Keresés
Close this search box.

Emberlelkű könyvesbolt

SZÖVEG: MESZLENY ZITA
FOTÓ: FÖLDHÁZI ÁRPÁD

„A könyves” – így emlegetik Bakó Annamáriát a helybéliek. A Litea könyvesbolt vezetője hozzátartozik a budai Vár életéhez, a Vár pedig az itt eltöltött csaknem fél évszázad alatt az ő lényének is része lett. 

Budapest legrégibb épülete. A főváros első fogadója, egyben Buda első emeletes háza. Falai között őrizték a középkorban Remete Szent Pál ereklyéit, s kapuja előtt esett el Buda utolsó török kormányzója, Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa. Itt nyitott meg az első magyar gyermekszínház, majd a hely a két világháború között kabaréként és bordélyként is működött. A Mátyás-templomtól alig egy sarokra álló Vörös Sün házról bőven lenne mit mesélni. Ám jóval tanulságosabb lenne, ha az épület falai regélnének arról a több mint hét évszázadról, amelyhez díszletül szolgáltak. „Veretes örökség ez. Annak, aki a Várban könyvekkel foglalkozik, ezt a hagyatékot igenis fel kell vállalnia” – mondja Bakó Annamária, miközben szélesre tárja a történelmi épület rozsdabarna ajtaját, hogy kinyissa az ott helyet kapó üzletét.

A Litea könyvesbolt tulajdonosa azonban nem elsősorban az imént leltárba vett tényekre gondol, amikor örökségről beszél. A Hess András tér 3. alatt található ház közvetlen közelében állt a tér névadója, amikor 1473 pünkösdjén gépei alól megszületett az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum, azaz a Budai krónika. „Milyen csodálatos feladat ilyen történelmi jelentőségű helyen a könyv tiszteletét őrizni!” – lelkendezik Annamária, amikor belépünk a boltjába.

Ahogy leülünk beszélgetni, hamar kiderül, nem csak a térnek és az épületnek nyúlik régre a története. A bolttulajdonos is komoly könyves múltat tudhat maga mögött. Több mint fél évszázadot. 1966-ban, rögtön érettségi után a Váci utcai idegen nyelvi könyvesboltban kapott állást. Az üzletben külföldről hozott könyveket árultak, ami bevonzotta az értelmiség krémjét. „Tíz évvel ötvenhat után minket elért a Nyugat szele a könyvek által. Gondoljanak bele, mekkora dolog volt ez!” – emlékszik vissza beszélgetőtársunk, aki első munkahelyét Kelet és Nyugat találkozóhelyeként írja le. Olyan volt az üzlet, mint akkortájt a Balaton. Csak „Zimmer Frei” feliratok helyett könyvcímek között élték át a betérők a viszontlátás örömét. 

Annamária innét került negyvenhárom éve a Várba, s azóta is töretlenül dolgozik. Nemhiába emlegetik őt a helybéliek úgy, mint a „könyves”. A sors furcsa játéka, hogy az akkori üzlete is a Vörös Sün házban állt, csak éppen a mostani túloldalán. Ám a Litea története kivételesen nem ebben az épületben kezdődött.

1990-et írtunk, amikor Annamária új lehetőséget kapott. A jövőbeli pénzügyminisztérium udvarában akkoriban egy lányregényeket megszégyenítően romantikus üvegpavilon állt. Benne működött a Helikon Könyvkiadó, valamint a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó közös üzlete. Ennek vezetését adták neki feladatul. „Ahogy megláttam, rögtön tudtam, hogy ez nem egyszerű könyvesbolt. Ez egy kulturális szalon – emlékszik vissza a bolttulajdonos, aki ennek szellemében látott munkához. – A várbéli utcák komoly hatással vannak a látogatókra. Itt sétálva az ember lelassul, kikapcsol, a lelke felemelkedik. Szerettem volna, ha a Litea elnyújtja, elmélyíti ezt az élményt” – vázolja fel az akkori vízióját. Az elképzelés pedig valósággá vált. Kezei alatt újjáéledt a letűnt kávéházi kultúra. A gondosan válogatott könyvek mellett finom kávék, kényelmes ülőhelyek, mára már legendás irodalmi estek várták – és igaz, szűkebb helyen, de várják ma is – a hozzá betérőket. „Olyannak álmodtam ezt a helyet, mint egy nappalit. Szerettem volna otthonos hangulatot teremteni. Olyan könyveket adni, amelyeknek szerintem minden lakásban ott lenne a helyük” – magyarázza az asszony, akinél – noha a könyvszakma igencsak újdonságcentrikus – sosem a könyvre írt dátum volt a mérce. Ehelyett, ahogy fogalmaz: „Olyan könyveket teszek fel a polcra, amelyek kiállják az idő próbáját, amelyekért felelősséget tudok vállalni.”

Szerinte amikor az ember legnagyobb ellensége az idő, meg kell válogatnunk, milyen műre szánjuk azt az olvasásnak szentelt kevés percet. „Az én szememben a vírusnak egyetlen pozitív hozadéka volt. Mégpedig az, hogy az emberek az otthonukban maradva leporolták a könyvespolcaikat. Fellapozták a rég elfeledett kincseiket, amik talán eszükbe juttatták, hogy szükségük van a rohanás mellett erre az elmerülésre is” – osztja meg az utóbbi hónapok tapasztalatát.

"Rögtön tudtam, hogy ez nem egyszerű könyvesbolt.
Ez egy kulturális szalon."

