Keresés
Close this search box.

Eljuthat-e magyar űrhajós a Holdra?

Eljuthat-e magyar űrhajós a Holdra? Miért kell gyarmatosítani a világűrt? Kolonizálható-e a Mars? És milyen szerepe lehet mindebben egy olyan pici nemzetnek, mint a miénk? Zábori Balázs űrmérnökkel, a leendő magyar asztronautákat kiválasztó és kiképző Hunor program vezetőjével beszélgettünk.

A sajtó nemrég arról számolt be, hogy 2036 -ban a Holdra léphet az első magyar űrhajós. valóban így van?

Ez kétségkívül jól hangzó mondat, de azért nem szabad készpénznek venni. Az elvi lehetőség megvan rá, hiszen Magyarországnak van egy komplex nemzeti űrstratégiája, benne jó néhány sarokponttal. Az egyik ilyen, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) tagállama vagyunk. Az utóbbi években jelentősen növeltük a hozzájárulásunkat és a befizetésünket, így egyre nagyobb részt tudunk vállalni a jelentős nemzetközi űrprojektekből. Az Európai Űrügynökség nagyjából évtizedenként indít egy űrhajósosztályt, a 2030-asba bekerülhet akár egy magyar is, és egyáltalán nem lehetetlen, hogy ő aztán eljut a Holdra. Annál inkább is, mert a tervek szerint a következő években minimum egy, azután pedig jó pár európai űrhajósnak lesz lehetősége erre a nagyszabású, nemzetközi Artemis-projekt keretében.

A Hunor elnevezésű saját programunknak mi a célja?

Magyar űrhajóst szeretnénk eljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra. Ennek érdekében az ESA által akkreditált űrhajósképzést indítunk, amely során arra fogjuk felkészíteni a jelentkezőket, hogy akár az európai, akár az amerikai modulokban tudományos munkát végezzenek – vagyis nem űrturistákról, hanem kutató szakemberekről van szó. A kiválasztás nagy része már lezajlott, a közel kétszázötven aspiránsból nyolcan maradtak versenyben, ebből valószínűleg kettő-négy fő kapja meg a teljes kiképzést. A nagy része itthon zajlik majd, illetve az Európai Űrügynökségnél, a NASA-nál és az Axiom Space-nél, hiszen bizonyos eszközök még nem hozzáférhetők nálunk. Ezzel egyúttal megteremtjük a hazai űrhajósképzés bázisát is.

A Hunor fontos elemeként említett kutatás mit takar pontosan?

Számos kulcskompetenciával rendelkezünk, ezek versenyképességének megőrzése és továbbfejlesztése szükséges a nemzetközi piacon; talán a legjelentősebb terület a kozmikus sugárzás és az űrdozimetria. Az anyagtudományi kutatások terén Magyarország év – tizedek óta élen jár. Kulcsfontosságú ez a terület, hi – szen a jövő űrhajózása azt igényli, hogy a változatlan szilárdság mellett egyre könnyebb anyagokat tegyünk le az asztalra. Azzal a problémával szintén kezdeni kell valamit, hogy miként lehet más égitesten a rendelkezésre álló anyagokból, például a Hold esetében holdporból építkezni. Hasonlóan izgalmas terület az űrélettan, űrmedicina. Milyen gyógyszereket, orvosi eszközöket lehet az űrhajósok kezébe adni, hogyan változik a sugárzás miatt ezek hatékonysága a világűr – ben, hogyan írja át mindez az emberrel kapcsolatos fiziológiai-pszichológiai tudásunkat – ezek kutatásában is elég jók vagyunk. Ezenkívül kiváló technológiai cégeink vannak, amelyek táp- vagy telekommunikációs rendszerekkel, számítógép-fejlesztéssel foglalkoznak, ezek a speciális alkatrészek, berendezések, alrendszerek talán kevésbé látványos, de fontos részei egy űrhajónak. A magyar űrprogram pedig, az, hogy benne vagyunk a nemzetközi vérkeringésben, garantálja, hogy a hasonló dolgokat fejlesztő hazai vállalkozások a globális piaci versenyben megmaradjanak, sőt növekedni tudjanak.

Vagyis akié az Űr, azé a jövő?

