Bábuk huszadik százada – Anna Margit életmű-kiállításáról
A magyar festészet különutas alkotója volt Anna Margit, akinek művészi evolúciója szorosan összefonódott megrázó élményekben bővelkedő személyes sorsának alakulásával.
Menü
Bár jól tudjuk, hogy a hivatalos történelemtudományban, ahogyan egyébként az életben sincs igazán létjogosultságuk a „mi lett volna, ha…?” jellegű kérdéseknek, mindenképpen szórakoztató vagy éppen nagyon is tanulságos eltűnődni rajta, merre kanyarodhatott volna egy ember vagy nemzet sorsa, ha az ősei egy adott ponton másként cselekszenek. Ez a gondolat volt a vezérfonala többek közt a világszerte ismert Philip K. Dick-regénynek (Az ember a Fellegvárban), és hogy egy itthoni példát vegyünk, annak a tavaly megjelent, Nézzünk bizakodva a múltba! című kötetnek is, amelyben tizenegy kortárs szerzőnek a Hévíz művészeti folyóirat felkérésére írt Trianon-reflexiója olvasható. Ezzel a gondolattal játszott el néhány esztendeje a Móra Könyvkiadó is, amikor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kettős évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett ifjúsági novellák írására a jelzett témakörben, illetve négy kortárs irodalmárt (Kalapos Éva Veronika, Majoros Nóra, Mészöly Ágnes és Benedek Szabolcs) is felkért, hogy írják meg a maguk alternatív ’48-át. Az így összegyűlt anyag révén egyben trilógiává is bővítették azt az antológiasorozatot, amelynek első része, a 2016-os Jelen! a mai kamaszok mindennapjaiból ad ízelítőt, a két évvel későbbi könyvhétre kiadott, 2050 című válogatásban pedig a 21. század közepének elképzelt valósága jelenik meg markánsan.
A jelen és a jövő után következett tehát a múlthoz való fordulás, aminek apropóját persze nem csupán az évforduló adta. A magyar történelemben kevés emblematikusabb és többször hivatkozott esemény van, mint a Petőfiék forradalmából kinövő szabadságharc, ami annak ellenére is nagy hatással volt és van ma is az életünkre, az irodalmunkról nem is beszélve, hogy tényszerűen elbukott. Petőfi nevének említése sem véletlen: a Nemzeti dal költőjének vélt-valós alakja a világ összes forradalmának és ifjúi hevületének (szabadság, szerelem) örök szinonimája lett. Ezért sem meglepő, hogy a tizenhárom rövid novella közül többen is felbukkan, hol fő-, hol mellékszereplőként, mégis valamiképpen az események mozgatórugójaként. Van itt sértődős, a pesszimizmusa miatt a barátai által zrikált Petőfi (Nem leszünk), a Nemzeti Múzeum lépcsőjén lelőtt, majd Heckenast Gusztáv által „feltámasztott” gép-Petőfi (Forradalmi gépezet), a pesterzsébeti Flamingó borozóban feltűnő klónozott Petőfi, a negyedik pont elszavalásánál meggyilkolt Petőfi (Ferdinándnak meg kell halni), a harcokból kényszerűen kimaradó, majd az ünnepelt regényíró feleségére féltékeny, öregségére egészen elviselhetetlen Petőfi (Mi az a vátesz?) és így tovább. És persze feltűnnek egyéb jól ismert figurák, így Jókai Mór, Kossuth Lajos vagy Széchenyi István is – utóbbinak Benedek Szabolcs adja meg azt a véget, amit megérdemelt volna a döblingi szanatórium és a saját fejébe repített golyó helyett (Ha egyszer mégis megírom az emlékirataimat).
Az előző két antológiához képest kevésbé egyenletes és néha erőltetetten áthallásos írások („üzentünk Bécsnek, hogy ők is megértsék”) közül ha nem is annyira az irodalmi színvonaluk, hanem a kedvességük vagy az ötletességük okán három emelkedik ki. Az egyik Nagy Judit Áfonya Az idegen című elbeszélése, amelyben az abszint márciusi ifjakat megbabonázó ördöge miatt hirtelen Szendrey Júlia kerül az események középpontjába, ezt követi Mészöly Ágnes tollából Rozgonyi Jenőné, született Szereda Jolán, azaz Laborfalvi Róza cselédje évtizedeket átölelő naplórészletfüzére (Mi az a vátesz?) és A kertész háborúja Majoros Nórától. Mert igen, tudjuk, hogy a múlt mindig kicsit a jelenről is beszél, és kellenek hősök, hogy vezessék a népet. De a sorsfordító események átélése, megértése valószínűleg csak a kisemberi nézőpontból lehetséges igazán.
(48 másképp – Ifjúsági novellák a múltból. Móra Könyvkiadó, 2019)
– Ha annyira tudjátok, írjátok meg ti!
A lecsapott penna fekete foltokat ejtett a papíron.
– Ne húzd fel magad. Senki nem állította, hogy rossz.