Ahogy beszélgetünk, minket is magával ragad a bolt időtlensége. Kint zajlik a Táncsics Mihály utca felújítása, a munkagépek türelmetlen sípolása be-behallatszik, bent mégis mintha a könyvek és tulajdonosuk őrt állnának az állandóság felett. Miközben mesél, Annamária időről időre eltűnik a polcok között, hogy aztán egy-egy gondosan kiválasztott kötettel térjen vissza az asztalhoz. „Kinyitni egy könyvet olyan, mint kezet fogni a szerzővel. Ez magában hordozza a választás felelősségét is. Egyrészt az olvasó részéről, hogy kivel lép kapcsolatba, másrészt az én részemről, hogy kiket kötök össze egymással” – mondja, majd felénk nyújt egy könyvet. „Áll Buda még” – olvassuk a borítón.

"Kinyitni egy könyvet olyan,
mint kezet fogni a szerzővel."

Mint kiderül, a magyar irodalom és a budai Vár kapcsolatáról szóló kötetet Annamária Bródy Sándor unokájával, Alexander Bródyval közös kiadója jelentette meg. Ahogy sok színész álma a rendezés, ő is kipróbálta magát a könyvszakma másik oldalán is. „Főleg a két világháború között született, méltatlanul elfeledett műveket kerestük. Gyöngyhalászatnak hívtuk ezt” – nosztalgiázik, majd visszakanyarodik a saját felelősségére, amit a könyvárusítással vállalt magára. Hiszi: minden könyv azért készült, hogy eljusson a címzetthez. „Pro captu lectoris habent sua fata libelli – azaz minden könyvnek megvan a maga sorsa, amely az olvasó fejében dől el. Ezt én nagyon komolyan veszem. Mondhatni ez az ars poeticám. Mindent meg is teszek, hogy a mű és a tulajdonosa egymásra találjanak” – jelenti ki a bolttulajdonos, s ezzel nem is túloz. Számos bemutatót és rendezvényt szervez a saját üzletében, alapító tagja a Budavári Könyvünnepnek, a legmeglepőbb eseményeken találkozhatunk vele és kiadványaival, akár belföldön, akár a határon túl. „Van, aki plázában, könyvgúlák segítségével, más webshoppal, én a találkozások által tudok tenni azért, hogy a mű eljusson a címzettjéhez. Ez a cél a legfontosabb. Az eszköz másodlagos” – vallja.

Ő mégis számos mesébe illő találkozást köszönhet ennek a hozzáállásának. Mivel van, hogy éjszakáig a boltban tesz-vesz, a legkülönlegesebb alakok térnek be hozzá. Járt már az üzletben francia királyi fenség, indiai maharadzsa és chilei agysebész is. Utóbbit Annamária Karinthy Utazás a koponyám körül című művének spanyol nyelvű fordításával ajándékozta meg. Aki járt már a Liteában, nem csodálkozik azon, hogy épp volt kéznél ebből is egy példány. A vendég azonban nagyon megörült a figyelmességnek, amiért cserébe csak annyit kért az eladó: ha hazaért az európai útjáról, és elolvasta a könyvet, küldjön róla pár sort. A professzor azonban már másnap reggel az üzlet kapujában várta az asszonyt. Megölelte a meglepett bolttulajdonost, mondván: még az éjszaka be is fejezte a könyvet, s az egyik legnagyobb olvasmányélménye volt. „Az ilyen pillanatok nem valósulhatnának meg beszélgetés nélkül – mondja Annamária, majd folytatja –: ha szóba elegyedem valakivel, három-négy mondat után tudom, mire van szüksége az adott vendégnek. Így jöhet létre az a lélektől lélekig érintődés, amit a beszélgetések által és a könyvek által is megélünk, és amire annyira vágyik a mai ember.”

A bolttulajdonos ötvennégy évnyi könyves munkája pedig sokakat megérintett. Az asszony elérzékenyülve mutatja a kitüntetéseit. Van köztük Magyar Örökség díj, Magyar Érdemrend  lovagkeresztje kitüntetés és Budavár díszpolgára elismerés is. Az utóbbi különösen kedves számára. Az üzlet falát díszítő elismerést nézve fogalmazza meg, miért: „Az eltelt több mint negyven évben a Vár a részemmé vált. S ez azt jelzi, hogy én is a Vár része vagyok. Igyekszem is ennek megfelelni, még ha már szűkebb keretek között is.”

A keretek ugyanis szűkebbek. Az ikonikus üvegpavilont az átépítésekkor lebontották. Így került vissza Annamária a Vörös Sün ház kis üzletébe, ahol a Vár és az asszony kapcsolata kezdődött. Ám ő ugyanolyan elkötelezetten építette fel újra a Litea szalont. Hogy megértsük, mi tartotta benne a lelkesedést akkor, és mi fűti ma is, a bolt végében álló vitrinhez vezet. „Itt tartom a legnagyobb megerősítést, amit eddig kaptam” – jelenti ki, s miközben beszél, óvatosan leemel a kivilágított polcról egy megsárgult könyvet. A kötet első lapján Cs. Szabó László kézírásával az alábbi mondat olvasható 1983-ból: „Író és olvasó váratlan találkozásának emlékére, egy igazi, azaz »emberszabású« könyvesboltban.” A Litea vezetője gondosan őrzi nemcsak a könyvet, hanem az abba írt szavakat is. Mint mondja: „Ez a legnagyobb dicséret, amit kaphattam. Minden benne van, amire törekszem. Hogy bárhol dolgozzak is, amit csinálok, az legyen emberléptékű. Emberlelkű.” 

Hasonló tartalmak

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!