A húszemeletes mindig is kettős megítélés alá esett. Voltak, akik már a tervezés fázisában ellenezték, mert nem illik a városképbe, mások viszont a haladás jelképét látták az égbe törő épületben. „Én a második csoportba tartoztam. Mindig is elbűvöltek a magas épületek. Már Veszprémben éltem, amikor megkezdődött az építkezés, és a mai napig rácsodálkozom arra a tudásra, ami létre tudott hozni egy ekkora lakóházat” – meséli D. Barabás Éva.

A kettős megítélés azóta sem változott. Sokan oda nem illőnek tartják, és legszívesebben kiradíroznák a veszprémi látképből, Éva azonban, aki több mint húsz éve él a húszemeletesben, egy éve pedig a ház közös képviselői feladatait is magára vállalta, sokkal többet lát benne, mint a letűnt szocializmus megkopott fényű mementóját. „Nagyon szeretem ezt az épületet, és azért dolgozom, hogy átformáljam a róla kialakult negatív képet. Valóban nem a város legdekoratívabb háza, de a miénk, az életünk, a történetünk része. Arra kell törekednünk hát, hogy kihozzuk belőle a lehető legtöbbet.”