Szöveg: Bakai Anna
Fotó: Máth Kristóf
Rövid hétvégi kikapcsolódást keresett, életre szóló elköteleződést és a valahová tartozás csodás érzését találta meg helyette.
Véletlen? Szerencse? Vagy inkább isteni kegy? Szarvas József színész, tanár, színházalapító úgy gondolja, utóbbinak köszönheti, hogy Viszákon valami olyat talált meg, amit korábban sehol: a közösséghez tartozás páratlan élményét. Véletlenül, egy néhány napos villámlátogatás alkalmával jutott el először az Őrségbe a kilencvenes évek végén. Aztán ami egy hosszú hétvégi kikapcsolódásnak indult, életre szóló elköteleződéssé vált.
„A főiskola elvégzése után hirtelen beengedett a szakma. Nagyon sokat dolgoztam, alig maradt időm a családomra. Az egyik ilyen dúlt és dús nyár közepén megkértem a feleségemet, hogy keressen valami pihenési lehetőséget.” Ekkor került képbe az Őrség. El is utaztak, és ahogy kiszálltak az autóból, a kapcsolat azonnal létrejött. „Én, aki a Hortobágyról származom, hirtelen olyan helyen találtam magam, amitől megdobbant a szívem. Azt is mondhatnánk, a véletlen alakította ezt a találkozást, de én inkább a csodában hiszek. Úgy érzem, a Jóisten valamiért megadta nekem azt a lehetőséget, hogy rátaláljak erre a helyre.”
A nagy rátalálás ellenére évekig nem tértek vissza a környékre. Szarvas József úgy gondolta, akkor fog újra odautazni, ha meg tudnak venni egy kis házat, ugyanis nem nyaralóként, hanem zarándokként akart visszatérni az Őrségbe. A lehetőség végül meg is adatott neki. Ma már soklaki életet él, Budapest a munkahely, Zsámbék az otthon, az Őrség pedig valami egészen más. „Bár már évek óta megvan a házunk, az Őrségben a mai napig zarándok maradtam. A lelkemben mégis az otthonomnak érzem.”
Jóllehet ő azonnal érezte a kapcsolatot, sok időnek kellett eltelnie, míg a helyiek is befogadták őt, pedig aktívan dolgozott a közösségért. Mérföldkő volt, hogy megalapította a Kaszás Attila Pajta Színház és Galériát. „2007-ben szerveztük meg az első rendezvényünket. Egy kiállítást, melynek a megnyitóján azt mondtam az ott lévő helyieknek: »Ne reménykedjetek, én nem gyüttment vagyok, hanem gyütt!« Akkor még én sem tudtam igazán, mit is jelent ez, csak azt tudtam, hogy nagyon szeretnék idetartozni.” Aztán egyszer csak észrevette, hogy elfogadták, befogadták. „Évekkel ezelőtt nyár végén meséltem a helyi tanítónak – akkor még volt Viszákon iskola –, hogy mik a terveim a következő nyári évadra a pajtaszínházban. Errefelé máshogy telik az idő, jellemzően egy hétre, néhány napra terveznek előre, nem egy egész évre, így a tanító úr csak hallgatott, hallgatott, majd amikor befejeztem, odafordult a feleségéhez, és azt mondta: »Gyöngyike, és ezt meg is fogja csinálni.«”
Szarvas József a befogadás szép gesztusaként élte meg, hogy idén nyáron megkapta a Viszák díszpolgára címet. „Az ünnepségen azt mondtam a barátaimnak, hogy én nem az eddig elvégzett munka okán veszem át ezt a megtisztelő címet, hanem azért, amit majd ezután fogunk elvégezni. Így élem az egész életemet, függetlenül attól, hogy merre járok az országban, Viszákon, a pajtaszínházban, a zsámbéki otthonomban vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Sok dolgot elvégeztünk, amire büszke vagyok, de a szemem előtt mindig az lebeg, hogy mi mindent tehetek még.”
A színház- és filmművészeti egyetemi tevékenység ma már összefonódik a pajtaszínházzal, ugyanis Szarvas József harmadéves diákjai Viszákon hoztak létre és mutattak be egy előadást. „Elmondhatatlanul nagy sikert arattak. Nekem pedig hatalmas büszkeség volt látni azt, ahogy tizennégy ifjú színész a szemünk láttára születik meg. És tudom, hogy ez az öröm és büszkeség, amit akkor érezhettem, valahol annak az eredménye, hogy évekkel ezelőtt leléptem a kényszerpályákról, és azóta a munkában és az életben is megtapasztalhattam a határtalan szabadságot. Annak a szabadságát, hogy ott lehetek, ahol valóban dolgom van, és azt végezhetem, amit igazán szeretek.”
Nemcsak használni, hanem hozzáadni, építeni. Ez Rátóti Zoltán hitvallása is, aki korábban polgármesterként, templomépítőként vett részt Magyarföld életében, ma pedig ott segít, ahol tud.
A Vendvidéken talált otthonra és hivatásra Oszlányi Kincső, aki a Kétvölgy Kertje kultúrtörténeti kávézó és szatócsboltjával a helyi termelők által létrehozott értékeket népszerűsíti.
Egyszerű, önfenntartó élet. Erre vágytak, és Belgiumból a véletlennek hála egészen az őrségi Rönökig jutottak, ahol ezt meg is teremtették maguknak. Jan Leen és Wijnants Wouter a Szedervirág Ökotanyán gyermekeket nevel, sajtot készít, állatokat tart és kertet gondoz. De ami a legfontosabb: boldogan él.
Ha nem narancssárga-fehér furgonjából árulja az őrségi piacokon a sajtot, akkor Nagyrákos életét szervezi. Immár huszonöt éve. Baksa Eszter vallja: „a jó élet azz, hogy együtt van a család, azt végzem, amit örökül kaptam és nem adtam el a szüleim földjét.”
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
