Keresés
Close this search box.

Építészet a közösségért

SZÖVEG: PRIEGER ZSOLT

Gutowski Robert kettős identitással és látásmóddal áll elénk. Építészete filozófiaként nyilvánul meg, amelyben a megbízás egyszerre jelent munkaadást és a legmagasabb rendű bizalmat.


De mi is ez a kettős identitás és látásmód? – vetettem fel neki egyszer, miközben patakparti irodájában éppen operaházat tervezett. Felhoztam épületeinek evangéliumi szegénységét, de persze azzal is provokáltam, hogy nemzetközi pályázatokon világsztárokkal versenyez. Tudni akartam egyből, mi motiválta a kezdetekkor. Szegénység, tervezésvágy, aznapi olvasmányélményei (Ratzinger és Pilinszky) egyaránt szóba kerültek. Mert tényleg szegények voltak, de lengyel származású édesapja – innen is a kettős identitás – mindig hozott neki legót a repülőtér vámmentes boltjából. Gyakran felidézi ma is az időket, amikor az osztálytársainak már Commodore 64-ük volt, amellyel ő is jókat játszott.
 

„Egy repülővel kellett egy kétdimenziós pályán akadályokat kerülgetni, közben lehetett gyorsítani, lassítani. Nekünk nem futotta számítógépre, a legóvonat motorjára építettem fel áttételekkel az édesanyám által vezetett vegyesbolt pénztárspulniját, amelyet telerajzoltam egy képzeletbeli pályával, és áttekercseltem az egyik irányból a másikba, és ugyanígy építettem zongorát billentyűkkel, billentyűmechanikával, amelyek a háttérben a vízzel töltött és behangolt családi kristálypoharakat ütögették. Saját magammal versenyeztem, hogy spárgával kifeszítve milyen hosszú függőhidat tudok építeni. Nagyjából négy méterig jutottam, de már embermagas könyvkupac kellett a talpak leterheléséhez… viccesen nézett ki a nappali” – emlékszik vissza A Szív jezsuita magazinnak adott interjújában.
A pályaválasztáskor két dolog vonzotta igazán: a filmrendezés és az építészet. Ma már tudja, hogy a két hivatás nagyon közel áll egymáshoz. A film hatása egyértelműen a pannonhalmi rendi moziból ered: Pintér Ambrus atya filmszínháza volt a legjobb dolog a világon. Valószínűleg azért választotta az építészetet is, mert az atyának köszönhetően a filmekről akkor már sok mindent tudott, az építészetről pedig jóformán semmit.
 
AZ ÉRTÉKTELEN FESTMÉNY IS FONTOS LEHET
Amikor elhangzik a megbízás szó, mindig elmosolyodik. Virtigli építész-filozófusként puha lelki tartalommal béleli ki a fogalmat: „Igen, megbízunk valakit egy feladattal, és közben megbízunk benne is. Szeretnénk ezt a világot szebbé, élhetőbbé tenni, és ezért hajlandók vagyunk áldozatot hozni.” Innen már karnyújtásnyi közelségben van a hit, az istenszeretet kérdése. Kínálkozik a közhelyes dilemma, amely mégis spirituális távolságokba repíti a tervezőt: kinek épít valójában az építész? Magának? Az Istennek? Vagy „csak” lelket ad a funkciónak?