Az asztal körül ülő négy fiatalember – egy feszült, három feszengő – komoran hallgatott. Amelyikük előtt a papír hevert, türelmetlenül dobolt az ujjával, aztán kifakadt.
– Nektek tényleg minden sorba bele kell kötnötök?
– Dehogy. Csak nem értjük, hogy jön ide az a sehonnai bitang ember.
– Én értem – szólt közbe az egyik, aki eddig tintapacákat terelgetett az ujjával.
– Te csak hallgass, Móric. Az előbb még azt sem értetted, hogy mi a kérdés.
– Mert azt írod, hogy ez a kérdés, válasszatok! De mi az az ez?
– Az előző sor, te birka. Hogy rabok legyünk, vagy szabadok.
Móric elvörösödött.
– Palkó sem értette. Csak nem merte bevallani.
– Ezt igenis értettem. Csak azt nem, hogy az ősapáink ugyan mikor éltek-haltak szabadon. Semmivel sem voltak szabadabbak, mint mi.
– Ez a költői szabadság. Csak nem írhatom, hogy rabok voltak, rabok is maradnak az utolsó ítéletig!
– Miért nem? Ha egyszer ez az igazság!
– Például azért, mert nem valami lelkesítő. Te kardot ragadnál egy ilyen baromságra, hogy nyugodjanak csak vígan a szolgaföldben, nekik már úgyis mindegy?
A kávéházban erre minden beszélgetés elhallgatott. A vendégek odakapták a fejüket, és érdeklődve várták a folytatást.
– Halkabban, Sandri! Megint kitiltanak, mint múltkor, amikor az asztalon állva szavaltál – súgta a negyedik fiatalember, aki eddig nyaksálját igazgatva próbált kimaradni a vitából.
– Hagyd már, Jóska. Látod, milyen feszült. Mindig ilyen, amikor írnia kell – kérte Móric.
Sandri a vállát vonogatta. Lemondóan sóhajtott, aztán könyörgő tekintettel nézett végig a többieken.
– Sajnálom, drága barátaim. Gyűlölöm, amikor szorít az idő. De ti mind irodalomhoz konyító emberek vagytok. Segítsetek már egy kicsit, ahelyett hogy csak kritizáltok.
Asztaltársai megértően bólogattak. Aztán egymás után a kézirat fölé hajoltak.
– Szerintem alapvetően rendben van. Határozottan… kardot ragadós – vélte Jóska.
– Csak valahogy nem áll össze. Nem egységes a hangulata – kockáztatta meg Móric.
– És mi vele a gond?
– A végét olvasd fel még egyszer. Azon múlik az egész. A hatásos befejezésen – javasolta Palkó.
– Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak, és áldó imádság mellett mondják el szent neveinket. Aztán persze megint a magyarok istenére esküszünk, és a többi, és a többi.
– Hm.
– Most meg mit hümmögsz?
– Nem is tudom. Nekem ez túl szomorkás.
– Szomorkás?
– Nem is szomorkás. Inkább egyenesen elkeserítő.
– Miért?
– Érted, a sírjaink. Ott domborulnak. Mintha már előre arra készülnénk, hogy rendben, kardot ragadunk, de úgyis belehalunk.
– Ez egy történelmi vers. Azok ilyenek.
– Pont ez az. Miért ilyenek? Csupa kudarc, veszteség és halál. Semmi boldogság. Vagy nem is kell feltétlenül boldogság, csak legyen benne valami jó. Sőt, nem is kell a jó, elég a kellemes. Jobban belegondolva a nem olyan rossz is megfelelne. Vagy tudod, mit? Kibékülnék a baromi rossz, de még elviselhetővel is. De nem. Nálunk az sincs. Csak a teljes reménytelenség.
– Ja, mint a Ferkónál. Ott is csak a halálhörgés, siralom megy, meg a kínzó rabság könnye az árvák szeméből – döbbent rá Jóska.
– Most, hogy mondod, tényleg. Aztán ott van a Miska verse is. Az is tele van halállal. Azt írja, hogy sírba süllyed a nemzet, és a temetkezés fölött egy ország vérben áll. Elég durva – tette hozzá Móric.
– Erről beszélek. Nem csoda, hogy nekünk soha nem jön össze semmi.
– Ez a múltunk. Tényleg nem valami fényes – sóhajtott Jóska.
– De ez a vers – mutatott Palkó a kusza javításokkal tarkított papírra –, ez a jövő.
– Mire célzol?
– Tudod, mit mondanak. Egy pillangó megrebbenti a szárnyát…
– Ki mondja ezt?
– Nem mindegy?
– Nem. Ha valami tök ismeretlen költő, lenyúlnám. Nagyon magával ragadó kép.
– Nem ez a lényeg. Hanem hogy egy lepkeszárny is tud vihart kavarni. Egy apróság is meg tudja változtatni a történelem egész menetét.
– Ezt hogy érted?
– Cseréld le a szöveget, és lehet, hogy minden másképp alakul. Ne írj bele ilyen búskomor baromságokat. Még hogy a sírjaink! Készüljünk inkább a győzelemre kivételesen.
– Mire gondolsz?
