Menü
Négyszázötven éve született Pázmány Péter. A magyar ellenreformációt vezető bíboros érsek kíméletlen szitkokkal ment neki protestáns ellenfeleinek, politikai ügyekben viszont felettébb pragmatikusan gondolkodott – nemhiába látta meg benne az utókor a magyar kultúra egyik legfontosabb alakját.
Pázmány Péter
A sok sértés és személyeskedés mellett a pamfletekből kiviláglik, hogy tisztelték egymás tudását, és méltó ellenfelet láttak a másikban. A későbbi protestáns irodalomtörténet is – néhány csípősebb megjegyzés mellett – elismerően írt Pázmányról. Segesvári István református orvos egy 1793-ban megjelent fordítás ajánlásában röviden összefoglalta a magyar nyelv és irodalom történetét, és kiemelte benne Pázmány elévülhetetlen érdemeit is. „Nem lehet el hallgatnom ama hires Magyar Cárdinálnak Pázmán Péternek-is a’ Magyar Nyelv körül, (már akármi tzélból) ki-mutatott érdemeit, a’ ki ebben a’ Században, igen sok, és elég tiszta Magyarsággal irott Könyveket botsátott a’ Magyar Olvasók közzé. Olly nagy szeretettel viseltetett szúletett Nyelve eránt ez a’ Tudós, hogy midön az Igasságra vezérlö Magyar Nyelven irott Kalaúzzára, Deákúl feleltek vólna Wittebergában: ö Magyarúl felelt arra vissza egy Könyvel, a’ mellynek Elöljáró Beszédét igy rekeszti-be: »En jóllehet Deákúl-is tudok, de mivel a’ Kalauzt a’ Magyarokért Magyarúl irtam: annak oltalmát-is Magyarúl akartam irnyia, nemzettségemnek lelki orvosságáért. Tudom ebben senki meg nem ütközik. Mert, ha másnak szabad a’ Magyar Könyvre Deákúl felelni: engemet sem tilthat, hogy Magyarúl ne irjak a’ Deák Könyvre.«”
A 18. század végén már a protestánsok sem a hitvitái miatt emlékeztek az érsekre, hanem azért, amit a magyar nyelvért tett. Helyesírására református tudósok is példaként tekintettek, sőt, előfordult, hogy „magyar Ciceróként” hivatkoztak rá.
A pragmatikus politikus
A protestáns vitapartnerekkel szembeni következetes és kemény kiállásával ellentétben politikai ügyekben nagyon is pragmatikus tudott lenni Pázmány. Ennek ékes bizonyítéka az Erdélyi Fejedelemséghez való hozzáállása, amelyről a II. Ferdinánd magyar királlyal és az I. Rákóczi György fejedelemmel folytatott levelezése is tanúskodik. Pázmány egyértelmű politikai célja – sok kortársához hasonlóan – a török kiűzése és az ország újraegyesítése volt, amelyhez szerinte a katolikus országok egységére lett volna szükség a pápa vezetésével Spanyolországtól Franciaországon és Velencén át a német és osztrák területekig.
Az európai egyensúly megteremtését tárgyalásos úton képzelte el, de csupán a török Európából való kiszorítása után. Ebben a kontextusban nyernek értelmet a Rákóczi Györggyel folytatott levélváltásai is, amelyekben óva inti a fejedelmet a meggondolatlan külpolitikától, hiszen az végzetes következményekkel járna a kicsiny államra nézve. Azt tanácsolta neki, hogy ne forduljon szembe a törökkel, hiszen német részről nem várhatott segítséget. A kor világháborúja – a harmincéves háború – lekötötte a Habsburgok katonai erejét a nyugati területeken, Erdélynek egyedül pedig semmi esélye nem lett volna a portával szemben. Rávilágított arra is, hogy amikor Habsburg részről volt törekvés Erdély visszaszerzésére, az is kudarcba fulladt, így ki kell várni a megfelelő pillanatot, a politikai körülmények együttállását. „Hiszem eleg peldank vagyon arrul, hogy Erdelyt a nemet segitseg meg nem oltalmazhattya a torok ellen. Azért uram, nem latok egyeb utat a kegyelmed megmaradasaba hanem hogy a bekeseget eluegezze. Sokat irhatnek arrul, de a kegyelmed gondolkodasara hagyok mindeneket.”
I. Rákóczi György
Pázmány teljes mértékben elkötelezett volt a Habsburg uralkodó iránt, de ez nem gátolta abban, hogy jó viszonyt ápoljon és politikai ügyekről egyeztessen a protestáns erdélyi fejedelemmel. Ne felejtsük, hogy Rákóczival a kor legvéresebb vallásháborúi idején a magyarországi katolikus egyház fejeként, valamint az ellenreformáció vezéreként levelezett. Nem véletlenül látta meg benne az utókor a magyar kultúra vitathatatlanul jelentős alakját.
A 17. századra megcsontosodni látszottak a vallási viszonyok Magyarországon, egyik protestáns felekezet sem produkálta már kezdeti lendületét az erejét visszanyerő katolikus egyház mellett. Letisztult dogmák és kiépült egyházszervezetek álltak egymással szemben, a 16. századihoz hasonló léptékű átrendeződésre már nem lehetett számítani. A harc a kulturális térben folytatódott, a megkezdett munka továbbvitelére és fejlesztésére helyeződtek át a hangsúlyok.
Pázmány egyetemalapítása komoly szerepet játszott a katolicizmus pozícióinak megerősítésében, a térítőmunkájának eredményeként rekatolizált főurak gyermekei ekkor már jezsuita rendi intézményekben tanulhattak. Papság és nemesség viszonya sokkal szorosabb lett, így a világi kultúra hamar átvette az eleinte csak egyházi berkeken belül hódító barokkot, ebben az építkezési folyamatban pedig Pázmánynak hatalmas szerepe volt. Amikor kellett, tüzes prédikátorként teológiai vitákat folytatva vette fel a harcot a protestáns lelkészekkel, de a legaljasabb mocskolódás sem állt tőle távol, ha úgy érezte, arra van szükség. Mindezt a kor mércéjével könnyen értelmezhető stílusban kivitelezte, de ékes barokk magyar nyelven, visszatalálva az emberek gondolataihoz és lelkéhez. Azt tette, amire a legnagyobb szükség volt a zavaros politikai viszonyok közepette: a szétszakított országrészeket összekötő magyar kultúrát gazdagította, ebben pedig cseppet sem különbözött protestáns ellenfeleitől.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
