Nem is olyan régen még vérre menő vitákat folytattunk arról, ki melyik együttesnek „drukkol”. Ez meghatározta a helyünket is az adott közösségben, vagyis a zene az identitásunk része volt. Mára viszont maga az identitás kérdése is nagyon ingoványos talaj lett a nyugati társadalmakban. Miközben egyre nehezebb válaszolni arra, hogy kik vagyunk, hova tartozunk, a lelkünk mélyén mind jobban érezzük valaminek a hiányát. És szomjazunk minden olyan, a lelkünket feltölteni tudó dologra, ami ráadásként az identitásunkban – abban, ami emberré tesz minket – is meg tud erősíteni.

„Ezért van óriási szerepük a művészeknek. Hiszen amit mi csinálunk, nem a szórakoztatás miatt annyira fontos, hanem éppen e vigasznyújtó és emberiidentitás-képző erő miatt” – mondja Hámori Máté. A Liszt Ferenc-díjas karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője ezért igyekszik nem elefántcsonttoronyból figyelni a világot, hanem a gyakorlatban is tenni azért, hogy a megkopott kodályi gondolat – a zene mindenkié – újra kézzelfogható valóság legyen. Ahogyan karmesterként igyekszik a zsongásból, az egyes emberek energiáiból, sok-sok órányi gyakorlás után belerakott hangjaiból rendezett, harmonikus egységet teremteni, olyan következetesen és eltántoríthatatlanul hisz benne, hogy a zene mint közösségi élmény mindenki számára megérthető, átérezhető, és származástól, anyagi helyzettől, egészségi állapottól függetlenül mindenkinek alanyi jogon jár. Ezért tartanak a Danubiával humoros-interaktív, a szokásos „hangszersimogatókon” messze túlmutató gyerek- és ifjúsági koncerteket, ezért hozták létre a stand up comedyt és a klasszikus zenét összeházasító A zenegyűlölő című előadás-sorozatukat, ezért muzsikálnak együtt a máltai szimfónia program keretében hátrányos helyzetű gyermekekkel, és ezért játszottak többször süketeknek és nagyothallóknak is. A zene ugyanis „olyan hatalom, amely hangok nélkül is hallható”, az együttlét örömével kiteljesedve nem csupán a térben, hanem a lélekben is zsong, rezeg.

A fejét folyton új ötleteken törő Hámori Mátét és csapatát a járványhelyzet sem törte meg, sőt. Sok hónapnyi készülés után az év elején elindították az Út a zenéhez nevű platformjukat, amely egyszerre virtuális koncertterem streamelt előadásokkal, illetve archív felvételekkel és rendhagyó zenei videómegosztó. Az egyes darabok vagy néhány perces részleteik azonban nem a megszokott módon, azaz a zeneszerzők neve vagy a műcímek alapján kereshetők, hanem hangulatok alapján összesen negyven kategóriába rendezve. Harc, hős, kaland, közösség, 18+, pszichó, más-világ, lélek, dark, egyedül, szenvedély – mintha csak a Netflix vagy az HBO Go kínálatából válogatnánk kedvünk és befogadóképességünk szerint, eldöntve, mikor és milyen mélységekig megyünk tovább.

„Régóta keresem az utakat, hogy olyanokhoz is el tudjam juttatni a zenét, akik valamiért úgy gondolják, hogy nem fogékonyak rá” – mondja Hámori Máté. Az Út a zenéhez ehhez egy újabb lépés, olyan kapu, ahova nem csak az elitistáknak és a vájt fülűeknek szabad a bejárás.