, mint az utcabál jellegű hamburgerparti, a borászok reggelije vagy a betlehemes. Kevesek vesznek a fejükbe ilyen dolgokat, és még kevesebben vannak, akikhez csatlakoznak is.
Ezek mind csak apró ötletek. A hamburgerpartit azért rendeztem meg, mert szerettem volna megtanulni tökéletes hamburgerzsömlét sütni, amihez sokat kell gyakorolni. Nem akartam azonban, hogy kárba vesszenek a zsömlék, meghívtam hát a környékbeli borászokat egy hamburgerezésre az utcába. Olyan jól sikerült, hogy hagyománnyá vált. A borászok reggelijét szezonon kívül szervezem meg hetente egyszer, hogy legyen alkalmuk a hegyen élőknek találkozni, tapasztalatot cserélni, közösséggé formálódni. A betlehemes is ilyen kósza gondolatból született. Dolgozik egy falubeli lány a pékségben, aki mesélte, hogy régen volt betlehemes Kisapátiban. Mivel egykor Csőváron is volt, elképesztően nosztalgikus volt rá visszagondolnom, és úgy döntöttem, segítek a fiataloknak megszervezni itt újra. Ráadásul a helyi pap megígérte, hogy ha lesz szenteste betlehemes, akkor lesz aznap mise Kisapátiban, ami egyébként nem lenne. Erre rögtön azt mondtam, áll az alku. A terv sikerült, kis lámpásokkal jártuk énekelve a gyerekekkel a kertek alját, amíg el nem értük a mi betlehemi csillagunkat, a templomtornyot. Az előadáson és a misén is tömve volt az templom. Amikor elvállalok egy ilyen feladatot, tulajdonképpen csak azt szeretném, hogy a mai gyerekek is megtapasztalhassák azt, amit én átélhettem. Úgy érzem, az ilyen gyerekkori élmények rengeteget tesznek hozzá a személyiséghez. A közösségben, elsősorban a közös alkotásban hatalmas erő van. Ebben nagyon hiszek, és ezt hirdetem is. Lehet, hogy az egész pékség csak arról szól, hogy közösen alkotunk, és én csupán teret biztosítok ehhez.
A kocsmából átalakított pékségből reggeltől délutánig hívogató zene és fenséges illat árad, a betérőt pedig az ajtóban Bea amennyire megtermett, annyira szelíd kutyája, Bella fogadja
Meg kellett küzdenie azért, hogy az alig négyszáz fős falu közössége befogadja, sőt még kövesse is az ilyen kezdeményezésekben?
Szerintem az egész életünk arról szól, hogy egyszerre próbálunk integrálódni a közösségekbe és közben differenciálódni is a többiektől. Ebben az segít, ha megtalálja az ember a saját feladatát. Én megtaláltam az enyémet – kenyeret sütni a borvidéken –, és ezzel minden a helyére került. Még csak egy éve vittem a Búzalelkét, amikor találkoztam Bott Frigyessel, aki azt mondta, a beszélgetésünk után hónapokig újra és újra eszébe jutott, milyen nagy dolog egy borvidéknek egy pékség, ahol kenyeret adnak. Amikor ezt kimondta, akkor állt össze bennem is ennek a szakrális szépsége. Ez a kép erősíti bennem, hogy a helyemen vagyok itt, és ki merem már mondani, hogy Szent György-hegyi vagyok. Itt van a pékségem, ismerős minden bokor, és ami a legfontosabb, itt vannak olyan emberek, akikkel megértetem magam. Van közösségem, tudom, kit hívjak fel, ha baj van, tudom, kire számíthatok, és rám is számíthatnak itt. Ez olyan sokat ér, hogy emiatt nem is hagynám itt a Szent György-hegyet.
Akkor sem, ha esetleg olyan népszerű lesz, hogy elveszíti azt a karakterét, amelybe beleszeretett?
Van bennem most egyfajta nyugalom, hogy ez nem fog megtörténni. Aggódtam már a környékért többször is, de most nem aggódom. Rájöttem, hogy a Szent György-hegy jóval erősebb nálunk. Elbizakodottság azt gondolni, hogy tönkre- vagy jobbá tehetjük. Van valami sajátos energiája, amely bár nem tudni, miből fakad, eltagadhatatlan. Kidobja magából, ami nem oda való, akik pedig megmaradnak itt, idomulnak hozzá. Lesz a személyiségükben egyfajta mélység, karcosság, ami szeretetteliséggel párosul. Ez mind a hegy ereje, bármi, amit itt teszünk, belőle fakad.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
