Menü
Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád
Ahol száz éve még üstökben állt a malátacefre, javában zajlott a palackozás, most festők, dj-k, grafikusok, pékek, keramikusok alkotnak. Szesz helyett a volt budafoki sörgyár épületében ma kulturális élet pezseg.
Miközben a bejáratot keresve a robusztus téglafalak árnyékában sétálok, az első gondolatom akaratlanul is az, hogy ha napnyugta után magányosan járnék ezen az elhagyatott környéken, biztosan szaporáznám a lépteimet. Mikor azonban megtaláljuk egymást Magyar Dorottyával, az Art Quarter Budapest programmenedzserével, hamar kiderül, hogy a magány és az elhagyatottság szavaknak éppen az ellenkezője igaz a helyre. A grandiózus budafoki gyárépület – amelynek kapujában beszélgetni kezdünk – ugyanis kortárs művészeti központként működik.
„Külföldön gyakori, hogy a külvárosi, ipari területek rehabilitálását alkotóházak, művészeti negyedek létrehozásával segítik. Gondoljunk csak Berlinre” – magyarázza az AQB koncepcióját Dorottya. Ahogy a vörösessárga falakon futó keskeny tűzlépcsők és a betonpárkányokról felröppenő galambok díszletében különböző korok és világok fúziójának lehetek tanúja, egy bő órára mintha tényleg a német fővárosban lennék. És így, több mint egy évvel a koronavírus-járvány kezdete után már a mintha is felszabadító.
Korok találkozása
A tekintélyt parancsoló épületben egykor a promontori Frohner család főzte a sört egészen 1867-ig, mikor is Haggenmacher Henrikhez került a manufaktúra. A svájci származású nagyiparos kezei alatt felvirágzott az üzem, és rövidesen a Dreher Antal-féle gyáron kívül minden versenytársát maga mögé utasította. Az első világháború veszteségei azonban nehéz helyzetbe hozták a sörgyártókat is, ez pedig a legjelentősebb üzemek egyesüléséhez vezetett. A szeszfőzés Dreheréknél, Kőbányán zajlott tovább, a budafoki épületet pedig raktárrá fokozták le. Az államosítás után folytatódott a hanyatlás. A pusztulás visszafordításához jó néhány évtized és egy vállalkozó kedvű német mecénás kellett – tudom meg a művészeti menedzsertől, miközben az épület gyomrában, hosszú lépcsősorokon vezet felfelé az utunk.
Az emlegetett mecénás Wolfgang Bartesch, aki még a nyolcvanas években orvostanhallgatóként szeretett bele Budapestbe, rajongása pedig olyan tartósnak bizonyult, hogy 1992-ben feleségével Budafokra költözött. Innentől naponta elsétált a gyár kerítésére függesztett eladó-kiadó tábla mellett. A régi üzem egyre inkább mozgatta a fantáziáját, mikor pedig megismerte a történetét, eldöntötte: nemcsak megőrzi, de új tartalommal is megtölti a patinás épületet. Tíz év előkészület után végül 2012-ben nyitotta meg az Art Quarter Budapestet. A kongó terekben, a több mint százéves, vaskok gerendák között kortárs gondolkodási tér született.
Világok találkozása
Mikor a lépcsősorok végén a nehéz ajtót kitárva a gyár tetején találom magam, nem esik nehezemre elképzelni, hogy írás közben itt gondolkodjak, vagy itt fohászkodjak ihletért. A tetőteraszról nyíló dunai panoráma igencsak inspiráló. Az AQB vezetőinek egyik célja éppen az, hogy az alkotáshoz ideális körülményeket teremtsenek, amihez Budafok tökéletes helyszín. Menedéket nyújt a város zsongásától, mégsem szigeteli el az itt stúdiót, műhelyt bérlő több mint negyven művészt. A hely másik célja a közösségteremtés. „Azáltal, hogy nap mint nap találkoznak itt az alkotók, akár csak egy kávéra a konyhában, a különböző művészeti ágak összekapcsolódnak, a határok lebomlanak vagy átléphetővé válnak, minden lehetségesnek tűnik. Természetesen alakulnak ki a közös ötletek, a kollaborációk ebben az inspiráló sokféleségben” – elemzi a légkört Dorottya, miközben helyiségről helyiségre mutatja meg az alkotóházat.
Az alagsorban folyékony kenyér helyett vadkovászosat készít a budafoki PékEmber, a gangon éppen kortárs táncosok tartanak két próba között rövid szünetet. Itt készül fel a velencei biennáléra Keresztes Zsófia képzőművész, aki 2022-ben a magyar pavilon kiállítója lesz, szomszédjában dj-k, keramikusok dolgoznak. A falak között születik meg az ideérkező kakaóbabokból a budafoki Csiszár Katalin és férje által megálmodott kézműves édesség, a Rózsavölgyi csokoládé, az udvaron kis konténerházban pedig mikrozöldségeket termesztenek. Egy hátsó, eldugottabb helyiségben Kirsch Ádám street art művész mutatja meg legújabb elképzelését, amely reményei szerint nemsokára az egyik budafoki tűzfalat díszíti majd. „Kis lakásom van, megőrülnék, ha folyamatosan ott kéne lennem. Meg amúgy is próbálom a munka és a pihenés helyszínét szétválasztani. Az itteni közösség ráadásul jó hatással van rám. Nagyon különböző, eltérő érdeklődésű művészekkel vagyok itt körbevéve, ami iszonyú izgalmas” – válaszolja meg a fiatal festő és grafikus, miért itt alakította ki műtermét.
A kapcsolatteremtés nem csak az épületen belül fontos. Az alkotóház Budafok életében is aktívan részt vesz. Rendszeresek a nyílt napok, hogy a környékbeliek szabadon bejárhassák a műtermeket és kiállításokat, hiszen a hely vezetői vallják, nemcsak a szűken, de a tágan vett közösség tagjai is hatással vannak egymásra. Hogy a volt sörgyár atmoszférája nyomot hagy az emberen, az egyszer biztos. Ahogy elhagyom az immár jóval barátságosabbnak tűnő téglaépületet, és hasonló, régi üzemek mellett haladok el, eljátszom a gondolattal, melyik miként születhetne újjá. Kíváncsian nézem a fémkerítéseket, nem lengedezik-e valamelyiken egy eladó feliratú tábla. Végül is minden lehetséges.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
