Szöveg: Pap Lázár
Fotó: Máth Kristóf, Földházi Árpád
A címben megfogalmazott kérdés látszólag magában rejti a választ, de a helyzet közel sem ilyen egyszerű. Bertók Gábor régész, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója, a Mohács 500 Csata- és Hadszíntérkutató Egyesület elnöke mondja el, miért.
Ha nem egyértelmű, hogy hol zajlott az ütközet, akkor miért Mohácsról nevezték el?
Számos olyan csatát ismerünk a történelemből, amely nem azon a területen zajlott, amelyről a nevét kapta. Az elnevezés inkább egy indikátor, hogy valamihez kössük az eseményt, ebben az esetben azért Mohácshoz, mert az volt a környéken a legnagyobb település. Ha szőrszálhasogatók akarnánk lenni, akkor a csata keltezését is megváltoztathatnánk, hiszen csillagászati értelemben szeptember elején történt, nem pedig augusztus végén. A dátumozás változtatásának egyébként már csak azért sem lenne értelme, mert a források is augusztus 29-éről beszélnek, Brodarics István püspök például leírja, hogy Keresztelő János fővétele napján esett meg az ütközet. 1526 óta egyébként jelentősen megváltozott a környék településszerkezete, több helység elpusztult, és újak is létesültek a térségben.
A kutatásaik alapján hová tennék a csata helyszínét?
Egy, a mai Majs falu határában található, mára már elpusztult település tágabb környezetébe, amelynek egyik elődje a középkorban Nagymajsa néven volt ismeretes. Ha megnézzük a csatáról készült korábbi rekonstrukciókat, nem találunk két egyformát, ami közös bennük, hogy túlnyomórészt az írott források alapján készültek. Ebből is látszik, hogy ezek a szövegek nem elégségesek még a helyszín megállapításához sem. Brodarics István például Földvárt jelöli meg a csatatérhez legközelebb eső településként. Szerintünk esélyes, hogy a királyi kancellár a falu nevét eltévesztette a krónikájában, de a környezet leírása egyébként helyes. A Mohácstól délre fekvő, egészen a horvát határon túl eső vidékekig, nagyjából hatvan négyzetkilométeres környéken belül találgattak eddig a kutatók. Ami ezeket az elképzeléseket a fizikai valósághoz kötheti, azok a régészeti leletek. Persze önmagukban utóbbiak is kevesek, ezért kell a kettőt egyben kezelni, így juthatunk el a legvalószínűbb verzióig. Úgy vélem, nem járunk messze a megoldástól, folyamatosan konzultálunk történészekkel is, igyekszünk összeadni, amink van. Abban kezd konszenzus kialakulni, hogy a kutatócsoportunk által megjelölt helyszín a csatatér része volt. B. Szabó János történész például nincs meggyőződve arról, hogy a teljes ütközet itt zajlott le, úgy véli, sokkal nagyobb területet ölelt fel, amely átnyúlhatott Horvátországba is. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy ez a fő összecsapás helyszíne, amiről a legtöbb szöveg szól. Abban egyetértek vele, hogy máshol is folyt küzdelem, hiszen a török lovasság egy része lesben állt, és bizonyos szemtanúi utalások alapján úgy tűnik, hogy már a csata vége előtt feldúlták a magyar táborokat, ami nagy valószínűség szerint szintén fegyveres összecsapás lehetett. Egyébként a táborok helyszínét sem ismerjük, így az ütközet ezen oldalágáról sem tudunk többet.
Milyen bizonyítékokra alapozzák az elképzelést, hogy Majs környékén történt az összecsapás?
Fémkeresőkkel átvizsgáltuk a falu tágabb környezetét, ahonnan eddig nagyjából kétszázötven lövedék, valamint egy puskacső és három puskaalkatrész került elő, amelyek a 16. század elejéről származnak. Ebben az időszakban csak a mohácsi csata zajlott ezen a környéken. Elvégeztünk egy olyan tesztkutatást is, amelyben szinte négykézláb mászva aprólékosan vizsgáltunk át egy kisebb területet, majd ennek az eredményeit felszoroztuk nagyjából a teljes területre. Ezzel a módszerrel már ezres nagyságrendű számokat kapunk, ami megfelel a csata léptékének. Persze nem tudjuk, hogy a törökök, illetve a táborukat követő nép, valamint a környéken élők mit gyűjtöttek össze és mit hagytak hátra. Elmondható, hogy minél több tárgyat találunk, ami keltezhető és köthető az eseményekhez, annál biztosabban tudjuk állítani, hogy megtaláltuk a helyszínt. 2026-ra már több intézmény is bejelentkezett, hogy szeretne kiállítást a tárgyakból, illetve mi magunk is szeretnénk a Janus Pannonius Múzeumban és az emlékhelyen is összeállítani egy megújult tárlatot.
