„Semsey Réka művészettörténész vizsgálta meg a kazulát, szerinte a 15. század utolsó negyedében készíthették. Ez persze nem jelenti szükségszerűen azt, hogy ekkor került a sírba. Annyit biztosan tudni, hogy a sírt a kora újkori temetkezésekkor bolygatták, ekkor vehették le a halottról az öltözetet, mikor azonban felismerték, hogy egyházi személyé, összegöngyölve visszahelyezték a sírba, majd betemették” – magyarázza Pap Ildikó Katalin, hogyan lehetséges, hogy az öltözetet nem a halott testén, hanem a sír egyik sarkában találták meg. „Valószínűleg albában – fehér miseingben – temették el az apátot, erre került a kazula. A testből csupán a lábszárcsont feküdt eredeti helyzetében, amelyen látható volt a már elenyészett fehér liturgikus öltözet szegélye.”
„A jáki templom a 13. század elején épült a Ják nemzetség bencés monostoraként, ekkortájt kaphatta a Szent György titulust, a nem messze tőle, a templomdombra épített Szent Jakab-kápolna volt a település plébániatemploma. A 16. század közepe után a monostor elnéptelenedett, épületének köveit a helyiek széthordták, a Szent György-templom pedig a falu plébániatemplomává vált” – meséli Sarkadi Márton építész, a jáki templom megújítására irányuló projekt vezetője.
A korábbi és jelenlegi feltárásokon a Szent György-templom építése előtti időkből is találtak nyomokat, sőt beigazolódott, hogy az épület helyén állt már korábban egy kisebb, Árpád-kori templom. A déli mellékhajóban számos olyan temetkezést találtak, amely a mai épületnél kisebb alapterületű templomhoz rendeződött. „A templomdombon a kétezres évek elején zárult a Valter Ilona és P. Hajmási Erika által végzett, közel húsz évig tartó feltárás, amely során több mint kilencszáz temetkezést dokumentáltak a Szent György-templomtól északra, délre és nyugatra. A legkorábbi a 10. századból való. Az egykori temető sírjai közül többet a ma álló Szent György-templom falai vágtak el, eszerint léteznie kellett egy korábbi templomnak, ennek falsarkait fel is tártuk a főhajóban” – meséli Pap Ildikó Katalin.
A Szent György-templom alapítója Ják nembeli Márton, a környék gazdag földbirtokosa volt. Sírjára – Entz Géza művészettörténész kutatásainak sugallatára – a déli toronyaljban találtak rá, három kőlap alatt. A régész elmondja: „Ják nembeli Mártont az oklevelek csak Magnusként, azaz nagyként emlegetik. Nem kizárólag tettei nyomán kapta a ragadványnevet, hanem azért, mert a családban ő volt az öregebbik Márton. Akkor alakíthatták ki a végső nyughelyét, mikor a templom alapjait építették.” A sírban nyugvó kilétét a déli torony falára festett jelenetek is igazolják: a 13. század közepén készült freskók siratóasszonyokat ábrázolnak, felettük mennyei jelenet, két angyal lepelben lelket emel az ég felé. A családfő sírja felett sorakozó méltóságok alighanem a Ják nemzetség tagjai. Öreg Mártonnak már a megjelenése is tekintélyt parancsoló volt, hiszen termetre kimagasodott kortársai közül: sírjának belmérete 185 centiméter.
A templom egyik legrégibb freskója a 13. század derekáról származik, és Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja – a katonaszent tisztelete illett is a nagy hatalmú családfő harcias karakteréhez. A Szent György-kultusz a kora középkorban terjedt el. A templom építésének ideje egybeesett a keresztes háborúkkal, valószínű, hogy Márton elkísérte II. Andrást a Szentföldre, és onnan hozta haza a harcos szent tiszteletét. A földbirtokos erős akarata, a családi reprezentáció szándéka a templomépítési terveiben is megnyilvánult. A jáki templom két tornya közötti, a család számára fenntartott karzatot különösen gazdag díszítéssel alakították ki: trónushoz hasonlatos ülőfülkék sorozata, a tornyok első emeletének a karzattérrel való kapcsolata, a déli toronyban emelt családi sírkápolna együttese egyedi. Mindez nem volt épp szokványos egy középkori apátsági templomban, ahol sokkal inkább az apát és a szerzetesek szava volt a döntő, mint a világi hatalmasoké.