Keresés
Close this search box.

Szöveg: Tábori Kálmán
Fotó: Hölvényi Kristóf

Történetek keringtek a Lakitelek alatt fekvő Árpád-kori templomról, az apáról fiúra szálló legendában azonban már szinte senki sem hitt. A Kecskemétről odaköltöző Honti Attila mégis komolyan vette a szóbeszédet. Telket vett a településen, építkezésbe fogott, a mélyből pedig szinte hihetetlen módon előkerültek a közel ezeréves romok.

A jegypénztár előtt kialakult tömegben szorongatom a néhány perccel ezelőtt megváltott vonatjegyem, mikor az irodából kilépő funkcionárius egyórás késést jelent be a várakozóknak. Rendesen kétségbeesnénk. Ám jelen pillanatban ez az esemény egy időutazás kezdetét jelenti. Néhány perc, és mind az 1930-as évekbe csöppenünk, egy alföldi mezőváros vasútállomására, ahonnan egy jól öltözött vasutas vezet végig bennünket a száz évvel ezelőtt virágkorát élő település utcáin és nevezetes helyszínein. Játékosan felépített, fiktív helytörténetbe ágyazott, ám hiteles gasztro- és kultúrtörténeti sétánk végére pedig úgy érkezünk vissza a település jelenébe, hogy közben még ezer évet ugrunk a történelemben. A Harminczházas Pálinkavárost lakiteleki majorságán megálmodó építész, Honti Attila ugyanis a hely megnyitása után néhány évvel egy Árpád-kori templomromot talált és tárt fel a birtokán.

A templomdomb legendája

Honti Attila a kétezres évek elején költözött Kecskemétről egy lakiteleki tanyára a családjával, hogy szakmáját elhagyva városi életmódját vidékire váltsa. Mint az ilyen történetekben lenni szokott, az értelmiségi házaspár a gazdálkodás felé fordult, s fűszernövények termesztésébe, állattartásba fogott. Ám hamar híre ment, hogy építész költözött a faluba, s nem sokkal érkezésük után azzal a kéréssel fordult hozzá az egykori téesz birtokának és épületeinek tulajdonosa, hogy segítsen neki megszabadulni ingatlanától. „Háromszor is üzent a szomszédomon keresztül, csak ezért jöttem el megnézni a birtokot – meséli Honti, hogyan próbálta magát hasztalan távol tartani eredeti szakmájától. – Amikor idejöttem, azonnal mondtam, hogy én kivitelező voltam inkább, nincsenek ingatlanos ismerőseim, nem hinném, hogy segíteni tudok.” Ám amikor a birtokbejárás közben a romos téeszépületektől a területen lévő dombra értek, az illető váratlanul, mintegy mellékesen megjegyezte: „Itt meg állítólag van valami templom.” Ez a mondat aztán hetekig nem akaródzott kimenni az újdonsült gazda fejéből. Nem csoda, hisz a műemlékvédelem felé érdeklődésszerűen elkalandozó építész már akkor ismerte Lakitelek történetéből, hogy a hely már az Árpád-korban is lakott terület volt, és tudott a helyi legendáról, miszerint létezik egy templomrom valahol a falu alatt. Szakmai tapasztalatai, érdeklődési területei és ezektől látszólag eltérő jelenkori ambíciói e romok ormán mintha hirtelen összeálltak volna egy egésszé, s merengni kezdett, mit érne mindez, ha ingatlanfejlesztéssel megpróbálná hasznosítani a területet. „Engem a templomrom izgatott igazából, de tudtam, hogy a többi épülettel kellene először is kezdeni valamit, mert csak viszik a pénzt. Korábbi munkáimból ismertem a szükséges és lehetséges pályázati lehetőségeket, így gondoltam, vágjunk bele” – meséli Honti. Ekkor már bizonyítékok nélkül is hitt a templomrom megtalálásában: még azelőtt hajlandó volt kifizetni a majorság vételi árát, mielőtt az ingatlanfejlesztési pályázata nyert volna.

