Keresés
Close this search box.

Sztoikus várostipológia

Szöveg: Kéri Gáspár

Fotó: egyed péter

 

Egyed Péter hónapokon keresztül archaikus fotótechnikával, camera obscurával exponált városfényképei úgy mutatják meg az élet körforgását és az idő múlását, ahogyan szabad szemmel soha nem látjuk. A felvételekbe zárt apró történetek létezésünk bizonyítékai.

Amikor 1826 nyarán – egyes feltételezések szerint egy évvel később – Joseph Nicéphore Niépce francia föld – birtokos, feltaláló és változó tehetségű üzletember elké – szítette a világ ma ismert legrégebbi fotográfiáját, fogalma nem volt arról, hogy ezzel a huszáros cselekedettel visszavonhatatlanul és végérvényesen megváltoztatja az emberiség viszonyát a képhez, a képalkotáshoz, a képek „megcsinálásának” aktusához. Niépce úr ugyanis a művészeket, filozófusokat, alkimistákat, fizikusokat és kémikusokat több évszázada foglalkoztató kérdést, a camera obscura által alkotott fotografikus – azaz fénnyel írt – kép rögzítésének módját oldotta meg. A fotótörténet kezdőpontját jelentő alkotás Kilátás a dolgozószobából címen ismert, egyik sokat hangoztatott különlegessége, hogy a felettébb alacsony érzékenységű fényérzékeny rétegre nyolc órán át exponált a feltaláló. Az alig kivehető, kissé sejtelmes felvétel maga a fotográfia archetípusa, a júdeai aszfalttal bevont, ónnal ötvözött fémlemezen létrejött fényképen a feltaláló ablakán át látunk rá egy gazdasági épületre, egy galambházra és egy fára.

Hogy a fotográfia nem kizárólag a pillanat megragadására és rögzítésére alkalmas, már a világ első fényképe kapcsán is világossá válik: nyolc órába például számtalan dolog belefér. A képmező által határolt területen felhők vonulnak át, az alig mozgó nyári levegő a falevelek táncából csinál izgalmasan elmosódott masszát, a nap vonulása az égbolton sajátos, szabad szemmel soha nem érzékelhető jelenséget hagy a fényérzékeny rétegben – Niépce felvétele esetében az árnyékok hiányának különös játékában. És akkor hol vagyunk még a fénykép mint tárgy szemantikai, filozófiai fejtegetésétől!

Egyed Péter budapesti városfotói ugyancsak az idő múlásából és a természet körforgásából teremtenek egyedi képi világot és sajátos várostipológiát. A szolárgráfiaként is illetett technika lényege, hogy camera obscurával hosszan, konkrétan hónapokon keresztül exponáljuk a képet, ennek köszönhető a felvételek egyik legfőbb jellegzetessége, a nap vonulásának változó pozíciója az égbolton.

Egyed Péter a város különböző pontjain, publikus térben helyezi el camera obscuráit, hogy a bennük található fotópapíron elkezdjen dolgozni a fény. Ehhez hónapokat, akár fél évet is vár, a kihelyezés időpontja pedig jellemzően a nyári vagy a téli napforduló idejére esik, akkor lesz ugyanis a leglátványosabb a nap folytonosan változó pozíciója az égbolton.

Ugyan eddig csak technikáról volt szó, legalább annyira izgalmas az, ami az alkotói attitűd, a kép rögzítésének szándéka, valamint a kép létrejöttének folyamata mögött rejlik. A fotókat ma már tömeges, gyakorlatilag feldolgozhatatlan mennyiségben és jellemzően silány esztétikai, tartalmi minőségben állítjuk elő. A mai kor emberét szabályosan rabul ejtette a szándék, hogy önnön vélt vagy valós fontosságát képekben rögzítse, s mindezt tudassa a külvilággal. Ezzel szemben Egyed Péter felvételei sztoikus nyugalommal készülnek, és nem a pillanatnak, hanem – hangozzék ez bármennyire patetikusan – az örökkévalóságnak.

Camera obscurái előtt egy város élete zajlik, a fény – érzékeny rétegben kollektív létezésünk rögzül. A felvételek egy részén talán mi is ott vagyunk, lehet, hogy a kamerák képmezőinek valamelyikében fél év alatt egyszer-kétszer áthaladtunk, vagy akár napjában többször is. Különös, ahogy a városszövet folyamatos változása is feltűnik bizonyos képeken. Volt eset, hogy az expozíció ideje alatt elbontottak épületet, ilyenkor különös szellemként tűnik fel egy-egy architektúra sziluettje. Ahogy e fotókon az épületek pusztulnak vagy születnek, a várost élettel megtöltő emberek az expozíció ideje alatt ugyancsak megszületnek, élik megszokott életüket, majd meghalnak. Ezek az apró történetek és hétköznapi mozzanatok létezésünk bizonyítékaként mind jelen vannak Egyed Péter felvételein, ezeket szemlélve a fotográfia végtelen lehetőségeire is rácsodálkozhatunk.

Egyed Péter felvételei nem a pillanatnak, hanem – hangozzék ez bármennyire patetikusan is – az örökkévalóságnak készülnek

Hasonló tartalmak

Megválasztották az Év Falusi Szálláshelyét

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) rekordszámú jelentkezők közül választotta ki a nyerteseket, az ünnepélyes díjátadót a Szövetség jubileumi konferenciáján tartották október 3-án.

Meghalt Kozma Imre atya

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, valamit a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője 84 éves volt.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!