Menü
Szöveg: Farkas Anita
Fotó: Földházi Árpád
Bármilyen hihetetlennek hangzik is, Kína és Magyarország közt az egyik legfőbb összekötő kapocs Petőfi Sándor. A keleti ország középiskoláiban kötelező tananyag a Szabadság, szerelem!, és számos versfordítása is napvilágot látott az utóbbi több mint száz év során. A népszerűség okairól és a szabadságharc költőjének világirodalomban betöltött helyéről kínai fordítójával, a Budapesten élő Li Zhen Árpád hungarológussal beszélgettünk.
Magyar szakon végzett az Idegen Nyelvek Pekingi Egyetemén. Honnan ez az elsőre furcsának tűnő választás?
Teljesen véletlenül alakult így a sorsom. Már középiskolás koromban nagyon szerettem az idegen nyelveket, angolul és japánul is tanultam. Abban az időben Kínában a legjobb idegen nyelvi képzés ebben az intézményben volt, s mivel a felvételi egyfajta kvótarendszer alapján működik, 1988-ban Senhszi tartomány lakosaként csak két szak közül választhattam: vagy angolt tanulok hétfős, vagy magyart háromfős csoportban. Hirtelen elhatározásból utóbbira jelentkeztem. Mivel akkoriban egész Kínában csak itt tanítottak magyart, és nem is minden évben vettek fel újakat, az egész szakon összesen tizenheten voltunk. A helyzet azóta változott, ma már több helyen van magyarnyelv-képzés a két ország közti egyre jobb kapcsolatnak köszönhetően. És ezzel a végzettséggel a minisztériumok mellett akár a hadsereg központi vezérkarában is el lehet helyezkedni.
Mikor lett önből Árpád?
Még az egyetemen kaptam ezt a nevet. A legelső órára bejött a magyar lektor, a most kilencvenhárom éves Józsa Sándor, aki az ELTE-ről érkezett a két állam oktatási együttműködésének jegyében, és minden hallgatónak adott egy magyar nevet: Attila, Csaba, Jenő, Ibolya, Ildikó, János, Judit, Mária, Tamás, Rózsa, Vera. Én viszont úgy gondoltam, hogy a Tamás név nem elég magyaros, ezért a tanár úr lecserélte Árpádra.
Előbb egy kínai állami kutatóintézetben dolgozott gazdasági vonalon, majd az ezredforduló tájékán érkezett Magyarországra, és azóta is Budapesten él. Mi vette rá a költözésre?
Mivel elég jól beszéltem a nyelvet, és az 1990-es években sok kínai volt már itt, úgy döntöttem, én is errefelé keresek magamnak új lehetőséget. 2000 óta élek Magyarországon, itt ismerkedtem meg a feleségemmel, és két gyermekünk született. Először egy kínai nyelvű hetilapot üzemeltettem, amely sajnos az internet és az okostelefonok térhódítása miatt 2009-ben megszűnt. Mivel mindig nagyon szerettem a szépirodalmat, közben elkezdtem magyar–kínai műfordítással is foglalkozni. Amikor például 2002-ben Kertész Imrét irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki, elsőként fordítottam a műveiből részleteket pekingi és sanghaji folyóiratok kérésére. De nemcsak irodalmi műveket, hanem pénzügyi-geopolitikai-gazdasági tanulmányokat is fordítok, Magyarország nemzetközi megjelenését támogatandó. Szerencsés vagyok, mert a járvány az én életemben semmit nem változtatott: továbbra is csak ülök szép csendben órákon át a számítógépem előtt.
Az első igazi, mai is érthető kínai Petőfi-fordítás 1907-ből Csou Co-zsen (Zhou Zuoren) tollából származik. Lu Hszün (Lu Xun) öccse a Szabadság, szerelem! című verset ültette át a saját nyelvére, de nem ez a változat vált végül országszerte ismertté.
Az irodalmi műfordításai középpontjában főleg Petőfi Sándor költeményei állnak, sőt kutatja is az életrajzát. Mikor hallott először a szabadságharc költőjéről?
Azt hiszem, hogy mint a legtöbb honfitársam, a középiskolai kínaiórán. Volt egy kötelező olvasmány a tankönyvünkben, Lu Hszün (Lu Xun) kínai író Az elfeledettek emlékére című nekrológja, amelyet 1933-ban írt a két évvel korábban a forradalmi tevékenységük miatt letartóztatott és kivégzett fiatal írótársai emlékére. Ebben a műben Lu nemcsak megemlíti Petőfi Sándor nevét, de idézi az egyik mártír, Baj Mang (Bai Mang) – valódi neve Hszü Hsziao-csie (Xu Xiaojie) – által fordított Szabadság, szerelem! című versét is. Ezt a fordítást Lu véletlenül találta meg egy a fiatalembertől korábban kapott, 1887-es, bécsi kiadású Petőfi-kötetben.
