Menü
Szöveg: Farkas Anita
Fotó: Hölvényi Kristóf
Viszonylag kevés esély van rá, hogy a Budapestre tévedő egyszeri turista éppen a mátyásföldi Erzsébetligetre tervezze napi városnéző sétáját. Pedig ha megtenné, biztosan leesne az álla, itt működik ugyanis Európa, ha nem a világ legkülönlegesebb vívóterme.
„Nem is vívóterem, hanem Vívópalota!” – javít ki rögtön minden szerénytelenség nélkül az ajtóba elénk siető Decsi István. A név nem véletlenül cseng ismerősen, különösen a tokiói olimpia után: annak a Decsi Tamásnak az édesapja fogad minket, aki a kardválogatott oszlopos tagjaként bronzérmet szerzett az ötkarikás játékokon. És azé a Decsi Andrásé, aki vezetőedzőként ugyanezt a válogatottat öt éve minden világversenyen éremhez segítette, és az immár háromszoros egyéni olimpiai bajnok Szilágyi Áron riói és tokiói győzelmekor is ő állt a pást mellett.
Hármójuk közös birodalma, vagy még inkább otthona a hivatalos nevén Kertvárosi Vívópalota. A műemlék épület hat éve minden délután megtelik élettel: több mint száz különböző korú gyerek kardozik itt a Kertvárosi Vívó Sport Egyesület színeiben, és természetesen ezen az egyszerre impozáns és barátságos helyszínen készült fel a már említett Szilágyi Áron is a világ harmadszori meghódítására.
„A sportegyesületet 2008-ban, a pekingi olimpia után hoztuk létre a mátyásföldi önkormányzat felkérésére. Szó szerint nulláról indultunk, a közeli általános iskolákból toboroztuk a gyerekeket, akik a természetes lemorzsolódás ellenére is egyre többen és többen lettek. Muszáj volt valami végleges megoldást találni, hogy ne tornatermekben és egyéb ideiglenes helyszíneken kelljen tanítanunk. 2015-ben költözhettünk be a kívül-belül felújított Vívópalotába” – meséli Decsi István, miközben körbekalauzol bennünket a plasztronokkal, sisakokkal és fegyverekkel teli két nagy termen. A magyar kardválogatottat negyedszázada edzőként segítő, egykori első osztályú kardvívónál jókedvűbb idegenvezetőt pedig egy újságíró sem kívánhatna magának – csak győzze lejegyezni a mester számtalan és túlzás nélkül fantasztikus sztoriját.
Képünkön Decsi Tamás, István és András. Utóbbi Szilágyi Áron és a tokiói olimpián bronzérmet szerző férfikard-válogatott edzőjeként januárban nyerte el Az Év Edzője elismerést
Például a Vívópalotának is helyet adó épületegyüttesről, amelynek a története majdnem olyan kacskaringós, mint a magyar vívósport – szerencsére inkább magasságokkal, mint mélységekkel teli – százhúsz éve. A terület a hozzá tartozó óriási parkkal egykor szovjet laktanya volt, egészen pontosan a Szovjet Hadsereg Déli Hadseregcsoportjának parancsnoksága működött itt. A kilencvenes évek közepén a XVI. kerületi önkormányzat kapta meg a tulajdonjogot, az erősen lelakott ingatlanokat pedig szép lassan elkezdték felújítani: egy részükben előbb lakásokat alakítottak ki, majd ideköltözött a Külkereskedelmi Főiskola, amely ma a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karaként működik, és itt lelt otthonra az Erzsébetligeti Színház is. Az ország egyik legpatinásabb, 124 éves sportegyesületének, a Mátyásföldi Lawn Tennis Clubnak (MLTC) a sportpályáját szintén korszerűsítették, emellett ma már atlétikai pálya, uszoda és birkózóterem is szolgálja nemcsak a profi, de a hobbisportolók igényeit is. A vívócsarnok az alapos belső-külső renoválás után végül az egykori tiszti kaszinóban kapott helyett.
