„A Nagybudapesti Horgász Egyesület tagjai és más Budapesten lakó horgászok hagyományossá vált csütörtöki összejövetele ismét megkezdődik a Royal Szálló éttermében. Az első találkozóra október 25-én, csütörtökön este 8 órakor kerül sor. Metzler Béla elnök ismerteti a téli összejövetelek műsorát, amelyen – értesülésünk szerint – több filmvetítés is szerepel.” (Esti Budapest, 1956. október 23.)
„A nemzetőrség megalakulásakor a toborzó parancsnokságra mentünk, mert kíváncsiak voltunk. Rengetegen jelentkeztek. Volt ott egy öreg rendőr, aki ismerte a nővérem férjét, Kovács Dezsőt, aki a háborúban repülőstiszt volt. A rendőr javaslatára választották meg a sógoromat nemzetőr parancsnokká. Így lettünk nemzetőrök. […] A mi alakulatunkat a harcok során átminősítették katonai alakulattá, így elég sokat harcoltunk. Kaptunk négy-öt katonatisztet vezetőnek és két légvédelmi ágyút is. Először az Almássy térnél vettünk föl állást, de az ottani kultúrházban nem fértünk el, ezért a Royal szállóba költözött át a parancsnokság. Többnyire a pincéken keresztül közlekedtünk, és a tetőn. A pincéket egy vájár bajtársunk kötötte össze, a tetőkön pedig szintén átjárókat létesítettünk, cserepeket bontottunk. A tankokra innen csak le kellett ejteni a benzinesüveget. A felbontott utcakövekből pedig olyan barikádokat építettünk, amelyeken nem nagyon tudtak átkelni a tankok. A gyalogos orosz katonák végképp el voltak veszve, mert ötven helyről lőtték őket a környék házaiból. […] A Royal szállót november 10-én délután 2-kor elfoglalták az oroszok. Akiket megtaláltak, azokat a szálloda udvarán azonnal kivégezték. Nekem azonban volt egy régi ismerősöm a Royalban, egy öreg pincér, aki pincérruhát adott rám és elrejtett a pincében a szálló vendégei közé. Megmentettem egy francia kislányt is, aki a szétlőtt épület egyik apartmanjában az ágyon sírt a paplanra hulló törmelékek között. A kislány apja révén kért ki engem a francia nagykövetség később. A franciák azt akarták, hogy menjek velük, de nem hagytam el az országot. Volt egy eljegyzett menyasszonyom. A tyúkeszemmel, húszévesen nem gondoltam, hogy azt, aki az országa függetlenségéért harcol, később megbüntetik.” (Interjú Priska József Tamás forradalmárral, Magyar Nemzet, 2012. szeptember 17.)
„Szovjet páncélozott, gyalogságot szállító kocsik jelentek meg a Hársfa utcában, és megkezdték volna átfésülni a házakat. A felkelők ellenálltak, és megkezdődött a tűzharc, mely a Royal szállóban és a moziban egy teljes nappalon át tartott. Ropogtak a gyalogsági fegyverek, robbantak a kézigránátok az épületekben. Több ponton kigyulladt és teljesen le is égett a nagy moziterem. Közben szovjet tankok is jöttek, és palacsintává nyomva az utcában álló személykocsikat avatkoztak be a harcokba. Mikor elcsendesült a környék, vége lett a harcnak, a szovjet egységek is elvonultak, átmentünk a házunkkal pont szemben lévő hátsó mozibejáraton át a Royal épületébe. Döbbenten láttuk ott heverni holtan a mozipénztár előtt (ma is ott a pénztár) azokat a fiatal gyerekeket, akiket látásból ismertünk, hisz be-bejöttek az előző napokban a pincébe hozzánk. Emlékezetem szerint ott négy vagy öt holttest volt, természetesen az épület más részein is voltak halottak, de én csak ezeket láttam. Tehát november 11-én még Pest belterületén ellenállt a fegyveres csoport, és miután tudomásom szerint erről a csoportról nem szól a krónika, hadd nevezzem őket »Royal Szálló-csoportnak«. Hogy kik voltak név szerint, és hányan voltak, nem tudom. Talán lesz valaki, aki egy megemlékező táblát is elhelyez e harcok színhelyén, és áldozatuk nem merül el a feledés homályába. Megérdemelnék, hisz a legtöbbet adták a szabadságért.” (Ujváry Endre beszámolója, Pesti Hírlap, 1992. július 28.)
„A megsemmisített fegyveres támadó csoportokból megmaradt és nappal a pincékben és más helyeken rejtőzködő orvlövészek este előbújnak és kisebb bandákba verődnek. Csütörtökön este több helyen áruházakat és vasúti pályaudvarokat támadtak meg és fosztottak ki. Pénteken este szintén garázdálkodtak. Felgyújtották például a Royal Szálló épületét és fosztogattak a Rákóczi úton a Guttmann-áruházban. A lakosságban általános az óhaj a törvényes rend, a békesség, a rendes mindennapi élet, a munka megindítása után és elítélő hangulat lett úrrá az orvlövészekkel, a fosztogatással, a gyújtogatással szemben, amely jelenségek Budapesten még ma is sok kárt, szenvedést és megpróbáltatást okoznak békés lakosságunknak.” (Kádár János beszéde, Népszabadság, 1956. november 12.)
„Összegezve: a Royal Szállót, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumot védő szabadságharcosok a belvárosi körzetben valószínűleg a legtovább tartottak ki. […] A »Wesselényi« csoport tagjait […] 1957 őszén tartóztatták le a nyomozó hatóságok. Többségük felett a Kovács Dezső és társai per keretében a katonai bíróság ítélkezett. Kiss István Gábor őrnagy tanácsa büntetéskiszabását (1958. június 30.) a jogerősen eljáró Szimler János alezredes tanácsa teljes mértékben jóváhagyta (1958. október 4.). Kovács Dezsőt, Kovács Imrét, Dóczi Dénest, valamint Modori Sándort halálra ítélték, és 1958. október 7-én kivégezték.” (Eörsi László tanulmánya, Beszélő, 2010. szeptember–december)
„A Nagybudapesti Horgász Egyesület szokásos csütörtök esti összejöveteleit a Royal-szálló különtermében újra megkezdte. Ugyancsak újra megindítja az egyesület – november folyamán – szerda esti horgásziskoláját is, amelyre máris lehet jelentkezni az egyesület helyiségében minden hétköznap (szombat kivételével) 10–12-ig és délután 4–8-ig.
Az iskola nemcsak az egyesület tagjai, hanem minden érdeklődő számára díjmentes.” (Magyar Horgász, 1957. szeptember–október)