A mű szinte egész Kínában közismertté vált, noha voltak korábbi fordításai is. Miért pont a Baj Mang-féle változat terjedt el széles körben?
Ennek számos oka van. Tudomásom szerint előtte már négy kínai író is foglalkozott e vers fordításával. Mindegyiküké jóval hosszabb, csaknem kétszerese a Baj Mang-féle változatnak, amely mindössze húsz írásjegyből áll. Ráadásul ez a fordítás a legegyszerűbb és leginkább megjegyezhető verzió is. Ahogyan Galla Endre, az ELTE kínai tanszékének korábbi vezetője írja, Baj Mangé „a hagyományos irodalmi nyelven s a klasszikus prozódia szabályai szerint fogalmazott kínai fordítás, miáltal az jól ritmizálhatóvá, skandálhatóvá, megjegyezhetővé vált”. A többi verzió ráadásul csak szűk körhöz eljutó folyóiratokban jelent meg, Baj Mangét viszont mindenki megismerhette a már említett Lu Hszün-nekrológ közvetítésével, amely már az 1950-es években bekerült a középiskolai tankönyvekbe.
De miként került egyáltalán Baj Mang Petőfi Sándor közelébe, és hogyan fordította le a verset anélkül, hogy tudott volna magyarul?
A kutatások alapján úgy tudjuk, hogy elsőként a már említett, német nyelvű Petőfi-kötet, az Alfred Teniers által szerkesztett, Gedichte von Alexander Petöfi című vékony kiadvány került a kezébe. A fiatal író tehát német közvetítéssel fedezte fel magának Petőfi Sándort, és rögtön rokonságot érzett a rég meghalt magyar költő forradalmi hevületével, lánglelkűségével, szabadságvágyával. Mondhatni rajongója lett Petőfinek, olyannyira, hogy az életrajzát is lefordította németből kínaira, és 1929 májusában elküldte a Lu Hszün által szerkesztett Benliu (áradat) című folyóirathoz. A mellékelt kísérőlevelében ez állt: „Nagy tiszteletben tartom Petőfi egyéniségét, Kínában már elég sokat írtak Byronról, Petőfiről azonban még keveset. Szeretném bemutatni ezt a cikket a közönségnek, később pedig egy átfogóbb, részletesebb írást is közölni. Jelenleg néhány versét próbálom fordítani, talán sikerül az olvasók elé tárni azokat is.” Lu pedig boldogan közölte a fiatal költő fordításait, a lap utolsó számában jelent meg a Baj Mang által fordított Petőfi-életrajz és a magyar költő kilenc verse. Sajnos ennek nem lett folytatása. Baj Mang 1930 márciusában csatlakozott az akkor alakuló Kínai Baloldali Írók Szövetségéhez, és egyre szorosabbá vált a kapcsolata a forradalmi erőkkel; a sanghaji rendőrök 1931 januárjában letartóztatták őt és az írószövetség másik négy tagját, február 7-én pedig huszonhárom másik fogvatartottal együtt, mindössze huszonegy évesen kivégezték. Ez is közös Petőfi és Baj Mang sorsában: fiatalon haltak meg, a népük szabadságáért áldozva fel az életüket.
Nemrégiben egy olyan történetet is hallhattunk, miszerint 1934-ben, amikor a kínai Vörös Hadsereg megtizedelődött visszavonulás közben, a katonák a Baj Mang-féle Szabadság, szerelem!-mel próbálták magukat lelkesíteni. Ebben van igazság, vagy csupán városi legenda?
Az utóbbiról van szó. A vers Sanghajban jelent meg nyomtatásban 1933 februárjában, amikor a hadsereg Délkelet-Kínában harcolt, majd a következő ősztől a déli tartományokon keresztül vonult Észak-Senhszibe; nem túl életszerű, hogy bármilyen újság eljutott volna hozzájuk, az meg pláne nem, hogy a harcok közepette éppen szépirodalmat olvasgattak volna. A félreértés onnan származhat, hogy néhány, a hosszú menetelésről szóló emlékcikkben a katonák harci szellemét metaforikusan e verssel idézték meg. 2013-ban pedig nagy sikerrel bemutattak egy kínai zenés színjátékot, amelyben a vöröskatonák összesen hét alkalommal olvasták fel a Baj Mang-féle Szabadság, szerelem!-fordítást.
Noha Petőfi verseit számtalan nyelven rímbe szedték, a teljes életmű csak oroszul és kínaiul olvasható
Idén pont száz éve annak, hogy megjelent a Nemzeti dal is kínaiul, azt kinek köszönhetjük?
