Menü
Szöveg: Ferenczi-Bónis Orsolya
Fotó: Hölvényi Kristóf
„Szigetmonostor igazi gyöngyszem” – vallja büszkén Gotthard Viktor, a Szigetmonostori Vízisport Egyesület (SZIV SE) elnöke. A vízitelep szélén, árnyat adó lombkoronák alatt ülünk az indián nyárban. A túlparton Szentendre épületei aranylanak, a révnél hátizsákos diákok szállnak biciklire és tekernek a falu felé. A környékből mérhetetlen nyugalom árad. S érdekes módon ezt a hangulatot épp az ötletekben gazdag, sziporkázó, folyton új megoldásokat kereső emberek tartják fenn.
A szigeti léthez, azt gondolná az ember, hozzátartoznak a vízi sportok. Milyen régi múltra tekint vissza a SZIV SE?
2015 a településünk irányítószáma, így lett a „2015 Szigetmonostor éve” egy egész éves rendezvénysorozat, amelynek én voltam a fő szervezője. Ez alkalomból rengeteg rendezvényt tartottunk, többek között egy közösségi felevezést Szigetmonostortól Kisorosziig. Az azon részt vevő kemény maggal kezdődött a SZIV SE története. Ma már a túra- és szabadidős programok szervezése mellett kajak-kenu, sárkányhajó- és supedzéseket, illetve supjógát tartunk, továbbá hajóbérlésre és bértárolásra is adunk lehetőséget, a felújított csónakházban pedig közösségi szaunát és konditermet alakítottunk ki. A rugalmasság a jelszavunk. Amire igény támad, igyekszünk kielégíteni. A legtöbb túránk a Dunakanyarban van, illetve minden szombat délután fölevezünk Leányfalura. Ez az egyik legnépszerűbb programunk, volt, hogy ötven résztvevővel, köztük nagymamákkal és unokákkal mentünk. Itt mindenki a szabadidejében, szívből, lelkesedésből végzi a munkát. Az egyesület vezetése mellett szervezem a rendezvényeinket, szerkesztem a marketinganyagainkat, részt veszek a túráinkon, sokszor oktatok is ilyenkor, az egyesület vezetéséért pedig semmit nem kérek. Egyszerűen örülök annak, ha még egy vízi ember lesz. Szezonban minden hónapban tartunk nyílt napot, amikor ingyenesen ki lehet próbálni az eszközöket, bográcsozunk, eszünk-iszunk, beszélgetünk szakmai kérdésekről vagy csak úgy az életről, és tábortűzzel, szalonnasütéssel zárjuk a napot. Aki jön, hoz egy tányér sütit, házi szörpöt vagy akár saját bort, mert érzi, ezt az egészet azért csináljuk, hogy a közösség együtt legyen.
Volt tapasztalata a vízi sportok közösségteremtő erejéről?
A Duna mellett nőttem fel Budapesten, tizennégy évesen vettem részt először nyári vízi túrán, és rögtön akkora szerelem lett, hogy tizenöt évesen már kenutúrát szerveztem, aztán egy-két év múlva vezettem is. Egyre nagyobb ívű feladatokat vállaltam, a csúcs az 1996-os százfős túra volt, ami számomra azért is különleges emlék, mert akkor ismertem meg a feleségemet, Tamarát.
„Tizenöt kilométerre vagyunk a fővárostól, de a településről nincs híd semelyik oldalra, csak nagy kerülővel, Tahitótfalunál lehet körbemenni, vagy maradnak a kompok. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ez a fajta izoláltság az ára a nyugalomnak” – vallja Gotthard Viktor
Közös döntés volt, hogy ha már a vízen találkoztak, víz mellett is szeretnének letelepedni?
Engem fűztek ide rokoni szálak, de a feleségem is beleszeretett a településbe az első közös kilátogatásunkkor. Úgy is szoktam fogalmazni, hogy én ment-gyütt vagyok, nem gyüttment. Édesanyám itt született, nagymamám és a testvérei itt éltek, gyerekkoromban egész nyarakat töltöttem náluk, közel kerültem az itteni közeghez. Ez az élmény is vezetett oda, hogy 1999-ben kiköltöztünk ide egy kis vályogházba néhány baromfival és nyúllal. Ez mára egész gazdasággá nőtte ki magát, amit a párom vezet.
A huszonhárom év alatt sokat változott a település?
Jelentősen nőtt a lakosság száma, és a kiköltözők sokat hozzátesznek a közösséghez. Van, aki szívesen szervez, van, aki gazdálkodni kezd. Aktív a társadalmi élet, talán azért, mert akik idekeverednek, és vállalják a szigeti létet, azoknak ez a környezet tényleg közel áll a szívükhöz. Beszédes, hogy az első szigetmonostori PirosLábos fesztivál előtt közel harminc helyi civil szervezet írta alá azt az egyezményt, hogy mindannyian egy nagy közös rendezvényt szeretnének.
Mennyire érződik a közösségen a sziget zártsága?
Itt úgy tartják, hogy az ideérkező onnantól kezdve nem gyüttment, hogy megélt három árvizet. Ez egyrészt azt jelenti, hogy el kell telnie bizonyos időnek, hiszen nincs minden évben áradás, másrészt árvízkor valóban megismerik egymást az emberek. Ehhez persze kell, hogy mikor beüt a baj, a lakók ne otthon rágják a körmüket aggodalmukban, hanem pattanjanak biciklire, és menjenek ki a gátra. Olyan ez, mint egy csapatépítő tábor, ami külön esszenciát ad a szigetnek. Sokszor küzdöttünk már együtt, napokat átdolgozva, mert tudtuk, hogy segítenünk kell egymásnak. Akivel ezt végigcsináltuk, azzal még ha akkor ismerkedtünk is meg, erős kötelék alakul ki, és ha legközelebb összefutunk a faluházban egy rendezvényen, máshogy nézünk egymásra. Ez a közösségi érzés szerintem azokra is átragad, akik még nem vettek részt ilyenben. Minden összefogás példaértékűvé válik.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
