Menü
Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád, kovács attila
„Nem mi vagyunk elszigetelődve a külvilágtól, hanem azok a városi emberek, akik hazaérve az autójukból kinyitják a garázskaput, beállnak, majd becsukják az ajtót anélkül, hogy tudnák, ki él a szomszéd kerítés mögött. Mi ebben az arctalan forgatagban a béke és az emberléptékűség szigete vagyunk” – mondja Kiss Tamás. A szigetmonostori Gazdagboltot vezető pantomimművész szerint a faluközösséget az élteti, hogy nem siránkoznak, ha nehezen jutnak hozzá a túlparti lehetőségekhez, hanem megteremtik őket maguknak.
„Dehogy akartunk mi gazdaboltot! Kávét szerettünk volna árulni, nem szöget” – felel nevetve a hely ötletének eredetét firtató kérdésünkre Kiss Tamás, miután belépünk a Szigetmonostor főterén álló, sárga parasztházba, amely tényleg nem szokványos barkácsüzletként működik. S hogy több annál, arra utal a nevébe betoldott betű is: Gazdagbolt.
Kiss Tamás és második felesége bő tíz éve presszót szerettek volna nyitni, de az arra kiszemelt épület nem, a mellette lévő gazdabolt viszont eladó volt. „Végül is miért ne?” alapon megvették hát azt az üzletet, amely a mostanitól nem messze állt. „Aztán lehetőségünk nyílt, hogy a miénk legyen a falu főterének legszebb parasztháza, amely bár híres volt a gyönyörű rózsáiról, már tíz éve vevőre várt. Tudtam, ha itt valami igazán jót szeretnénk létrehozni, akkor arra ez a tökéletes hely. Átalakítottuk az épületet, összenyitottuk a tereket, amelyek aztán idővel megteltek mindennel, amit szeretünk.”
A barkácsbolt először kreatív-hobbi résszel bővült, ma pedig már úgy tűnik, csak a képzelet szab határt annak, mi mindennel lehet növelni a Gazdagbolt gazdagságát. A helyiségeket bejárva egyszerre érezzük régiségkereskedésben, bolhapiacon és restaurátorműhelyben magunkat. Minden sarokban és polcon újabb kincsek lapulnak. „Ezeket a falon lógó kerámiatányérokat egy falubeli hozta be, mondván, jelképes összegért odaadja, mert nála csak a helyet foglalják. Várjuk, hogy elfogyjanak, de addig is színesítik a szobát” – említi könnyed vállrándítással Tamás. Az asztal, amelyhez leülni készülünk, sem sokáig áll már itt, rövidesen egy szentendrei kávézóba kerül. „Itt minden beépül a térbe, amíg el nem viszi valaki. Na jó, nem minden eladó. Ahhoz a konyhaként funkcionáló festett szekrényhez például túlságosan kötődöm. A nagymamámé volt” – helyesbít. A tulajdonos bőven lát még lehetőséget a boltban, amelyet sok szigetmonostori találkozóhelyként használ, ahová jó csak úgy betérni. „Remélem, valamikor még itt fognak teázgatni, kávézgatni a faluközösség tagjai, a szoba közepén pedig el tudnék képzelni színpadot is” – ábrándozik.
„Ha az eredeti terveknek megfelelően megépült volna az autós híd, az a mai formájában megölte volna a falut. Olyan sorsra jutott volna, mint minden agglomerációs település. Mondjuk egy Szentendre és Szigetmonostor közötti gyalogoshídnak örülnék, az hatalmas segítség lenne a diákoknak és a hévvel munkába járóknak is” – mondja Kiss Tamás
Mindig mozgásban
Színpad és közösség. E kettő végigkísérte Kiss Tamás életét. Alig tette ki a lábát a gimnáziumból, már pantomimesként járta az országot. „Énekelni nem, mozogni azonban jól tudtam. Ráadásul fiatalon tetszett annak a különlegessége, hogy a könyvszerű személyi igazolványban a foglalkozáshoz az volt tollal beírva: pantomimművész. És még azt is meg merem kockáztatni, hogy jó voltam, vagyok benne. Ennyi év után is magával ragad, ha érzelmeket, szóban elmesélt történeteket kifejező mozgással adhatok vissza” – vall a regényes hivatásról.