„Vagyis Vívópalota – figyelmeztet még egyszer a nagyon is fontos különbségre Decsi István. – Én találtam ki az elnevezést, és nem is véletlenül lett ez: Vívópalota, összevonva vip, és minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a miénk a hazai kardvívás vipterme. Mivel gyerekkorom óta élek-halok ezért a sportért, természetesen nemcsak a névadásból vettem ki tevékenyen a részem, hanem a helyreállítást is végigkísértem a belsőépítészeti tervezéstől a kiszolgáló helyiségek kialakításáig. Versenyzőként, majd edzőként bejártam a világot, de bizton állíthatom, nincs még egy hely a földön, ahol ennyire csodálatos környezetben tartanának vívóedzéseket. Azt meg különösen szeretem, hogy az óriási ablakok miatt nem csupán nekünk van folyamatos jókedvünk és szabadságérzetünk, de a környékbeliek is gyakran megállnak nézelődni, mutatják a kisgyerekeiknek a bent folyó munkát. Ez annál inkább fontos, mert a kezdetektől a helyi közösségre építünk, elsősorban a kerületi gyerekeket fogadjuk, a kezdő csoportjainknak is évek óta három közeli általános iskola ad helyet.”
A gondos gazda keze nyomát az épület minden szegletében érezni. Az előtérben kupákkal teli óriási vitrin, a tágas, pástokkal borított nagyterem afféle vívómúzeum is egyben, ahol a falakon farkasszemet néznek egymással a jelen és a múlt legendái. Például Gerevich Aladár és edzője, a legendás Santelli Italo, aki miatt érdemes egy kis kitérőt tennünk. Az olasz lovag miután 1896-ban a budapesti millenniumi vívóversenyen megnyerte a mesterek kardversenyét, a Magyar Atlétikai Club meghívására Budapestre költözött, iskolát nyitott, és fél évszázadon át nevelte a magyar vívósport kiválóságait. Az ő tanítványa volt Gerevich Aladáron kívül a magyar sport első női olimpiai aranyérmese, a tőrvívó Elek Ilona, illetve Berczelly Tibor háromszoros olimpiai és négyszeres világbajnok kard- és tőrvívó is. A válogatásból természetesen nem maradhatott ki Szilágyi Áron és a Decsiek sem. Annál inkább is, mert mindannyian a magyar kardvívás rekorderei: Áron eddig 32 érmet szerzett világversenyeken – vészesen megközelítve ezzel a csúcstartó Gerevich Aladár 34 helyezését –,
Tamás, ahogyan édesapja fogalmaz, „békésen szerénykedik” a harmadik helyen a maga 27 érmével, András pedig az 1956-os és az 1960-as olimpiát egyéniben megnyerő Kárpáti Rudolf mestere, Somos Béla mellett ez idáig az egyetlen, akinek Szilágyi Áron révén sikerült a duplázás.
Hogy a múlt, az elődök és a hagyományok tisztelete milyen fontos errefelé, bizonyítja az is, hogy Decsi István – akinek nyolcszoros vidékbajnoki címe szintén egyedülálló – nem feledkezett meg saját mestereiről sem, az ő fényképük, ahogyan néhány legendás fővárosi és vidéki klubvezetőé is, ugyancsak a falra került. „Köztük van az anyai nagybátyám, az egykori kiváló atléta Rózsa Sándor jászkapitány is, akitől a sportok és a versengés szeretetét kaptam. Hogy éppen a vívásnál kötöttem ki 1963-ban az otthonunkhoz közeli angyalföldi sportiskolában, viszont már édesanyám döntése volt. Így lett örök szerelmem a kard, amiben első edzőm, a nagy tanító Székelyhidi Tibor is óriási szerepet játszott. A másik nagy kedvencem egyébként a tenisz, mindenki játszik a családban, és a férfi-kardválogatottnál is a felkészülés része mint kiegészítő sportág. A ma is jó egészségnek örvendő Sándor nagybátyámmal a covidjárvány előtti időkig szintén rendszeresen teniszeztünk együtt” – meséli lelkesen. És ezen a ponton végre fény derül arra is, miért hívja Decsi Istvánt mindenki Panattának. „Abban az időszakban, amikor 1974-ben a Dózsába kerültem, a legnagyobb olasz teniszező Adriano Panatta volt. Edzés előtt mindig teniszlabdával fociztunk a teremben, és minden gólomnál diadalittasan az ő nevét kiabáltam. A Panatta elnevezés valahogy rajtam ragadt, és amikor később vidékre szerződtem, előbb Ózdra, majd Diósgyőrbe – akkor még minden nagyobb városban volt erős kardvívóklub –, ott is egyre többen kezdtek így szólítani” – emlékszik vissza.
