A cigányokra a kezdetektől igyekeztem odafigyelni, de tanoda sokáig nem volt, nem is tudtuk, mi az. 2004-ben kiírtak egy pályázatot, jelentkeztünk rá, úgy indultunk. Egyet tudtam: hogyha a cigányokkal akarunk valamit kezdeni, a családokhoz kell menni. Ezzel kezdtük, meglátogattuk a családokat. Elbeszélgettünk, elmondtam, hogy mit akarok, és közben a család életét is megismertem. Partner lesz a szülő is, mert megismer minket. Kávét a cigányoknál minden háznál lehet kapni, csak én nem kávézom, ezért mindig kértem egy pohár vizet, hogy lássák, közösséget vállalok velük. Négy telepen végezzük a munkát, hozzánk tartozik Baglas, Vadászdomb, Somogysárdon is van egy közösségi házunk, Pálmajorban egy hónapja indultunk. Az utóbbi kettőt beás cigányok lakják, az itteniek vend köszörűsök. Annak idején harminc gyerekkel kezdtünk, azóta is mindig harminc van hivatalosan a pályázatokban, de most is például hetven-egynéhány gyerekünk van itt bent, Baglason harminc, Pálmajorban is néhány. A harminc fölötti létszámról, hála Istennek, nem kell dokumentálni semmit, azok is éppúgy megkapnak mindent. Még középiskolások is visszajárnak, akiknek mondjuk dolgozatírás előtt kell egy kis segítség. Jönnek hazafelé az iskolából, leszállnak a buszról, és bejönnek.

Amikor indultunk, a gyerekek egészen mások voltak, mint most. A fegyelmezés meg hogy a leckét megírja, sokkal nehezebben ment. Mindig jobbak lettek a következők egy picinkével. Ahogy bejött egy következő évfolyam, az már egy kicsit jobbat látott. Persze ki kellett forrniuk a tanároknak is. Ketten már tizennégy éve vannak itt, a harmadik tíz éve.

Huszonhat éve foglalkozom cigányokkal. Ki merem jelenteni, hogy csökken a leszakadás. Most már vannak olyan gyerekeink, akiknek a szüleik is tanodások voltak, és ha nem jutottak is magasra, ha kimaradtak is a középiskolából, nyitottabbak lettek a világra, mint az előttük járó generáció. Egészen más a motivációjuk a gyerekük tanulásával kapcsolatban, mint az ő szüleiknek velük.

Az az igazság, hogy annyit még soha nem segítettek a cigányságon, mint amennyit az utolsó tíz évben, ebben én biztos vagyok. Nagyon sokat várok a roma szakkollégiumoktól, az ott végzett fiataloktól. De a felzárkózáshoz idő kell. Huszonhat éve, mikor idekerültem, a lányok tizennégy-tizenöt éves korukban férjhez mentek, és szültek. Most nincsen tizennyolc év alatti lányunk, aki szülne. Ez mind a tanulás miatt van, kitolódik a tanulóidő. Ebben a tanoda nagyon sokat segít.

Nem tudom, hogy a tizenöt év alatt mi összesen hány gyerekkel foglalkoztunk. Ez a mai világ teljesítménycentrikus, mindenki azt keresi, hogy mit lehet fölmutatni, nem tudom, nekem annyira nem volt fontos. De érdemes lesz egyszer összeszámolni. Több száz, az biztos.