Bakonybélben, a monostor felújított udvarán a kövezet mintája labirintust formáz. Mit fejez ki ez a szimbólum?
A labirintus ősi szimbólumát a keresztény hagyomány is magáénak érezte. Arra hívogat, hogy az ember egy adott tér egészét adott útvonalon keresztül bejárva eljusson a teret meghatározó középpontba. Ezáltal a labirintus a tudatosan élt élet szimbóluma lehet. Középpontot keresünk mindannyian, ami megtart, hívjuk azt akár az élet értelmének, valódi önmagunknak vagy Istennek. Olyan meditatív séta tehát, amelyben egyénileg, csendesen találkozhatunk életutunk, középpontkeresésünk tapasztalatával.
Mit jelent a latin felirat a labirintus körül?
A Szent Ágostonnak tulajdonított felirat – Solvitur ambulando – több szinten értelmezhető. Magára a labirintusra vonatkoztatva azt jelenti, bejárva oldódik meg, azaz csak annak mutatja meg a titkát, aki végigjárja. A mondat jelentését azonban ki lehet tágítani a gyaloglásra, arra, hogy a séta felold bennünk dolgokat, de akár az élet egészére is. Ha az ember halad, nem áll meg, akkor minden megtett lépésével közelebb kerül a nehézségek megoldásához.
Az életben gyakran megtorpanunk: elbizonytalanodunk, vajon jó irányba tartunk?
A szerzetes atyák számára a kitartás, az állhatatosság kulcsa a jelenlét. Mindig az adott pillanatban, az adott helyzetben kell meghoznunk azt a döntést, hogy haladunk tovább a legjobb tudásunk szerint, szabadon választott utunkon. Életünk labirintusának már bejárt kanyarulatai erőt adhatnak: mindig van tovább. Ám nem támaszkodhatunk arra az illúzióra, hogy valamit már elértünk. És előrefelé sem érdemes távolabb tekinteni a következő kanyarnál. Sokszor persze szeretnénk látni az út egészét, mert úgy érezzük, nem tudunk továbblépni, amíg ezt vagy azt a dilemmát nem oldjuk meg. Az élet azonban a problémáinktól függetlenül növekszik, és mutatja azt a lépést, amit meg kell tennünk akkor is, ha megoldatlanságok nehezítik utunkat.
A szigorú szerzetesi napirendben mi jelenti az előrehaladást?
A mindig ismétlődő napirendforma, amit az élet naponta új tartalommal tölt meg. Mindennap új lehetőségem van arra, hogy érintődjek, felfogjam, mit kér tőlem Isten a szentírási igéken, a változó természeten, saját testem állapotain és a másokkal való találkozásokon, beszélgeséseken keresztül. Az előrehaladást a lassan, észrevétlenül mélyülő önismeretben és Istenismeretben tudom megragadni, a középponthoz, a szívhez való közeledésben.
Hogyan lehet megtalálni ezt a középpontot: a lényeget, amivel foglalkoznunk kell?
Az egyik szerzetes atya szerint „ha van szíved, üdvözülhetsz”. S igazából ez a középpont jelöli ki a lényeges és lényegtelen közti különbséget is. Egy másik mondás szerint: „Amiről szíved nincs tökéletesen meggyőződve, arra ügyet se vess!”
Baán Izsák OSB bencés szerzetes, teológus, 2019-től a Szent Mauríciusz Monostor perjele