Akkor eddig nem is ástak, csak fémdetektoroztak?
Egy-két területen, ahol sűrűsödnek a lövedékek, tárgyak, valószínűleg ásatási szelvényt is fogunk nyitni, mert jelentősebb harcokra utalhatnak a leletek. Emellett a falu néhány házának, épületének környékére is szeretnénk ránézni.
A Majs környéki leletek alapján milyen új információkkal tudnak szolgálni a csata történetét illetően?
A legfőbb célunk az, hogy a helyszínt pontosan azonosítsuk. A megemlékezések miatt is fontos a csatatér felkutatása, s nem elhanyagolható a kegyeleti szempont sem, hiszen nem tudjuk, a csata halottai hol nyugszanak. Úgy gondoljuk, az elesetteket az ütközet helyszínén temették el. Szerintem a magyarok északról támadtak dél felé. Majstól délre magnetométerrel találtunk egy árkot, amely egy ponton becsatlakozik a faluba, és ott véget is ér. Egy csatából elmenekült német katona leírása szerint a törökök beásták az ágyúkat. Elképzelhetőnek tartom, hogy ennek az ároknak köze van a török tüzérséghez, amely az ütközet frontvonala is volt, és amelynek a végénél ugyan áttört a magyar roham, a helyszínre érkező szultáni csapatok megtörték a támadást. A leletszóródás is megerősíteni látszik ezt az elgondolást, hiszen rengeteg lövedéket találtunk a feltételezett ágyúvonal környezetében, de attól inkább csak északra. Ezt a részt mindenképpen szeretnénk alaposabban is megvizsgálni, hogy kiderüljön, helytálló-e az elképzelés. Mindenesetre elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a szöveges forrásokat és értelmezéseiket megkísérelhetjük összeegyeztetni a tárgyi leletek és szóródási mintázatuk kézzelfogható valóságával.
Mi az, amiben az írott források és a régészeti leletek egyértelműen különböznek, és mi az, amiben megegyeznek?
A tűzfegyverek használatának a döntő szerepe az írott források és a leletek alapján is egyértelmű. A leírások szerint a janicsárok négyszer-ötször támadták puskatűzzel a magyarokat, és ezt a jelentős mértékű tűzfegyverhasználatot a leletek alapján megerősíthetjük. Találtunk egy területrészt, ahonnan feltűnően sok sérült lövedék került elő. Ez azt jelenti, hogy ezek célba értek, roncsoltak és roncsolódtak is. Egy olasz forrás említi, hogy a csata végén hat-nyolcezer cseh és német gyalogos egy nagy négyszöget alkotva próbált védekezni. A török lovasság nem bírt velük, így odarendelték a janicsárokat, akik szétlőtték a négyszöget. Elképzelhető például, hogy ezek a jelenetek az említett helyszínen játszódtak le, és ha így van, akkor ez a terület nagy valószínűséggel tömegsírok helyszíne is, ami megint csak ellenőrizhető régészeti módszerekkel.
Mi a helyzet a csata emlékparkjának környékén található tömegsírokkal?
A nemzeti emlékhelynél lévő tömegsírokban – a sírban fekvők sérüléseinek előzetes értékelése alapján, amelyet a feltárásban részt vevő Szegedi Tudományegyetem embertani tanszékének antropológusaival alakítottunk ki – nem a csata közvetlen halottait, hanem az utána lezajlott kivégzések áldozatait találtuk meg. Amennyiben ezek valóban a kivégzett hadifoglyok maradványai, akkor a csata utáni török tábor sem lehetett messze. A leírások alapján egy díszszemléhez hasonló ünnepséget tartottak, és ezen hajtották végre a kivégzéseket. Feltételezzük, hogy ez nem a táboron belül történt, hanem annak közelében, így a tömegsírok tágabb értelemben jelezhetik a törökök csata utáni helyzetét. Hogy ezt tudjuk-e bizonyítani leletekkel, az majd kiderül. Mindenesetre geofizikai méréseket is végzünk, amelyek megmutathatnak olyan objektumokat, melyek a táborokhoz köthetők. Ezzel is közelebb kerülhetünk a táborok helyéhez, hiszen azokat gyakran árokkal, sánccal vették körül, ezek kialakítása pedig ásással, földmunkával jár. Az oszmánok esetében a tömegsírok lehetnek a kiindulópontok, a magyarok azonban huzamosabb ideig tartózkodtak a környéken az összecsapást megelőzően, így valószínűleg több nyomot hagytak.
