Keresés
Close this search box.

És mikor jön a művészet? –
elment Jankovics Marcell

Szöveg: Pap Lázár
fotó: mti fotóbank

Első nagyinterjúmat Jankovics Marcell-lel készítettem 2019 őszén. „Megtisztelné-e lapunkat azzal, hogy ad nekünk egy interjút?” – tettem fel a túlzottan is hivatalos kérdést ímélben. „Meg” – érkezett a válasz bármiféle felvezetés, aláírás nélkül. Már itt sejteni lehetett, hogy nem egy karót nyelt, feszült és görcsös alakkal fogok találkozni. Ennek ellenére tartottam az interjútól, felkészülésként minden fellelhető beszélgetést elolvastam, meghallgattam vele. Több mint másfél órát töltöttem nála. Nem kellett sokat kérdeznem vagy faggatnom, csak mesélt és mesélt. Halálhírét hallva újra elővettem a hanganyagot, és korábban észre nem vett részletekre lettem figyelmes benne. 

„Évike, nekem meg hozz egy fröccsöt, olyan harmad bor és két víz” – hallom a feleségéhez intézett szavait a beszélgetés legelején. Mint mindig, most is a munkájától szakadt el, hogy interjút adjon, az asztalán egymáson feküdtek a könyvek. Meg is jegyezte: „Ma már nagyon ritkán veszek a kezembe szépirodalmat. A feleségem olvas, mint egy megszállott, nekem nincs időm rá. Olyan könyveket olvasok, amiket használni tudok.” Komolyan vette a munkáját, vallotta, hogy azért szereti a művészetet, mert hasznos. Ha nem hasznos, akkor csupán szórakoztatóiparról beszélünk. Ezt sokan nem értették, nem fogadták el. A politikai megszólalások és a pozícióharcok helyett mindig az alkotást tartotta előbbre valónak. Felidézett egy akkor aktuális történetet. „Felhívott egy agyondohányzott női hang, hogy közéleti kérdésekre szeretne választ kapni. Mondtam neki, hogy »asszonyom, ne haragudjon, most éppen a Bibliával vagyok elfoglalva«.” Nem kis fába vágta a fejszéjét: a bibliai jelképekről írt könyvet (ebből lapunk is közölt részleteket), és nem az egyház vagy a rabbik szemével, hanem saját értelmezését követve, bár hangsúlyozta, hogy az ő látásmódjukat is figyelembe veszi. Leegyszerűsítően hangozhat, de a posztmodern nem érintette meg Jankovics Marcellt. Az tele van önreflexióval, nem enged teret a nagy eszméknek, mivel szerinte a huszadik század már elhasználta őket. S épp emiatt – vélekednek egyesek – napjaink művészete csakis ezüstkori lehet: örök második helyre ítéli magát, mert fél előrébb törni. Jankovics ezzel szemben az aranykor embere volt. Hitte: „az igazán jó ötlet nem alulról jön, és nem alulról nézi a világot, nemes gondolatok és jó szándék vezérlik”. Ezért foglalkozott a mítoszokkal, az ősi és archaikus gondolatvilággal vagy Az ember tragédiájával, s ezért értelmezte újra a Toldit is.

Elmondása szerint a képzőművészet terén az ízlése „maradi” volt, megállt valahol a huszadik század derekánál. Mesélt erről is egy történetet: „Elmentünk New Yorkban a Guggenheim Múzeumba, és a feleségemnek az az ötlete támadt, hogy ne menjünk felfelé, mert az fárasztó, hanem menjünk fel lifttel, és lefelé haladjunk. Mentünk lefelé, és jött a bóvli, bóvli, bóvli, bóvli – kérdeztem is, hogy mikor jön a művészet. Amikor Picassóhoz érkeztünk, akkor értem oda, ahol én vagyok. Így vagyok a filmművészettel is: ami Fellini után történt, az számomra nem létezik. Ez lehet életkori sajátosság, de talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy a kultúra a felbomlás állapotában van, és nincs igazán kialakult minta – vagy éppen túl sok a minta. Bele vagyok bolondulva a gótikába, a szárnyas oltárokba, tizenkét könyvet áldoztam szövegíróként ennek a témának. Hasonlóképpen odavagyok a román építészetért. Mindebből talán kiderül: nekem szükségem van arra, hogy az alkotás mögött legyen valami nagy gondolat, ami összevonja a nézőt és az alkotót.”

A beszélgetés végén feltettem neki a lehető legszokványosabb kérdést: milyen tervei vannak még, érez-e valami hiányt a munkásságában. Tele volt gondolatokkal, ötletekkel, alig győzte sorolni őket. „Megállás nélkül van dolgom, de már kevés az időm, nem fogok a végére érni” – mondta. Nem hittem neki, nagyon friss volt, és ambiciózus. Úgy gondoltam, van még ideje, a végére fog érni.

Hasonló tartalmak

0036mark falra keni a nosztalgiát

Klasszikus magyar és amerikai rajzfilmfigurák jelennek meg a budapesti utcák falaira kiragasztott paste-up graffitiken, amelyeket a máig névtelenségbe burkolózó street art alkotó, 0036mark készít a múlt évtized vége óta.

A zene mint rituális tett – megjelent Kobza Vajk új lemeze

Kobza Vajk erőlködés nélkül teremt minden képzeletet megragadó saját univerumot, mely semmi máshoz nem hasonlítható. Legújabb albuma, a Csillanás olyan emlékeket, érzéseket, történeteket hív elő, melyekről a zajba fulladó világunkban már egészen elfeledkeztünk.

Egy a hazánk – mit üzen ma az Ismerős Arcok debütlemeze?

Húsz évvel ezelőtt jelent meg az Ismerős Acok Egy a hazánk című lemeze, mely azóta is mérföldkőnek tekinthető – szélsőséges gondolatoktól mentesen, ma is érvényes és használható módon buzdít a határokon átívelő hidak építésére. Érdemes újrahallgatni.

Szécsi Margit több volt, mint Nagy László felesége

A kortárs irodalmi élet nagy adósságot törlesztett azzal, hogy a 2003-as összegyűjtött versek után két évtizeddel Szécsi Margit lírai életművéből ismét kapunk egy válogatást Bicskám és szívem kinyitva címmel.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!