Ez több szempontból is így van, ezért van szükség nemzeti űrstratégiára. A világ ipara egyre gyorsabban változik, és egyre nagyobb részét képezi az űripar. Pontosan látni, hogy néhány évtized múlva ez még inkább így lesz, a következő században pedig szinte biztos, hogy a gazdasági-ipari tevékenység javarészt a világűrben fog zajlani. Legjobb példa erre a műholdak tömkelege. Telekommunikáció, navigáció, időjárás-előrejelzés – ha Magyarországnak nem lesznek önálló műholdjai, bárki bármikor megszüntetheti a hozzáférésünket e szolgáltatásokhoz. A másik nyilvánvalóan izgalmas tevékenység, erre most ébred rá az emberiség, a Földön kívüli nyersanyagkitermelés. A bolygó lakossága elérte a nyolcmilliárd főt, ekkora tömeg energiaigényét már most alig bírjuk fedezni, az erőforrások kimerülőben vannak, és zöld – energia ide vagy oda, nagyrészt pótolhatatlanok – ez nem hit-, hanem ténykérdés. És mivel a népességet nem felezhetjük meg, és azt sem szabhatjuk meg, egy családban hány autó vagy mobiltelefon legyen, egyetlen útja maradt a túlélésünknek: a világűr erőforrásait kell felhasználnunk. A Hold, a Mars, az aszteroidák olyan égitestek, amelyek relatíve közel vannak, és megvan rá az esély, hogy találunk rajtuk valamit.

Például mit?

Mondjuk az aszteroidákon kobaltot. Azért ezt az anyagot említem, mert mindannyiunk telefonjában ott van, de a Földön kevés akad belőle, és annak a kevésnek is nagyon környezetszennyező a kitermelése. Innentől kezdve aki először ezt versenyképesen kibányássza az űrben, majd elárasztja vele a piacot, az az elektronikai szektor egy lényeges beszállítói ágazatát uralhatja. Az energiaszektorban hasonló a helyzet. Miért ne lehetne a világűrben gigantikus napelemparkokat létesíteni, és valahogy továbbítani az energiát a felszínre? A Földön hiányzó energia világűrben való megtermelésére már most jelentős fejlesztések vannak, erre ráadásul nem vonatkoznak a klímaelőírások sem. Olyan helyzet ez, mint amikor a nagy birodalmak sok áldozat árán kiépültek, évszázadokra bebetonozva a gyarmatosítók gazdasági hatalmát, csak most a világűr gyarmatosításának a hajnalán vagyunk. Azok az országok, amelyek nemzetstratégiailag fölismerik, hogy a világgazdaság ebbe az irányba halad, száz év múlva gazdasági-helyzeti előnyben lesznek.

Vagyis nem arról van szó, hogy rengeteg pénzt fektetünk valamibe azért, hogy egy szerencsés honfitársunk kitűzhesse majd a magyar zászlót a holdon?

Egyáltalán nem. Az emberes űrrepülés és az ipari tevékenység kitelepítése robbanásszerű fejlődés előtt áll, és ezeket párhuzamosan kell fejleszteni. Ez a szektor eleve úgy működik, hogy amíg egy cég nem demonstrálta a termékét a világűrben, addig senki nem veszi meg. És miért is tennék? Ha valakinek létfenntartó rendszerre van szüksége egy űrállomáson, nyilván előbb választja az Airbus már sokszor kipróbált megoldását, mint egy ismeretlen kis magyar cég a Földön kívül még sosem járt fejlesztését. De ha egy magyar ember felviszi, és élesben be is mutatja a technológiát, már lehet esélyünk a versenyben.

ZÁBORI BALÁZS 1989-ben született Budapesten. Fizikus, űrmérnök, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űripari szaktanácsadója, a Hunor program projektvezetője, az Európai Űrügynökség szakértői tanácsadó testületi tagja, a magyar ESA-delegáció tagja. Már az általános iskolában érdekelte az univerzum, sok sci-fit olvasott és nézett, különösen szerette Verne Gyula műveit és az Űrszekerek sorozatot, „amelyben az emberiség békés céllal indult a világűr felfedezésére”. A budapesti Eötvös József Gimnázium matematika–fizika tagozata után a Műegyetem fizika szakára járt, ezzel párhuzamosan csatlakozott az ESA oktatási programjához. Az űrbe csak turistaként vágyik, a kutató űrhajósok élsportolóval vetekedő, lemondásokkal teli, kötött életformája családos emberként – feleségével két kisfiút nevelnek – már nem vonzza

Mint amikor Farkas Bertalan felvitte a pille sugárzásdózis-mérőt?

