Belépni a kapun, amit Gyulai Líviusz hagyott nyitva
Szöveg: Kéri Gáspár
Gyulai Líviusz grafikusművész lassan egy éve nincs közöttünk. A technikai bravúrjairól, mély gondolatiságáról és határozott iróniájáról ismert alkotó egyedi és megismételhetetlen univerzuma azonban itt maradt velünk, munkáiból a hónap végéig a Műcsarnok kamaratermében látható válogatás.
Ha egy kicsit szétnézünk az otthoni könyvespolcainkon, akkor a legkevésbé sem lehetetlen vállalkozás néhány Gyulai Líviusz illusztrálta kötetre bukkanni. Nálunk ott van rögtön Verne Gyulától a Grant kapitány gyermekei, Heinrich Bölltől a Biliárd fél tízkor, Cervantestől a Don Quijote, majd egy kicsit magasabb polcon, igen előkelő helyen Weöres Sándor Psychéje. Aztán a gyermekeknek (is) szóló művek között máris látom Szép Ernő Egyszer volt Budán kutyavásárát és Mikszáth Kálmán Hókirályát, hogy egy gyors kanyarral a nappaliba érve August Strindberg Álomjátékába és Honoré de Balzac Pajzán históriáiba szaladjak bele. És a sort hosszan folytathatnám, hiszen a grafikus több mint fél évszázad alatt született könyvillusztrációinak száma sok tucatra tehető. Ezért jobbnak látom behúzni a féket, és arra biztatni az olvasókat, hogy e cikk elolvasása után ők is járassák körbe tekintetüket a családi könyvtár polcain.
Gyulai Líviusz művészete természetesen nem csak a könyvek felől közelíthető meg, ám kétségtelen, hogy azon hazai alkotók közé tartozott, akiknek sajátos világa rendkívül széles közönséghez jutott el az eltelt évtizedekben. Ezeken az oldalakon nem először írom le – most az ő esetében –, hogy munkássága senkivel és semmivel nem összetéveszthető. Amint megpróbáljuk értelmezni az életművet, első pillantásra valamiféle különleges archaizáló világgal találkozunk, amelyben reneszánsz és barokk mesterek kézjegyei, a klasszicizmus és a romantika sajátos atmoszférája, valamint a 19. század végi hangulat és formavilág egyaránt felfedezhető. Ám ha kicsit is elmerülünk az univerzumának a részleteiben, hamar szembetűnik, hogy számára az archaizálás hatékony eszköz volt ahhoz, hogy a különböző korok grafikai stílusait sajátos posztmodern gesztussal elegyítse. Technikái mindamellett az előző félezer év hagyományos grafikai eljárásait követték, legyen szó fa- vagy linómetszetről, rézkarcról, litográfiáról.
Az öreg Casanova, 1992
Nagymamák tengerpartja II., 2011
Kecske orrszarvúval, 1988
Magányos lovas, 1975
„Különböző korok grafikai stílusait
sajátos posztmodern gesztussal elegyítette”
Az a híres Háry János, 1997
Sárkányt legeltető szűz, 1991
„Alakjaiból életigenlő derű és gyakorta
önreflektív irónia sugárzik”
Illusztráció Weöres Sándor Psyché című kötetéhez, 1972
Képzelete viszont felülemelkedett a művészettörténeti korszakokon, munkáival olyan sajátosan mai világokat teremtett, amelyek most is megérintenek bennünket. Mindezt egyszer így fogalmazta meg ars poetica jelleggel: „Utazóféle vagyok. De sosem csak átutazó. Arra vágyom – s tudom, e kívánságom mind elérhetetlenebb –, hogy elidőzhessek egy-egy munkám világában, a képzelet számomra nagyon is valóságos színhelyén.” Gyulai Líviusszal együtt pedig mi magunk is útra kelünk, hiszen művei minden négyzetcentimétere erre sarkall. Az általa megformált alakokból életigenlő derű és gyakorta önreflektív irónia sugárzik, ami világosan következik teremtőjük személyiségéből, és ilyenformán még inkább hitelesíti az életművet.
Ezen a ponton kell megemlékezni az animációs filmes munkásságáról is. Már foglalkoztatott grafikusként kezdett el dolgozni a Pannónia Filmstúdiónak: a grafikák anekdotikus jellege és minden egyéb stílusjegy új, gyakorta másfajta értelmet nyert a mozdulatokban és az idő kiterjesztésében. Amint megmozdult nála az állókép, ez a jellegzetes univerzum is jelentősen kitágult, a sajátos magánmitológia és az emberiség kollektív kulturális kódjai találkoztak össze benne. Ahogyan azt a Valóra vált képzelet című, műcsarnokbeli kiállítás is kiemeli, Gyulai Líviusz ahhoz a háború utáni grafikusgenerációhoz tartozott, amelynek többek között Kondor Béla, Würtz Ádám és Reich Károly is tagja volt. 1937-es születésével ő volt a legkisebb fiú a nagy öregek között, s tavaly az utolsók között távozott az illusztris társaságból. De mindannyiunk előtt kitárt kaput hagyott maga után, hogy bármikor beléphessünk egyedi és megismételhetetlen univerzumába, és belakhassuk azt a világot, amelyben minden az élet apró rezdüléseiről és az életigenlésről szól.
Hasonló tartalmak
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.