Menü
Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Hölvényi Kristóf
A zarándokoknak itt baktatva a már csak negyedórányi járásra lévő pannonhalmi apátság lebeghet a szeme előtt – gondolom, ahogy a Szent Márton-hegy alatt húzódó, jelzésekkel szegélyezett földútra érek. Itt járva azonban nem csak felfelé érdemes tekinteni. Oldalra nézve ugyanis egy hívogató gyógynövénykertet, oktatóteret és szálláshelyet egyesítő családi gazdaságot pillanthatunk meg. Az Ürmös Porta vezetője, Pottyondy Ákos pedig nemcsak az újságírót, a fáradt vándort is örömmel invitálja.
Olyan titokzatosan hangzik: Ürmös Porta. Mit takar a név?
Mikor megvettük a feleségemmel a gazdaságot Pannonhalma határában, és nevet adtunk neki, mi sem tudtuk, mennyire találó lesz. Idővel telt meg értelemmel, ahogy az itteni tevékenységünk is lassan formálódott. A név utal magára a gyógynövényre, a gyógyításra, a fűszerre, az örömre, a keserűségre és mindezek mögöttes értelmére is.
Négy éve még maguk sem tudták, mivel foglalkoznak majd itt?
Az életünket mi a legritkább esetben alakítjuk úgy, hogy leülünk, és kitaláljuk, mi legyen. Időt kell adni, engedni kell érni a gondolatokat, döntéseket, és ha így teszünk, mindig jön iránymutatás. Négy évvel ezelőtt egyik pillanatról a másikra minden összedőlt, ami addig a megélhetésünket jelentette. Abban az embert próbáló időben arra jutottunk, hogy már épp eleget toltuk más szekerét, itt az ideje, hogy a saját álmunkat mozdítsuk előre. Már csak azt kellett kigondolni, hogyan tudjuk kettőnk munkáját összefésülni: ő zeneterápiával, én gyógynövényekkel, illetve régi, helyi tájfajta gyümölcsfák megőrzésével foglalkozom. Szerettük volna megélni a hivatásunkat, ebből boldogulni és közben az akkor még kettő, ma már három kicsi gyerekünkkel is érdemi időt tölteni. Mikor aztán minden összeállt, és hátrébb léptünk, rájöttünk, hogy valójában egy régi családi gazdaságot teremtettünk újra.
Újrateremtés? Tehát volt korábbi minta, amire támaszkodhattak?
Valóban működő családi gazdaságban egyikünk sem élt korábban. A családomban az utolsó gazdálkodó felmenőm és köztem három generáció kimaradt – mint olyan sokaknál Magyarországon. Apai dédapámnak, aki a Szigetközben élt, még a teljes életét a gazdaság töltötte ki, a nagyszüleimé viszont már klasszikus kuláksors volt, ami arra vezette őket, hogy gyermekeiket értelmiségi pályák felé tereljék – így lett apám Ybl-díjas építész. Édesanyám is a városi vonalat hozza, ő fővárosi polgárcsaládból származó gyógypedagógus. Gyerekként Budapesten éltem, de azért a szigetközi látogatásokkor láttam a gazdaság nyomait, hallottam a régi történeteket. Mivel a város és a vidék egyaránt jelen volt a felmenőim életében, nem egy olyan kötött létmódba születtem bele, amelyből ne láttam volna alternatívákat. Szabadon dönthettem arról, hol és hogyan szeretnék élni.
A hol kérdésre miért épp Pannonhalma lett a válasza?
Tudtam Pannonhalmáról, de semmi sem kötött a településhez. Aztán általános iskolás koromban az egyik unokatestvérem a gimnáziumi jelentkezés idején mondta, hogy Pannonhalmán fog felvételizni. Jóban voltunk, gondoltuk, poén lenne egy osztályba járni, így aztán én is jelentkeztem, és végül mindkettőnket felvettek. Semmi mély motiváció vagy szándék nem vezérelt. Így lettem bencés diák.
Ez együtt jár a fővárosból, a családból kiszakadással. Hogy emlékszik ezekre az évekre?
Őszintén szólva maga a gimnázium nekem nem volt meghatározó élmény. Nehéz a kettőt szétválasztani, de életem alakulására sokkal inkább az volt hatással, hogy itt éltem hat évig. Rengeteget jártuk a környéket, bicikliztünk, madarásztunk. Az enyém lett a hely.