Milyen gyakran fordult elő, hogy az oszmánok a csatát követően kivégezték a hadifoglyokat?
Nagyjából másfél évszázaddal korábban, a drinápolyi csata után például tömegesen végeztek ki keresztény foglyokat. Mondjuk más okból, mint Mohácsnál. A források szerint előbbinél a szultán bosszúvágya volt a döntő indíték, mert a serege nagy veszteségeket szenvedett el. A leírások beszámolnak arról is, hogy már olyan mértéket öltött a vérfürdő, hogy a hivatalnokai könyörögtek neki, állítsa le. Mohács kapcsán inkább azt mondják, hogy Szulejmán példát akart statuálni, hogy megmutassa, így jár mindenki, aki ellenáll. Erre erősít rá, hogy engedtek is el foglyokat, hogy terjedjen a vereség híre. A másik ok az lehetett, hogy nem tudták pontosan, mivel állnak szemben, és a mintegy kétezer fogoly ellátási és biztonsági kockázatot jelentett.
A feltárt tömegsírok hány ember maradványait tartalmazták?
Nehéz számszerűsíteni a leleteket, egy sírban kicsivel több mint háromszáz emberről lehet szó, de megtaláltuk félbevágott emberek maradványait is, akiknek az egyéb testrészeit más sírokba dobhatták, így nehéz pontos számot mondani. Öt eltérő méretű tömegsírt ismerünk a helyszínen. Figyelembe véve a feltárt sírban talált áldozatok számát, becslésünk szerint nem lehet messze az összes eltemetett áldozat száma attól az ezerötszáz-kétezres adattól, amelyről a török és a magyar források beszélnek. Egyébként az emlékhely környékén lesz további munka a bővítések miatt, tehát még kiderülhet egy-két dolog, de a nagyságrend talán már nem fog változni.
A jövőben milyen irányban terveznek még kutatni, hogyan szeretnék megerősíteni a feltevéseiket?
Célunk, hogy a csata ötszázadik évfordulójára minden olyan területet megvizsgáljunk, ami szóba jöhet az ütközet helyszíneként, tehát nem csak Majs környékét. Nem nulláról indulunk, 2016 óta már mintegy tizennégy négyzetkilométert átvizsgáltunk fémkeresőkkel, és nem csak Magyarország területén, hiszen horvát kollégákkal közösen is folyamatban van egy kutatás két éve. Úgy gondolom, ez a kiterjedt régészeti-történeti és tájrekonstrukciós kutatás, amely az idei kormányhatározat által megfelelő anyagi hátteret is kapott, kizárásos alapon el fogja dönteni, hogy pontosan hol zajlott az összecsapás, hol táborozhattak az évszázadok során, és ha több ilyen helyszínre is akadunk, ki fogjuk tudni választani, melyek kapcsolódnak az 1526-os csatához.
Lakatos László fazekas népi iparművész negyven éve van a pályán, és egyike az utolsó mohácsi mestereknek, akik még ismerik a fekete kerámia titkát, amelyet velünk is megosztott.
Azt mondják, aki Mohácson nem tamburázik, az táncol, és fordítva. Itt ugyanis „vér szerint” öröklődik a zene szeretete. Erről pedig kevesen tudnának úgy mesélni, mint Versendi Kovács József, minden tamburás példaképe, aki hatvan éve zenél, harminc éve tanít, és legszívesebben sosem hagyná abba.
Mohács karakterét évszázadok óta formáló déli szláv népcsoport tagjai, a sokácok nem hagyják veszni örökségüket, és olyan eseményekkel színesítik Mohács életét, mint a dunai mosás vagy a bütykösharisnya-készítés. Filákovity Dalmával, a Sokac Ház tárlatvezetőjével beszélgettünk.
Négy generáció őrzi felmenői vonásait és faragja fába saját karakterét. A mohácsi műhely falán függő maszkkollekció valamiféleképpen a Hafner család arcképcsarnoka is. Az egyik leghíresebb maszkfaragó, Kalkán Mátyás leszármazottaival beszélgettünk.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