Gutowski eltűnődve válaszolt. „Magunknak építünk-e? Az a fajta »tudatos önfeledtség«, amely egy költő alkotófolyamatát jellemzi, része az építészetnek is. A művészet, az ihletettség keresése fontos, de ez még nagyon távol van attól, hogy magunknak építsünk. Amikor először jártam az alsószentiváni Mária-kegyhely kápolnájában, a templomtér építészetileg túlzsúfolt volt. Ötven év alatt rengeteg réteg rakódott le – esetenként értékes – festményekkel, méltatlan giccsekkel, gyertyatartóözönnel, kacsintós hologram- Krisztussal, oda nem illő bútorzattal, tönkrement berende- zéssel. Mégis, az Úristen ugyanúgy benne lakott, s benne a helyiek szívében. Később elindult a kegyhely megújítása, átalakítottuk és újragondoltuk a teret, a méltatlanból méltót próbáltunk alkotni.”
De mi az, hogy méltó? Az, amit egy szakma annak tart, vagyis magának tervez? Vagy egy festmény művészi értéke? A történeti érték? A régiség? Művészi érték-e vajon a Máriaszobor, amely egy kópia Fátimából? Robert elmondta: nem biztos, hogy mindenben helyesen döntöttek egy-egy egyházi megrendelés során, de a döntéseiknek mindig az adott igazi súlyt, hogy mi volt fontos másoknak. Mert a közösség elmondja, hogy mihez kötődik, és bizony van, amikor a gyenge minőségű, kétes teológiai tartalmú festményhez – de akkor az is fontos. Nagyon fontos. Vagy vegyük a kis hálatáblákat. Az egyik szép, a másik darabjaira törött, mondanánk: ez csak sitt, de a hátuljára mégiscsak oda van írva, ki hozta. Gutowskiék úgy építik át a templomteret, hogy közben nem csupán magukra figyelnek, hanem az egyensúlyt keresik.

A szakrális építészetet is „művelő” építésznek mennyire kell hívőnek lennie? – kérdeztem tőle. „Nem szükséges zenésznek lennünk, hogy koncerttermet tervezzünk, vagy orvosnak, hogy rendelőt építsünk. Zsinagógát és mecsetet is tudnánk tervezni, de csak akkor vállalnám el, ha úgy érzem, fel tudok készülni a feladatra. Természetesen a zenéhez és a fizikához értve könnyebben lódul neki az ember a teremakusztika tanulmányozásának, és hívőként más hangsúlyokat kap a templomtervezésre való felkészülés is. Amikor építünk, nem szabad félni, ez a lényeg. »Ne féljetek!« – mondta II. János Pál pápa is, és mi tényleg nem félünk.”
 
ETIKA ÉS KÖZÖSSÉG
Gutowskiban azt lehet a legjobban szeretni, hogy nem túloz. Sem az épületeivel, sem a kijelentéseivel. Hiába tervez a Füzes-patak partján egy távoli óriás épületet, érti és tudja az arányokat, meg azt is, hogy „minden egy”. Számára nincs nagy vagy kis építészet, csak etikus építészet, ahogy arról nyilatkozott: „Egy szennyvíztelepet is lehet etikusan tervezni, mert a mérnöki hozzáállás sosem szeretne például pazarolni. Szóval nem az a kérdés, hogy egyházi-e a munka, hanem az, hogy az építészet a hivatásom. Hiába zsörtölődöm, hogy soha nem kezdek már új munkát, mert valamit nem sikerült igazán jól megépítenünk, mert spórolnunk kell alapvető dolgokon, mégis újra és újra magával ragadnak a feladatok, legyen az egy bútor tervezése vagy egy nagy léptékű megbízás.”

Lakóhelyének templomát is ő építette, mint egy igazi modern tradicionalista. Látja, éli, mondja, hogy „minden ezen a földgolyón, a teremtett világban arról szól, hogy közösségben vagyunk. Közösségben Istennel, a családunkkal, a szűkebb és tágabb környezetünkben élőkkel, és a kötelék közöttünk nagyon erős. Gondoljunk bele, még tőlünk távoli helyeken élők vagy régmúltban élő emberek sorsát is milyen mélyen képesek vagyunk átérezni, ha engedjük lehullani magunkról az előre gyártott gondolkodást. Az építészetnek sincs semmi értelme közösség nélkül. A közösség, amely elhatározza az építést, amely megtervezi és megvalósítja, a közösség, amely használja, vagy csupán együtt él vele a városban, és azok, akik még meg sem születtek, mind részesei egy-egy építészeti alkotás történetének. Ha ezt megélem, akkor bizonyosan nagy az esélye, hogy hiteles, mai építészet szülessen.”

Hasonló tartalmak

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!