A kiállítók között találjuk az 1929-es születésű Frey Krisz­tiánt, aki képeivel autodidaktaként került a tárlatra: hiába tűnt fel már korán tehetségével, osztályidegenként nem járhatott egyetemre; az áhított Magyar Képzőművészeti Főiskola nem kerülhetett szóba. Ahogyan a ludwigbeli kiállításon is idézett pályatárs, Lakner László mondja: „Szerencséjére, mert azután leszámolt minden komplexusával, és ott kezdte el a festészetet, ahol mi, többiek csak évek múlva.” Freynek annyiban szerencsés volt a helyzete, hogy vidéki fogorvos édesapja nyugdíjazásáig támogatta mindenben, majd az 1963-as általános amnesztia révén megnyílt számára a határ, és a nyugat-németországi rokonlátogatással egy időben a szabad világ művészete revelációként érte.

Élete első kiállítása is az NSZK-ban volt, ám ekkor még visszatért Magyarországra. Itthoni elfogadtatása, befogadása a művészeti életben kizárólag a tűrt és tiltott avantgárd körökben volt lehetséges, így került kapcsolatba a francia informel festészet hatásai nyomán alkotó Zuglói Körrel. Első korszaka 1957 és 1965 közé tehető, ekkor dolgozta ki sajátos, egyedi hangvételű, absztrakt expresszionista kifejezésmódját, amelyben az írás kitüntetett szerepet kapott. A szövegek, kifejezések, személynevek, levélrészletek és mondattöredékek miatt szkripturális absztrakciónak is nevezett stílus a teljes életművet végigkíséri. Jól mutatja a kor viszonyait, hogy első hazai tárlatát egy eldugott helyen, a rákosligeti kultúrházban rendezhette meg 1967-ben. Ám addigra olyan rangot és elismerést vívott ki magának a hazai nem hivatalos képzőművészeti színtéren, hogy meghívása az Iparterv-csoport első kiállítására nem is volt kérdéses. Ekkorra műveiben a pop art, különösen Robert Rauschenberg combine painting technikája, azaz a különféle tárgyakat a képekbe applikáló gesztusa is megjelent.