Pontosan. A hetvenes években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében kifejlesztett műszer azóta is a magyar űrtevékenység legsikeresebb terméke. Ma már az ötödik generációs változatnál jár, a Nemzetközi Űrállomáson kettő is van belőle, a világ összes űrügynöksége és űrhajósa ismeri. Ahogyan azzal is tisztában van mindenki, hogy az első űrhajózó nemzetek között vagyunk: a hetedik ország, amely űrhajóst adott a világnak. A magyar űrkutatás sok évtizedes múltra tekint vissza, ha Bay Zoltán és társai 1946-ban elvégzett, híres holdradarkísérletét tekintjük a kezdőpontnak. (Lásd az interjú végén elhelyezett írásunkban – a szerk.)

Visszatérve a Hold újbóli meghódítására: az említett Artemis-program első szakaszaként az Orion űrhajó a múlt év novemberében 130 kilométerre megközelítette az égitestet, éppen fél évszázaddal az után, hogy véget ért az Apollo-program, és utoljára jártak emberek a Holdon. Miben más a két misszió?

Az Apollo-program egyetlen célja az volt, hogy embert juttassunk a Holdra, ezért a küldetés teljesítésével véget is ért. Az Artemis-programnak sokkal összetettebb a feladata: hosszú távon működő, önfenntartó ökoszisztéma létrehozása a Holdon. A világ űrügynökségei azon dolgoznak közösen, hogy a 2030-as évek végén akár tíz űrhajós is bő egy hónapot képes legyen eltölteni az égitesten. Ehhez értelemszerűen nem elég egy leszállóegység. Komplett űrállomásra van szükség a Hold körül, ezenkívül megfelelő űrhajókra, az utánpótlást megbízhatóan szállító eszközökre, lakó-, energia- és élelmiszertermelő modulokra, kommunikációs állomásokra, műholdakra. Az egész egy még nagyobb terv, az emberes Mars-utazás főpróbája lesz.

Hogy legyen hova menekülnünk, ha összeomlik a világunk? Nem hangzik ez túl valószerűtlennek?

Pontosan. A hetvenes években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében kifejlesztett műszer azóta is a magyar űrtevékenység legsikeresebb terméke. Ma már az ötödik generációs változatnál jár, a Nemzetközi Űrállomáson kettő is van belőle, a világ összes űrügynöksége és űrhajósa ismeri. Ahogyan azzal is tisztában van mindenki, hogy az első űrhajózó nemzetek között vagyunk: a hetedik ország, amely űrhajóst adott a világnak. A magyar űrkutatás sok évtizedes múltra tekint vissza, ha Bay Zoltán és társai 1946-ban elvégzett, híres holdradarkísérletét tekintjük a kezdőpontnak. (Lásd az interjú végén elhelyezett írásunkban – a szerk.)

Visszatérve a Hold újbóli meghódítására: az említett Artemis-program első szakaszaként az Orion űrhajó a múlt év novemberében 130 kilométerre megközelítette az égitestet, éppen fél évszázaddal az után, hogy véget ért az Apollo-program, és utoljára jártak emberek a Holdon. Miben más a két misszió?

Az Apollo-program egyetlen célja az volt, hogy embert juttassunk a Holdra, ezért a küldetés teljesítésével véget is ért. Az Artemis-programnak sokkal összetettebb a feladata: hosszú távon működő, önfenntartó ökoszisztéma létrehozása a Holdon. A világ űrügynökségei azon dolgoznak közösen, hogy a 2030-as évek végén akár tíz űrhajós is bő egy hónapot képes legyen eltölteni az égitesten. Ehhez értelemszerűen nem elég egy leszállóegység. Komplett űrállomásra van szükség a Hold körül, ezenkívül megfelelő űrhajókra, az utánpótlást megbízhatóan szállító eszközökre, lakó-, energia- és élelmiszertermelő modulokra, kommunikációs állomásokra, műholdakra. Az egész egy még nagyobb terv, az emberes Mars-utazás főpróbája lesz.

A magyar holdradarkísérlet | Magyar Krónika

1942-ben a Honvédelmi Minisztérium - készülve a várható bombázásokra - Bay Zoltán atomfizikust, az Egyesült Izzó munkatársát, illetve nagyjából negyven fős ...

Hasonló tartalmak

Megválasztották az Év Falusi Szálláshelyét

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) rekordszámú jelentkezők közül választotta ki a nyerteseket, az ünnepélyes díjátadót a Szövetség jubileumi konferenciáján tartották október 3-án.

Meghalt Kozma Imre atya

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, valamit a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője 84 éves volt.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!