Valóban, Sen Jan-ping (Shen Yanbing), a későbbi írószövetségi elnök 1921-ben publikálta a mű fordítását, s a címe kínaiul már nem dalt, hanem himnuszt jelent. Furcsa véletlen, de egy 1935-ös kínai filmben elhangzott, 1949-től nemzeti himnuszként alkalmazott énekben is egy hasonló mondat szerepel, mint a Nemzeti dalban, így Petőfi Kínában kicsit tényleg mindenkié. Szintén fontos évforduló, hogy kilencven éve, 1931-ben Sanghajban megjelent a teljes János vitéz, amit Szun Jung (Sun Yong) fordított eszperantóból. 1940-ben pedig Csöcsiang tartományban kiadták az első, Petőfi válogatott verseit tartalmazó kötetet, ezt Tan Hao-ce (Tan Haoze) dolgozta át japánból. És hogy egy frissebb dolgot is mondjak, a kínai népi irodalmi kiadó 2019-ben új tervezésben ismét megjelentette az 1950-es nagy Petőfi-válogatáskötetet, a művei így a fiatalabb kínai nemzedékek számára is könnyen elérhetők.
Tavalyelőtt, Petőfi Sándor halálának százhetvenedik évfordulóján látott napvilágot az a gyűjtemény is, amelyben százhetven szerelmes versének mandarin fordítása található az ön tollából. Miért csak a szerelmes versekből válogatott?
Jól tudjuk, hogy a Petőfi-költemények nagyjából kétféle tematikára épülnek, a forradalmi és a szerelmes versekre. Ha a forradalmi verseit lefordítjuk, nem biztos, hogy önmagukban sokat érnek, hiszen a legtöbb kínai nem ismeri a keletkezésük körülményeit, a korabeli magyarországi társadalmi viszonyokat, azt, hogy mi történt például 1848. március 15-én. A szerelem viszont a világon mindenki által megélhető, ismerős érzés. Persze a szerelmes versei megértéséhez is kell némi segítség, a könyvem előszava ezért egy általam írt tanulmány Petőfi szerelme címen. Petőfit nemcsak azért választottam, mert nagyon szeretem, hanem mert rajta kívül más magyar költőt nem ismernek Kínában. A magyarul tanuló kínaiak többsége ráadásul eleve úgy véli, hogy a sok korábbi, helytelen Petőfi-fordítás hibáit is itt az ideje kijavítani. Már készül a következő kötetem is, amely a tervek szerint 2022-ben, Petőfi születésének kétszázadik esztendeje alkalmából jelenik meg Petőfi Sándor válogatott versei címen, és jelképesen kétszáz költeményt tartalmaz majd. A jelenlegi válogatást egészítem ki benne további szerelmes versek, illetve olyan politikai-forradalmi költemények fordításával, mint a Nemzeti dal. És persze sok lábjegyzet is lesz, magyarázat a történelmi háttérről.
És gondolom, itt még nincs vége: „egyre nagyobb hatással vannak rám Petőfi Sándor versei” – mondta egy beszélgetésben. Miért érez pont vele ilyen lelki rokonságot?
Petőfi életműve szinte egyedülálló. Az ember csak bámulni tudja az ihletét, a fantáziáját, a változatos és soha nem unalmas népiességét, a remek rímképleteit. Őszinte és bátor költő volt a szerelmi és a harci témákban is, s közben a költészete soha nem volt homályos vagy fortélyos. Másokkal ellentétben ő soha nem akarta arrogánsan és szándékos értelmetlenségek használatával rejtélyek közt hagyni az olvasókat, a gondolatai egyértelműek, mégis a művészet, az emberi lélek legmélyére visznek. Emellett a magyar irodalom vízválasztója és mérföldköve is volt. Ahogyan A magyar irodalom története 1960-as években megjelent akadémiai kiadásában is szerepel, Petőfi „a népköltészetből indul el, s ebből teremt nemzeti költészetet: egy új költői korszak megnyitója is”. Nem véletlen tehát, hogy Lu Hszün egy 1907-ben publikált tanulmányában Byron, Shelley, Puskin, Lermontov, Mickiewicz, Słowacki és Krasiński mellett mutatta be egy hosszú fejezetben, jelezvén, hogy a világirodalomban is megérdemelt helye van. És ami talán a legfontosabb: a magyar nemzet számára Petőfi a nemzeti függetlenség és öntudat örök szimbóluma. Ahogyan szintén Lu írta egy 1925-ös esszéjében: „Ez a nagyszerű lírikus költő, magyar hazafi hetvenöt évvel ezelőtt halt meg hazájáért kazah katonák lándzsájának hegyétől. Fájdalom, hogy Petőfi meghalt. Ami azonban még ennél is fájdalmasabb, hogy verseinek mondanivalója a mai napig ugyanúgy érvényes.”
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
