Harminc évvel később a könyvelőjénél pillantotta meg újra az alkotást. Rögtön meg akarta szerezni, de a könyvelő nem adta el neki, így hosszú keresés vette kezdetét. „Nem lehetett sehol beszerezni, antikváriumokban, árveréseken is kerestem, sokáig nem találtam. Végül egy példányt sikerült szereznem az eredeti kiadásból. Nagyon rossz állapotban volt, de legalább meg tudtam fordítani, és elolvasni, mi is ez egyáltalán. Kiderült, hogy 1963-ban jelent meg először, akkor rajzolták meg, és utána 1968- ban, 1972-ben és 1987-ben adták ki újra, a készítők mindig átrajzolták picit, megjelenítették a változásokat. Megtudtam azt is, hogy amit a könyvelőm falán láttam, az az 1987-es, utolsó kiadás volt. Akkorra már eléggé megváltozott a város, a Duna-parti hotelek például már álltak, a Budapesti Kongresszusi Központ is megépült.” Zoltánnak tizenöt évébe telt, mire összegyűjtötte mind a négy kiadást, némelyikért elmondása szerint egy vagyont fizetett, valamelyiket viszont fillérekért szerezte meg. Ezután döntötte el, hogy újra kiadja az 1972-es változatot, amelyből egy kifejezetten jó állapotú példányhoz sikerült hozzájutnia. Az újbóli kiadás azonban nem volt egyszerű. „A kiadó megszűnt, az alkotók elhunytak. Végül Kass János lányát, Kass Eszter képzőművészt, valamint Mácsai István idősebbik fiát sikerült elérnem. Meggyőztem őket a tervemről, így kaptam engedélyt a térkép újbóli kiadására. Ezen túl valami pluszt is akartam nyújtani, így jött az ötlet, hogy mást is érdekelhetnek ezek a gyönyörűen megrajzolt épületek közelről. A könyvben ráközelítek a térkép különböző verzióin egy-egy házra, és leírom a történetét. A kiemelt épületek vagy nem léteznek már, vagy nem az a funkciójuk, ami eredetileg volt, mint például a Magyarok Világszövetségének székháza, ami a Kádár-korszak alatt a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza nevet viselte” – magyarázza.