Víztározó a Gellért-hegy gyomrában

KULT

Víztározó a Gellért-hegy gyomrában

Szöveg: Bakai Anna

Fotó: Máth Kristóf

Hatalmas oszlopok, sejtelmes fények, atombunkereket idéző betonfalak. A március 22-ei víz világnapja alkalomból bepillantottunk a Gellért-hegyi Gruber József-víztároló különleges világába.

Amikor megindult a víztároló építése 1974-ben, nem volt előképe: ilyen méretű medencével ugyanis nemhogy az országban, még a világban sem nagyon próbálkoztak korábban. A víztározó helyének kijelölését is hosszas mérlegelés előzte meg. Azért esett végül a választás a Gellért-hegyre, mert az ellátott terület központjában áll.

Kérdés volt az is, hogy mekkora legyen a víztározó. Ezt végül a terület adottságai határozták meg: a Gellért-hegyen ugyanis „csak” nyolcvanezer köbméteres víztározóra volt hely. És hogy mire elég ez az egyébként óriási vízmennyiség? Arra, hogy Budapest napi vízigényének bő tizenhat százalékát kielégítsék vele. A főváros ugyanis mindennap négyszázötvenezer köbméter vizet használ el.

Praktikussági okok miatt két negyvenezer köbméteres tároló kialakítása mellett döntöttek, így ha az egyik medencét javítják vagy tisztítják, a másik zavartalanul működhet tovább. Ha tele vannak, nyolc méter magasan áll bennük a víz, és mindkét medencében százhat karcsú, megkövült fára emlékeztető betonoszlop tartja a födémet. A medencék zongora alakja nem a tervezői önmegvalósítás látványos megnyilvánulása: ez a forma az, amiben a leghatékonyabban tudják úgy tárolni és áramoltatni a vizet, hogy mindig friss maradjon.

A medencék kialakításakor mintegy száznegyvenezer köbméter földet mozgattak meg. Óriási munka volt, melyet jelentősen lassított, hogy a területen második világháborús lőszerekre bukkantak. A legnehezebb feladatnak azonban nem az óriási földtömeg megmozgatása, hanem a medencék hatezer négyzetméteres fenéklemezének elkészítése bizonyult. A harminc centiméteres vastagságú lemezhez negyvenegy órán át, megszakítás nélkül huszonöt keverőkocsi szállította a betont, miközben a munkában részt vevő kétszáz ember óránként ötven köbméter betont dolgozott el.

Fontos tervezési feladat volt, hogy úgy alakítsák ki a hatalmas tározókat, hogy a víz minősége mindig megfelelő maradjon. Ehhez pedig elengedhetetlen a folyamatos áramlás: a vízoszlopnak teljes magasságában csaknem azonos sebességgel kell mozognia, tehát a medencét úgy kellett kialakítani, hogy a tárolóban érkező friss víz a már bent lévőt maga előtt tolja, de ne keveredjen el vele. A medencék holttereiben és pangó vizeiben ugyanis könnyen elszaporodhatnak a káros mikroorganizmusok. Az áramlást a tározókban lévő vékony lamellák és kilyuggatott falak segítik, így mindig jó minőségű ivóvizet kapunk.

Régen kagylókat, majd halakat, ma pedig fénykibocsátó baktériumokat használnak a vízminőség ellenőrzésére. Folyamatosan áramlik közöttük a víz, és ha jól érzik magukat, fluoreszkálnak, az általuk kibocsátott fény mennyiségét pedig folyamatosan mérik. Ha bármilyen káros hatás megjelenik a vízben, pillanatokon belül reagálnak, megszűnik a fénykibocsátásuk. Ha ez bekövetkezne, szigorú protokoll szerint vizsgálnák a tárolt vizet, és mindkét medencét néhány perc alatt lezárnák a hálózatról. Szerencsére azonban ilyen helyzet eddig még nem következett be.