Almássy Archibald és Petrezselyem Pál a szeszembargó idején kreatív megoldásokkal látta el a minden bajra pálinkában gyógyírt kereső vendégeit. Ennek köszönhetően az egykori birtokközpont néhány év alatt virágzó mezővárossá fejlődött. Így jött létre a Harminczházas Pálinkaváros, ahol a múlt és a jelen kibogozhatatlanul összegabalyodik. A kiállítás kerettörténetét és forgatókönyvét Palotás Erika, a Reneszánsz Panoptikum tulajdonosa, és Imre Olga, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kiállítás­szervezője írta meg

Mivel az első ötlete, hogy a volt téesz területén pálinkaházat hozzon létre, támogatást nyert, 2009 nyarán el is kezdhette a birtokon lévő három nagyobb épület közül az első rendbetételét. „Közben egymás után adtam be a műemlékvédelmi pályázatokat a templom feltárására, de mindig visszautasították” – meséli Attila. Saját projektje időközben visszaterelte az eredeti szakmájához. Mire az első épület, a pálinkafőző üzem elkészült, Honti már társakra is lelt elképzelésének megvalósításában a község vezetőjének és néhány helybéli barátnak a személyében. Ráadásul egy újabb projektelemre, egy pálinkamúzeum létrehozására is sikerült forrást szereznie. Ám ekkor váratlan fordulat történt.

Harminczházas Pálinkaváros

„Még el sem készült teljesen a pálinkafőző, mikor azt vettem észre, hogy elkezdett kulturális és közösségi térként működni – tárja szét a kezét az építész. – A pálinkaüzem csomagolóraktárának épített teremben pedig egyszer csak ott volt Grandpierre Attila mint első meghívott vendég.” A tervezett szeszfőző üzem helyett végül kulturális és vendéglátóipari egység lett az épületben. Innentől elindult egy folyamat, amelyben már nem az egyéni tervezés, hanem a maguktól megszülető lehetőségek irányítottak.

Az újraértelmezett pálinkaházban összeverődött helyi közösség ugyanis egyre bátrabb lett a korábban kimondatlan ötletek megfogalmazásában. A néhány éve Lakitelekre települő Honti pedig egyre rutinosabban kezdte művelni az ötletek táptalaját. Így született meg a pálinkaházi kulturális esték mellett a Széna vagy szalma hagyományőrző fesztivál a Holt-Tisza partján. A népművészeti, kézműves-, színházi programokat és nagyszínpados koncerteket felvonultató, többnapos rendezvényből aztán nem csak hagyomány lett Lakiteleken. Kezdett összefonódni az ekkor már Pálinkaházi esték néven egyre ismertebbé váló kulturális programokkal. Mindezek után már nem is meglepő, hogy a pálinkamúzeum sem az eredeti elgondolás alapján valósult meg.

„Jött két ember, és kitalált egy sztorit – kezdi mesélni a Harminczházas Pálinkaváros történetét Attila –, hogy legyen egy 1930-as évekbeli kisváros vasútállomása a múzeumom bejárata. Legyen benne két jóbarát: Almássy Archibald építész és Petrezselyem Pál, a fűszeres fia, akik a helyi gyümölcsökből főzött pálinkával a szesztilalom ellenére olyan népszerűvé teszik a birtokot, hogy elkezd várossá fejlődni. A vasútállomás mellé épül szatócsbolt, borbélyszalon, rövidárubolt. Ideköltözik egy fényképész. Nyílik egy pincekocsma, egy mozi, sőt felépül az Alma Szálló is. Mindez a második ütemben megújult épületben” – mondja az építészmunkából pár évvel korábban kiábránduló Honti, aki múzeumot színházi elemekkel ötvöző pálinkakiállítást kreatív belsőépítészeti megoldásaival szinte filmes díszletté változtatta.