A művész tíz évig élte a vándorszínészek kalandos, olykor kiszámíthatatlan életét. Aztán mikor családot alapított, stabilabb munka után nézett. A pedagógiai tanulmányok után az artistaképző mellett egy újpalotai lakótelepi iskolában kezdett mozgásművészetet oktatni, sőt rövid ideig igazgatta az intézményt. „Társulati közegből jőve az iskolában is a stábszerű vezetésben hittem. Az alkotás, a közös ötletelés, az innováció erejében. Mindig volt késztetésem arra, hogy magam köré társakat gyűjtve létrehozzak valamit. Kamaszként ha délelőtt nem mentem is be a gimnáziumba, délután biztosan ott voltam. Később művészként, majd tanárként éltem ki ezt a vágyamat. A tanítás abbahagyása után a felszabaduló kapacitásomat a szigeten hasznosítom. Jobb helyet nem is találhattam volna erre.”
„Itt mindenki ismer mindenkit – meséli a közösségszervező. – Mi nem a henteshez megyünk, hanem Sipihez, nem pékhez járunk, hanem Ilonkához. Ez a családias légkör sokakat vonz, nemhiába költöznek ide ennyien. A Szentendrei-sziget kisgyerekként és felnőttként is zseniális. A köztes időszakot kell kibekkelni, mert éjszaka hazajönni viszont nagy kihívás”
Valamit valamiért
Noha Budapest szívében nőtt fel, már fiatal felnőttként tudta, hogy majd ha családja lesz, vidéken szeretne élni. Mivel nagyszülei Szentendrén nyaraltak, először ott telepedett le. „Amíg ott laktunk, viccesen elvált férjek szigetének hívtuk a túlpartot – mondja, majd megjegyzi: – a sors fintoraként aztán engem is ez a fordulat hozott ide.”
Ekkor még – noha csak a Duna keskeny ága választotta el tőle – alig ismerte Szigetmonostort. Szerinte „a szentendreiek leginkább csak távolról nézik, nem járnak át a szigetre. Talán mert nem könnyű megközelíteni”. Egy másik, szintén elvált és kiköltözött kollégája azonban addig dicsérte a helyet, hogy megnézte magának, és rögtön bele is szeretett. „Az ingatlanok akkor még nagyon olcsók voltak, közel maradhattam a családomhoz, mégis el tudtam vonulni, ami egyedülállóként, abban a helyzetben szuper volt. Sokkolt, hogy Budapesttől tizen-egynéhány kilométerre ilyen békés világ tárult elém.”
Mint új lakónak számos meglepetést tartogatott neki a sziget. Példaként egy korai emlékét idézi fel. Vasárnap estére természetfilm-vetítést hirdettek a faluházba. Gondolta, elmegy rá. Mint pantomimes, aki keresztbe-kasul bejárta az országot, meg sem lepődött, hogy a kezdés előtt nem sokkal csupán négyen-öten lézengenek a teremben. „Átmentem a büfébe venni valamit, és mire visszaértem, már nem volt szabad hely, úgy kellett széket kerítenem valahonnan” – emlékszik vissza a művész. Hamar megtapasztalta azt is, hogy ez nem egyszeri eset volt.
Szerinte az eleven kulturális és közösségi élet oka az elzártságban keresendő. „Az ember itt tényleg érzi, hogy szigeten él. Késő esti mozi vagy színház után ide csak nagy kerülő árán lehet hazajönni. Ez rosszul hangzik, de én inkább valamit valamiért helyzetként látom – magyarázza. – Azok a települések, amelyek közelebb vannak a sziget egyetlen hídjához, irigylik a falu belső életét, kulturális sokszínűségét. Mivel mi nehezebben jutunk hozzá a kinti lehetőségekhez, megteremtjük magunknak.”
