A szabadság évében, 1989-ben tizenkét egyetemista érkezett Budapestre. A Rómában alapított Sant’Egidio- (Szent Egyed-) közösség tagjai voltak. A szabadságot a külső struktúrák lebontása nem hozza el – ez volt néhány olasz fiatal tapasztalata 1968-ban –, a forradalom a szív meggyőződésével, belső változással kezdődik. A változáshoz, változtatáshoz az inspirációt ők a Bibliában találták meg. Olvasták és tettekre váltották az evangéliumot: Róma külvárosaiban elkezdték a szegények, a betegek, a szenvedők társaságát keresni, és ez a közösségen, baráti kapcsolaton át nyújtott segítségadás életformájukká lett.

1989-et dr. Szőke Péter jogász, a Sant’Egidio-közösség budapesti vezetője nevezi a szabadság évének. Maga is egyetemista volt akkor, és a találkozás a római kortársakkal megváltoztatta viszonyát a valláshoz: megtapasztalta általuk, hogy a keresztény élet nem az ember saját jóllétéről szól. A másokért vállalt felelősség, a nem csak önmagáért – önmagunkért – való hitélet a szabadság kalandjára hívta. Három társával hamarosan megszervezte a Sant’Egidio-közösség első magyarországi csoportját.

Ma a budapesti közösség tagjai hajléktalanokhoz járnak, szociális otthonokban lakó időseket látogatnak, és a belvárosban élő szegény családokkal, azok gyerekeivel foglalkoznak. Minden héten egyszer önkéntesek gyűlnek össze a ferencvárosi Kaniziusz Szent Péter-templomban, hogy ételt-italt készítsenek, majd közös ima után elinduljanak az utcákra, terekre, aluljárókba. Nem ételosztásra mennek. Hajléktalan ismerőseiket keresik fel, ahogy Szőke Péter nevezi őket: szegény barátaikat. „Amikor az élet törékennyé válik, attól még nem veszít méltóságából és értékéből” – mondta XVI. Benedek pápa, amikor meglátogatta a Sant’Egidio egyik római idősotthonát. Szőke Péter pedig a hajléktalanokkal tartott kapcsolatokról így fogalmaz: „Ha valakihez odalépünk, adunk neki egy tál ételt vagy egy forró teát, és elbeszélgetünk vele, mesélünk neki arról, hogy mi hogy vagyunk, azzal visszaadjuk a méltóságát.”

Nem az számít szerinte, hogy hányan végzik itt, Budapesten és a világban ezt a szolgálatot. „Egy népnek az erejét nem a számossága adja, hanem a nagylelkűsége, hogy mennyit ad másoknak. Világszerte több tízezer ember van, aki ebben a közösségben talált otthonra” – mondja. Karácsonykor több mint kétszázezren ülnek asztalhoz a világ sok nagyvárosában, így Budapesten is, a közösség által szervezett ebédeken. Legtöbbször templomokban terítenek asztalt azoknak, akiknek az ünnephez nem kapcsolódik család és otthon. Nagyszerű ebéd ez fehér abrosszal, menükártyával, személyre szóló ajándékokkal és baráti együttléttel. Szegényeknek, elesetteknek és magányosoknak szóló szeretetvendégség ókeresztény előképek alapján, mert a változás az egyházban sem a hagyományok elvetésével és a régi struktúrák lebontásával kezdődik.