Sorsszerűen, éppen Panatta említésekor megérkezik az immáron olimpiai bronzérmes Decsi Tamás is. Azért sorsszerűen, mert gyerekként ő is teniszezőként kezdte. Öt évvel idősebb András bátyja ugyanis akkor már tehetséges korosztályos kardozó volt, és a család nem akart a szükségesnél több súlyt pakolni a kisebb fiúra. A végzetét azonban nem kerülhette el. Egyre több időt töltött a vívóteremben a testvére és az édesapja mellett, majd amikor a kadett és junior korosztályban világ- és Európa-bajnok, felnőttválogatott András karrierjének egy térdszalagsérülés sajnálatosan véget vetett, az egyetlen aktív és hasonlóan sikeres Decsi maradt a páston. Bátyjára egy másféle, ám ugyanilyen reményteli karrier várt. Tíz évig Hongkongban és Szingapúrban volt edző, majd 2015-ben, kifejezetten Szilágyi Áron hívására hazatért, egy évre rá pedig a magyar férfi-kardválogatott – amely egy idő óta stabilan a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron négyest jelenti – élére került, ahol többek közt Decsi István is segíti a közös munkát.
„Az, hogy az édesapámmal és a testvéremmel dolgozhatok együtt, nagyon sok pluszt ad nekem; szeretek a családommal lenni, sem a magánéletben, sem a páston nem voltak soha különösebb konfliktusaink. Talán ez is benne van abban, hogy bár eredetileg a riói olimpiáig terveztem a pályafutásomat, nekifutottam Tokiónak is, sőt nemrégiben úgy döntöttem, Párizsig meg sem állok, remélve, hogy ott még fényesebbre cserélhetjük a mostani bronzérmünket – csatlakozik a beszélgetéshez Decsi Tamás. – Harminckilenc éves vagyok, de a kor nem foglalkoztat, nem érzem magam fizikailag vagy mentálisan öregebbnek, mint tíz évvel ezelőtt. Talán azért sem, mert a mi famíliánkban soha nem csak a sportban elért jó eredmények voltak a fontosak, hanem a szellemi erőfeszítések is. Jelenleg az edzősködés és a válogatottbeli felkészülés mellett a negyedik egyetemet végzem, gyakorló ügyvédjelöltként büntetőjogi tárgyalásokra járok, és éppen a szakvizsgámra készülök. Ami érdekes, hogy rájöttem, az ügyvédség kicsit olyan, mint a vívás: lépésről lépésre építed a stratégiát, akárcsak egy asszó közben. De fordítva is igaz a dolog. A tárgyalótermi tapasztalataim alapján ma már könnyebben elfogadom a pást melletti zsűri elnökének döntéseit: a való életbeli alkalmazás, a trendek mindkét helyen gyakran felülírják a kőbe vésett szabályokat vagy a sok évtizedes hagyományokat.”
És ha már hagyományok, a Kertvárosi Vívópalota, úgy tűnik, nemcsak a kardozni vágyó gyerekekből nem fogy ki soha – szeptemberben rekordszámú, nyolcvanfős jelentkezés volt a kezdő csoportokba –, de Decsiekből sem. András lánya, a tizenegy éves Linda, Tamás fia, a kilencéves Hunor és kislánya, a hétéves Boróka szintén sűrűn megfordulnak itt délutánonként. És ki tudja, talán nem is olyan sokára az ő fotójuk is felkerül arra az egyre sűrűbb hátsó falrészre, amely az alig több mint tíz éve alapított Kertvárosi VSE színeiben versenyző fiatalok sikereit hirdeti – a dicső múlt méltó folytatásaként.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