„Rengeteg zenész él a szigeten, vonzza a hely a zenészlelkeket. Csak nagybőgősből lakik itt vagy hét. Ki is találtuk, hogy szervezünk egy nagy őszi barcogást – a szarvasbikák bőgését hívják így –, amikor ők mind együtt játszanak a falu főterén”
Kitárt kapuk
Ebbe a teremtő munkába Tamás is hamar bekapcsolódott, mégpedig a néptánc által. Mivel a mozgásművészet mindig az élete része volt, hamarosan elment a helyi néptáncklubba. „Kiderült, hogy akik odajárnak, többségében hasonszőrűek, művészek vagy pedagógusok, így hamar beszélgetések kezdődtek, abból pedig barátságok és ötletek születtek. A barátság a legtöbb kezdeményezés alapja. Sokan vannak, akiknek igazán fontos ez a hely, és szívesen beteszik tudásukat és energiájukat a közösbe. Rengeteg a program, és szinte mindegyikből tudna születni egy új” – vázolja, miközben barátságosan köszönt egy épp belépő vásárlót.
A pantomimművész ötlete volt például a Monosztori névre keresztelt beszélgetőest: „Rájöttem, hogy meglepően sok ismert ember él a szigeten, és még több olyan, aki bár nem széles körben ismert, a története elmesélésre érdemes.” Ennek szellemében kezdte megszervezni időről időre az eseményt. „A Monosztori által én is másként kezdtem nézni a körülöttem lévőkre. Feladatomnak éreztem, hogy felhívjam a figyelmet arra, milyen értékes emberek élünk itt együtt. Ha úgy tetszik, én így politizálok. A közügyek számomra nagyon fontosak, de azt nem szabad összekeverni a pártpolitikával. A lényeg, hogy a közösség erős legyen, ismerjük és ne megbélyegezzük egymást. Itt, helyben egymás felé fordulva tudunk a jövőért a legtöbbet tenni” – vallja.
A Monosztori mellett Tamás a fő szervezője a PirosLábos fesztiválnak is. Az ötlet, hogy egy fesztivál által fel kellene tenni Szigetmonostort Magyarország turisztikai térképére, a faluvezetéstől származik, de mivel a pantomimes jártas a kulturális életben, örömmel állt a kezdeményezés élére. A kezdeti cél, hogy a falubeliek kinyissák egymás előtt a portáikat, megmutatva, ki mivel foglalkozik a kapuk mögött, hamar kinőtte magát. „Egyre többen jöttek az országból a sziget által kicsit elvarázsolódni. De nem szabadott elfelejtenünk, hogy amitől elvarázsolódnak, azok mi vagyunk. A helyi termelők, az itt alkotók, az itt élő művészek. Az a létforma, ahogy mi itt a hagyományokat kortárs módon éljük tovább” – jelenti ki a fő szervező. Úgy véli, a siker kulcsa a helyiek és a látogatók igényének összehangolása. A világban zajló események miatt az idei PirosLábos elmarad, de Tamás ebben is igyekszik a jót keresni. A zajos forgatag helyett kisebb léptékű szomszédolást álmodott meg, amely visszatér a fesztivál gyökereihez.
„Kezdetben szerettük volna felhívni magunkra a figyelmet. De talán az sem jó, ha túl hangosak vagyunk, és azáltal elveszítjük azt a rejtettséget, amit úgy szeretünk – mondja elgondolkodva. – Egyre több a kiköltöző, pezsgőbb az élet. Szigetmonostor, noha zsákfalu, nem elnéptelenedik, hanem benépesedik, ami ma már ritka jelenség, és szuper dolog. De nem szeretném, ha teljesen meghódítaná és bekebelezné Budapest. Az ismerősömtől, aki itt él, és szállodában dolgozik, megkérdezte az egyik külföldi vendég, hogy merre lakik. Mikor azt válaszolta, hogy nem messze a fővárostól egy szigeten, leesett az álla, mert ezt a luxussal és a gazdagsággal kötötte össze. És mi itt tényleg gazdagok vagyunk, még ha nem is úgy, ahogy a külföldi gondolta. Az, hogy ilyen természeti környezetben élhetünk, ilyen közösségben, igazi gazdagság.”
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