– Legyen ez az első pozitív jövőképű történelmi vers. Tudod, kérj, és megadatik. Hátha bejön.
– Nem is tudom. Akkor hogy is lenne a vége?
Palkó elgondolkodott. Aztán kihívóan Sandri szemébe nézett.
– Legyen mondjuk… hol győztes szobraink lesznek, unokáink piknikeznek.
Sandri megint odavágta a lúdtollat. A tinta szanaszét fröcskölt.
– Mondom, hogy kitiltanak. Pilvax már nagyon be van rágva rád – pisszegett Jóska.
Sandri lopva pillantott körbe. Megint mindenki őket nézte. Felkapott egy szalvétát, és idegesen törölgetni kezdte a tintafoltokat.
– Ugye csak viccelsz? – sziszegte.
– Abszolút nem – válaszolta Palkó határozottan. – A piknik az egyik legjobb dolog a világon.
– És nagyon polgári. A piknik az egyik legpolgáribb dolog is a világon – vette védelmébe az ötletet Móric.
– Nekem tetszik. Én büszke lennék, ha az unokáim miattam tudnának békében piknikezni – tette hozzá halkan Jóska.
Sandri elbizonytalanodott.
– Nem is tudom. És a következő sor? Az, hogy áldó imádság mellett?
– Azzal nincs semmi gond. Az imádság mindig jól jön. Pláne, ha áldó.
– És akkor kajálás közben mondják el szent neveinket? Ennek semmi értelme.
– Tényleg nincs. Oda is kéne valami hangulathoz illő.
– És áldó imádság mellett grillezik a csirkemellet? – vetette fel Jóska. Aztán Sandri sötétülő tekintetét látva gyorsan hozzátette: – De a többi utána teljesen jó, azon semmiképp nem változtatnék, mehet a magyarok istenére, és a többi, és a többi.
Sandri felnyögött. Aztán hosszan meredt maga elé.
– Jól vagy? – érintette meg Palkó a vállát.
– Szerintetek ez tényleg változtathat azon, ami történni fog? – nézett fel Sandri a töprengéséből.
– Nem tudhatjuk. De addig is, amíg eldől, jobb nem a gyászos végre készülni – vélte Jóska.
– Én is jobban szeretek kedves, mint búbánatos dolgokat gondolni a jövőről. Például el szoktam képzelni, hogy a legnagyobb magyar regényíró vagyok – vallotta be Móric.
– Jó vicc. Ahogy azt a Móric elképzeli – nevetett fel Palkó.
– Még ha lehetetlen is, a kedvem jobb lesz tőle – vonta meg a vállát Móric.
– A döntés persze a tiéd. A te versed, barátom – csapott Sandri vállára Jóska.
De Sandri csak ült, mint akibe villám csapott. Hallgatott, néha a fejét csóválta, mintha önmagával vitatkozna. Gondolatban már valahol egész máshol járt. Talán a jövőben.
A társalgás akadozott. A kávéház is kezdett kiürülni. Későre járt.
Jókai, Vasvári és Irinyi felállt és elbúcsúzott.
Petőfi egyedül maradt.
Úgy nézett az összepacázott papírra, mintha életében először látná. Még egyszer megvonta a vállát, aztán fújt egy hatalmasat. Mintha a hosszú vita alatt felgyűlt összes feszültséget egyszerre próbálná kilehelni. De ahhoz egész biztosan elég nagyot, hogy egy lepkének szélviharnak tűnjön. Aztán felemelte a tollat.
A magyar festészet különutas alkotója volt Anna Margit, akinek művészi evolúciója szorosan összefonódott megrázó élményekben bővelkedő személyes sorsának alakulásával.
Klasszikus magyar és amerikai rajzfilmfigurák jelennek meg a budapesti utcák falaira kiragasztott paste-up graffitiken, amelyeket a máig névtelenségbe burkolózó street art alkotó, 0036mark készít a múlt évtized vége óta.
Kobza Vajk erőlködés nélkül teremt minden képzeletet megragadó saját univerumot, mely semmi máshoz nem hasonlítható. Legújabb albuma, a Csillanás olyan emlékeket, érzéseket, történeteket hív elő, melyekről a zajba fulladó világunkban már egészen elfeledkeztünk.
Húsz évvel ezelőtt jelent meg az Ismerős Acok Egy a hazánk című lemeze, mely azóta is mérföldkőnek tekinthető – szélsőséges gondolatoktól mentesen, ma is érvényes és használható módon buzdít a határokon átívelő hidak építésére. Érdemes újrahallgatni.
A kortárs irodalmi élet nagy adósságot törlesztett azzal, hogy a 2003-as összegyűjtött versek után két évtizeddel Szécsi Margit lírai életművéből ismét kapunk egy válogatást Bicskám és szívem kinyitva címmel.
Bár az író legújabb könyvét olvasva többször is elfoghat minket a kétség, hogy a történetben megtaláljuk-e az igazságot, nyugodjunk meg, meg fogjuk – Vida Gábor ugyanis olyan erős írói talentummal építi a történeteit, hogy a végére minden kerek egésszé válik majd.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
