„Megnézte a tegnapi házi koncertet?” – előz meg a kérdéssel Hegedűs Endre. És látom, ahogy a Cziffra-, Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész szemében valódi öröm csillan fel, amikor igennel felelek. Pedig feleségével, Hegedűs Katalinnal már közel egy éve indították ingyenes élő koncertsorozatukat budafok-rózsavölgyi otthonuk meghitt nappalijából.

Először akkor szorult össze a szívem, mikor a műsor előtti köszöntőben felidézte, hogy épp egy évvel azelőtt adott telt házas koncertet a Zeneakadémia nagytermében, majd két nappal utána jöttek a lezárások. Szinte nem is emlékszem, milyen élő hangversenyen részt venni, olyan rég volt rá mód.

Ez mutatja, mennyire fontosak az igazi emberi kapcsolatok. Hatalmas erőkkel kutatják és fejlesztik a művi világot, azt a szemüveget, amely virtuális világot varázsol körénk. Ám én úgy vagyok vele, hogy ilyesmivel soha nem fogják pótolni a valódi találkozásokat, az igazi szeretetátadást, az aurák összeérését. Az ember lelkes lény. És a virtuális valóságban ez a lélek nagyon egyedül van. Fázik és vacog, ahogy a költő mondja. De itt az ideje, hogy eljöjjön egy élő Hegedűs-koncertre.

Egy ilyen otthoni hangverseny bensőségességét mindenképp jó lenne egyszer átélni. Láttam, hogy élőben hétszázan nézték a műsort.

Szándékosan úgy terveztük a házat, hogy a központi helyiségében elférjen egy hangversenyzongora, illetve körülötte még legalább harminc ember. Voltak is itt koncertjeink, és remélem, hogy még lesznek is. Most ez más hangulatú, de a közönség inspiráló jelenlétét így is át tudjuk érezni. A visszajelzések nemhogy csurognak, de egyenesen áradnak. Tegnap este elolvastuk a YouTube-on a kommenteket. Volt legalább százharminc. És rájöttünk, immár nemcsak közönségünk van, hanem úgy alakult – ezt a Jóisten adta, biztosan tudom –, hogy a hallgatóink közösséggé is formálódtak. „Jó estét kívánok! Nagy örömmel várom az újabb zenei est kezdetét” – írta valaki húsz perccel az előadás előtt. Hát ennél nagyobb öröm nincs egy művész számára! Aztán arról írnak, mekkora vigaszt jelent nekik a koncertünk. Érdekes, mert ahogy mondtuk, sok mindent nem lehet átadni az éter hullámain keresztül, ám a szeretetet mégiscsak sikerül.

Ez már a tizennyolcadik koncertjük volt, amelyet a pandémia alatt az otthonukból élő adásban és ingyenesen adtak. Mi motiválta önöket, hogy belekezdjenek ebbe a sorozatba?

Amikor egy évvel ezelőtt beállt a veszélyhelyzet, és megszűntek a nyilvános hangversenyek, először összenéztünk, és fellélegeztünk a feleségemmel: „Na, végre lesz egy kis szabadságunk!” Úgy három hétig élveztük is ezt a szabadságot, aztán jött a letargia és az ijedtség: „Úristen, mi lesz velünk?” Előadóművészként természetesen anyagilag is érzékenyen érintett minket a helyzet, hiszen elapadtak a bevételeink. Levertségünkből a gyermekeink rántottak ki, mikor nekünk szegezték a kérdést: miért nem adunk streamingkoncertet? Mi először nem is tudtuk, azt eszik vagy isszák. Aztán rájöttünk, hogy az online zenélés sokkal jobb, mint a depresszió. Az emberek lelkének megőrzését, felemelését, az erőt adást határoztuk el. Az egyetlen normális válasz a vírus fenyegetésére, ha nem megijedünk, hanem megyünk előre. És ez az előre a szolgálat. Az emberek és a szépség szolgálata.

A szolgálat és jótékonyság egyébként is jellemzi önt, hiszen kilenc éve tart ingyenes hangversenyeket a kerület diákjainak és tanárainak.

Azóta, mióta a kerülettől megkaptam a megtisztelő díszpolgári címet. Úgy gondoltam, azzal hálálom meg Budafok-Nagytétény vezetőinek és lakóinak ezt, hogy a Cziffra György Kulturális Központban minden évben tartok egy ifjúsági koncertet. Elmondhatatlan öröm számomra, amikor látom a nézőtéren az egész kicsiket matróz­blúzban, gyönyörűen felöltözve, és a nagy kamaszokat zakóban, ünneplőben, ahogy figyelnek és hallgatják a műsort. Ez mindig nagy feladat is, hiszen egyszerre kell szólnom a különböző korosztályokhoz. És noha egyébként hallgatag ember vagyok, úgy látszik, arra kaptam tehetséget, hogy a közönséghez szóljak, mert mindig szívesen hallgatják a mondókámat.

A koncerten a pandémiából való kiszakadás, elemelkedés mellett még egy dolgot említett: hogy ez egy nagyböjti hangverseny, amelynek célja, hogy közelebb kerüljünk Istenhez és a megtéréshez. Tényleg képes erre a zene, egy ilyen koncert?

Hogyne. Évszázadokon keresztül fejlesztették a hangszereket, hogy minél teljesebben adják vissza legalább az illúzióját az énekhangnak, amely a legszebb hangszer. És ezt a Jóistentől kaptuk. A templomokban mindig is énekeltek. Először egy szólamban, majd egyre dúsabban. Később ott is megjelentek a szólisták, a kórusok, a hangszeresek, és a zeneszerzők az Istent dicsérő kisebb művek után egész miséket kezdtek írni. A nagy evangélikus zeneszerző, Bach, minden komponista legnagyobbika h-moll miséje megismételhetetlen csúcs. A zene igenis segítheti a megtérést. Mivel a legközvetlenebbül képes az emberi szívhez szólni, hihetetlen meg­győző ereje van.