A magyar festészet különutas alkotója volt Anna Margit, akinek művészi evolúciója szorosan összefonódott megrázó élményekben bővelkedő személyes sorsának alakulásával.

Sokan emlékezhetnek még arra, hogy a késő szocialista Magyarországon Anna Margit széles körű népszerűségnek örvendett: talán a népi motívumok használata és a pop-artos hatások miatt szerették annyira kései műveit. A népszerűség és a szakmai elismertség mindemellett egy küzdelmekkel, fájdalmakkal teli közép-európai életút sajátos beteljesedését is jelentette. Személyes sorsa idővonalát és az ezzel szoros összefüggésben álló alkotói periódusainak szervesen egymásra épülő voltát a Magyar Nemzeti Galéria mintegy kétszázhúsz festményt és grafikát felvonultató kiállításán ismerheti meg a nagyközönség. A bábu megszólal című, szeptember 1-jéig megtekinthető tárlattal nagy adósságot törleszt az intézmény, hiszen a művész halála után több mint három évtized telt el az életmű első teljességre törekvő reprezentációjáig.

Anna Margit pályájának kezdetét meghatározta a festő­művész Ámos Imrével kötött házassága, valamint az alkotás közös élménye. Szerény és szegény élet adatott nekik a harmincas években, s egy párizsi út során hiába marasztalta őket Marc Chagall, a házaspár inkább hazatért, ami Ámos számára később végzetesnek bizonyult: a holokauszt áldozataként hunyt el 1944-ben. Bár Anna Margit idővel ismét megházasodott, egész életére és munkásságára kihatott a tragédia, sőt a háború utáni munkái fókuszába az emberi alakok helyett az egyre expresszívebben, hovatovább szürrealisztikusan ábrázolt maszkok és bábuk kerültek. Ezek az új „modellek” sokkal alkalmasabbnak bizonyultak arra, hogy emberi sorsokat, egyéni tragédiákat fejezzenek ki.

A lokális tradíciók és az európai kultúra közös kapcsolódási pontjait kereső művészeti csoportosulás, az Európai Iskola alkotójaként lépett munkássága egyik legizgalmasabb periódusába, sőt a Korniss Dezső és Vajda Lajos neve által fémjelzett, népi motívumokból inspirálódó szentendrei festészet hatása alá is ekkor került. A kommunista kultúrpolitika azonban ellenségesen viszonyult a túlontúl polgári gondolkodásmódot, avantgárd alkotói szemléletet képviselő csoporthoz. 1948-ban az Európai Iskola megszűnt létezni, tagjai emigrációba vonultak, vagy kalandvágyból itthon maradtak.

Anna Margit sem volt hajlandó szocreál munkákat készíteni, ezért tiltólistára került, helyzetén csak az aczéli három T időszaka lazított, amikor tiltottból tűrt művésszé változott a státusza. Ő is azokhoz az alkotókhoz tartozott – erre egyik legjobb irodalmi példánk Weöres Sándor munkássága –, akiknek a figyelme a gyermekek világa felé fordult. Eltávolodott az absztrakciótól, egyre gyakoribbá váltak a narratív és figurális Anna Margit-festmények, s művészetében olykor giccses látványelemeket is felvállalt. Egyre szélesebb körű népszerűsége is ebből az időszakból eredeztethető. Anna Margit később a groteszk felé indult el, majd a hetvenes évektől erőteljes inspirációként jelent meg műveiben a magyar népi kultúra és a zsidó folklór, termékenyen vegyítve bibliai témákkal, valamint a vásári árucikkek és a vallásos kegytárgyak motívumaival.

Akik már megismerkedtek munkásságával, gyakran kiemelik alkotásainak érzelmi töltetét, képei színvilágának gazdagságát. Anna Margit mindig is képes volt a színek és formák révén átadni a boldogság, a bánat, a remény vagy éppen a vágy különféle árnyalatait. Festményei egyszerre sugároznak mélységet és dinamizmust, s ezek mögött minden esetben az alkotó életének és belső világának összetettsége rejlik. Ahogyan a kiállítás kurátora, Kolozsváry Marianna fogalmaz: „Anna Margit központi figurája mindvégig különböző formákban, de a bábu maradt. A bábu ügyetlen, sokszor kifejezéstelen arca és alakja mögé bújva, de azon keresztül mégis felszabadultan kitárulkozva, szinte gyermeki őszinteséggel mutathatta meg önmagát, és vallhatott haláláig történelmi tragédiákról vagy éppen személyes drámáiról, özvegységéről, zsidóságáról, magányáról, életéről, művészi hitvallásáról.”