A vasútállomásnak berendezett előtérből belépve – pontosabban a városi utcára kiérve – hangulatos, macskaköves múlt századi utcán találjuk magunkat, ahol szabadon korzózhatunk a korabeli üzletek előtt. Ha kedvünk tartja, elolvashatjuk egy padon a helyi lap legújabb számát, amelyből megtudhatjuk többek között, hogyan ismerte meg amerikai körútján Almássy Archibald a cinematográfot, amelyből vásárolt is egyet, hogy városukban megnyílhasson az első magyar filmszínház. Betérhetünk a fűszereshez vagy Madarasy úrhoz, a fényképészhez. A mozi bejárata előtt elsétálva egy filmvetítésre is bekukkanthatunk, majd lemehetünk a pince­kocsmába egy jó pálinkára. Még egy baráti eszmecserére is futja az időnkből az Alma Szálló kávézójában, mielőtt visszasétálnánk a vasútállomásra. És hogy még véletlenül se unatkozzon senki a városban, végig velünk tart az anekdotákból soha ki nem fogyó, korabeli vasutas-egyenruhába öltöztetett bábszínész, Szabados Zoltán is. A korábban a kecskeméti Ciróka Bábszínházban is játszó művész egyszemélyes előadása után úgy érezzük, nemcsak a harmincas évekbeli Magyarország életmódjának, ital- és gasztrokultúrájának lettünk avatott ismerői, de meggyőződésünkké válik az is, hogy mindez nem történt volna meg, ha nincs a két barát: Almássy és Petrezselyem. „Általában nem hiszik el nekem, hogy őket csak mi találtuk ki, ahogyan ezt a mezővárost is” – mondja megnyugtatólag Attila, miután fejünket vakarva próbálunk visszaemlékezni, hol is kellett volna hallanunk róluk.

A romok ormán

És mi lett a templommal? – tesszük fel a kérdést visszatérve a jelenbe. „Még mindig a föld alatt volt – feleli Honti. – Mindemellett folyamatosan kerestem a lehetőséget, hogyan lehetne kideríteni az igazságot vele kapcsolatban.” Az időközben kulturális szervezésben is egyre jártasabbá váló férfi az ügy érdekében minden követ megmozgatott. Társaival egy egynapos konferenciára sikerült is összetrombitálnia egy régészekből, múzeumigazgatókból, képző­művészekből álló társaságot a pálinkaváros kertjében. „Rosta Szabolcs kiskunfélegyházi múzeumigazgató hozott egy ötszáz évvel ezelőtt rajzolt térképet, amely a Tisza menti településeket és templomaikat ábrázolja. Ez alapján gyakorlatilag pár száz méteres körzeten belül megmondta, hol kell lennie a templomnak” – meséli Attila. Lázár deák 1528-as térképe mellett aztán későbbi katonai térképeken is felfedezték, hogy a Honti birtokán álló föld­hátat templomdombnak jelölik, így a romok létének egyre biztosabb tudatában kezdték meg a feltárást 2016-ban. Ehhez a műemlékvédelmi pályázatok sorozatos kudarcai után végül egy olyan ötlettel teremtették elő a forrást, amely magát a feltárást tette turisztikai látványossággá. „Nyitott ásatás volt, amely során bárki bejöhetett régészkedni az itt hivatásosan dolgozó szakértők vezetésével” – meséli a kultúrát, a turizmust és a vendéglátást összekapcsoló programról, amely során a harmadik lerobbant téeszépület is új funkciót kapott. A felújított és kibővített épületben a Kecskeméti Katona József Múzeummal együttműködő archeológiai kutatóközpont, kiállítótér, alkotóház, vendéglátóipari egység és rendezvényterem is helyet kapott.

„Mindig jön valaki, aki újat épít a romokon,
és továbbviszi a hely szellemét”

Az ásatások során az 1070 körül épített eredeti templom és a 15. században hozzáépített részek maradványai mellett több mint kétszáznyolcvan régészeti lelet került felszínre. Az egykori téesz területén pedig olyan kulturális és turisztikai események kezdtek el éledezni, mint Csík János népzenei tábora, a wartburgosok országos találkozója vagy az amatőr és profi gitárkészítők Hangépítés nevű fesztiválja. A Pálinkaházi esték mellett ez évtől az Árpád-kori maradványokat élettel betöltő Romkerti esteket is szerveznek, amelyeken csendesebb, személyesebb akusztikus koncertekre, beszélgetésekre várják a látogatókat – tudjuk meg Attilától. Még mindig fogadkozik: felhagyott építészi szakmájával. De ahogy körbenézünk, mégis azt látjuk, hogy még mindig épít. „Hogy a templom maradványai miért voltak ennyi ideig betemetve, csak találgatni lehet, de felemelő, hogy van itt egy hely, amely 1100 óta mindig elpusztult és mindig újraéledt. Hol lerombolták a tatárok, hol felgyújtották a törökök. Elhordták a köveket, és eltemették. De mindig jön valaki, aki újat épít a romokon, és továbbviszi a hely szellemét” – foglalja össze Honti Attila, miért igazán nagy kincs számára, amit itt talált.

Hasonló tartalmak

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!