A kerek évforduló alkalmából – a vírusos időket kihasználva – újul meg a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum valamennyi épülete is. Ám még így, betonkeverőkkel és állványokkal a háttérben is megkapó az épület, amelybe a templomi kitérő után Erika bepillantást enged. Azt, hogy a többek között a költő tintatartóját és pipáját is őrző épület ilyen állapotban maradt meg, Jókai Mórnak köszönhetjük – tudjuk meg az igazgatótól, ahogy bejárjuk a szobákat. Az író annak idején ugyanis elszántan kutatta költő barátja szülőházát. Mikor minden kétséget kizáróan rátalált az épületre, megvásárolta, hogy aztán a mindenkori kiskőrösi városvezetésre bízza a gondozását. 1880-ban az alábbi szavakkal adta át a kulcsokat: „Áldás legyen rajtad, emlékezetes hajlék. Légy megtelve dicső szellemével örökké! Isten keze takarjon be minden vészek elől, vezessen küszöbödre minden boldogságot. Petőfi szülőhajléka alatt múló szava legyen a fájdalomnak, tartós az örömnek, futó vendég legyen benne a baj, rendes szálló az áldás.” Ahogy a polgármester fogalmaz: „Jókai érdeme, hogy megmentette, Kiskőrösé pedig, hogy az elmúlt száznegyven év zűrzavarai közt megőrizte a házat. A kultusz ápolása nekünk örökségünk és kötelességünk, amelynek mindenáron eleget teszünk.”
Az emlékezetes hajlékot elhagyva, az építkezés kevésbé impozáns eszközei között járva Erika elmondja, hogy ha felújításmentes békeidőben érkeztünk volna, éppen a műfordítói szoborparkban tennénk hangulatos sétát. És valóban, ahogy körbenézünk, tizennyolc mellszobor társaságában találjuk magunkat. Annak apropóján, hogy Petőfi Sándor a legtöbb nyelvre fordított költő, és költeménye, a Szabadság, szerelem! pedig a legtöbb – több mint ötven – nyelvre lefordított vers, a parkban a poéta fordítói kapnak emlékművet. Ahogy Ilona mondja: „Ezzel is azt szeretnénk üzenni, hogy Petőfi nem csak a miénk, az ő ügye közös ügy.”
Azt, hogy ez közös ügy, itt tényleg mindenki komolyan veszi. „Az a jó, ha minél több lába van a kultuszéltetésnek. Közösen tudunk összegyúrni egy akkora hógolyót, amekkorát már messzire lehet dobni” – él időjáráshoz kevésbé, de évszakhoz még passzoló képpel Ilona.
Ugyanez a mentalitás érződik a következő állomásunkon, a János Vitéz Látogatóközpontban is. Az interaktív helyett már inkább okosnak nevezhető látogatóközpont vezetője, Tóth Anett mielőtt végigvezetne Kukorica Jancsi kalandos útján, a fentihez hasonló szellemben osztja meg turisztikai hitvallását: „Ez egy tizennégyezer fős kisváros, itt egymásra vagyunk utalva. Csak úgy tudunk felmutatni valami látványosat, ha egymást erősítve összefogunk. Ezért az összes helyi intézménnyel kölcsönösen ajánljuk a másikat az idelátogatóknak. Sokkal minőségibb, intenzívebb az élmény, teljesebb a Petőfi-kép, ha az érdeklődők minden helyszínre eljutnak. És ha a vendég jól érzi magát, több időt tölt itt, azzal ő és Kiskőrös is csak nyer.”