Ez befolyásolta a pályaválasztását?
Érettségi után a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetébe jelentkeztem, aminek inkább családi okai voltak, de hogy ott mivel foglalkoztam, azt már a kamaszéveim határozták meg. Függetlenül attól, mit adtak meg egy kutatás témájának – talaj-, állattani felmérés vagy bármi más –, én valahogy mindig úgy igazítottam, hogy Pannonhalmáról és a környékéről írhassak. Ösztönösen ide nyúltam vissza. Az egyetem egyébként különösen átfogó tudást adott. Ebben az intézetben nem egy szakterülettel ismertettek meg mélységében, hanem látni engedték az összefüggéseket. Ez rendkívül fontos, hiszen a világ dolgait nem lehet önmagukban, az egésztől függetlenül szemlélni. A régiek ezt jól tudták, ebbe az egységbe születtek bele. A dédapám például parasztgazdaként értett a növényekhez, az állatokhoz, a gyógyításukhoz és még a gépekhez is. Ezt ma négy külön egyetemen oktatják. Mi megkaptuk ezt az integráló szemléletmódot, csak aztán kiderült, hogy ez a tudás egyszerűen nem értelmezhető a munkaerőpiacon.
Jó nagy pofon lehetett ez az inspiráló tanulmányi évek után.
Abszolút, tényleg nem tudtam, mihez kezdjek. Más csoporttársak traktorkulcsot, gazdaságot kaptak a diplomaosztó után, én apámtól egy antik dugóhúzót azzal az útmutatással, hogy ha ki tudok nyitni egy üveg bort, és mellette le tudok ülni az emberekkel beszélgetni, akkor nagy baj nem érhet. Igaza volt, a párbeszéd végtelenül fontos. Nem lehet kívülről, felülről nézni a történéseket, nyakig benne kell lenni abban, amit az ember végez. Egy igazán kalandos szünet után végül folytattam a tanulást, a környezettudományi doktori iskolában PhD fokozatot szereztem. A doktori disszertációmat szintén Pannonhalmáról írtam. Azt vizsgáltam, hogy ez a világörökségi helyszín hogyan tud sikeres lenni úgy, hogy legalább öt-hatféle teljesen különböző szándék metszéspontjában áll. Hiszen itt van a történelmi és szakrális központ, a bencések, a diákok, a turisták, a lakók és persze a megőrzendő természeti táj is. Azt kerestem, mi az az elv, ami ebben rendet tesz, ami a sorrendiséget meghatározza, hogy ez gyümölcsöző együttélés lehessen.
És megtalálta?
Szerintem igen. A kulcs az, hogy a képletből ez esetben is ki kell venni az egyéni érdeket, és a helyére a közösség szempontjait kell tenni. Az Isten, haza, család számomra nem pusztán hangzatos jelmondat. Ha ezt a sorrendiséget komolyan vesszük, akkor olyan hétköznapi gyakorlattá válhat, amely megmutatja, hogyan érdemes a dolgokat szemlélni, hol az az ösvény, amely a boldogulás felé vezet.
A gyógynövények hogyan kerültek ebbe a képletbe?
Gyerekkorom óta jelen vannak az életemben. Édesanyám nagyon széles tudással bír e téren, az „egészséges gyerek” teakeverékét most már az unokái fogyasztják. Számos egyéb munkát követően 2011-ben a pannonhalmi bencések felkértek, hogy vezessem a gyógynövénykertet, fogalmazzam újra a funkcióját és a célját. Ekkoriban lelkesen gyűjtöttem az ehhez szükséges tudást, ahonnan csak tudtam. Az apátsági levéltárban sok száz éves receptúrákat vehettem kézbe, melyek szakmailag és emberileg is inspiráltak. Hajlamosak vagyunk a múltra valami különös pátosszal gondolni, azonban ezekből az iratokból is kiderült, hogy őseink valójában alig különböztek tőlünk. Az alapvető bajaink, örömeink ugyanazok: a születés ünnep, a halál nehéz, a krízisek elkerülhetetlenek. Az ember lényegileg vajmi keveset változik, csak a környezet más. Amit ma itt a családi gazdaságban csinálok, nem kis mértékben ezen a bizonyosságon alapul.
Pottyondy Ákos amellett, hogy a tájra jellemző gyümölcsfákat ment, könyvet is írt a Sokorói-dombság gyümölcsészeti értékeiről. A tudományos igényességű műben a szakmai adatok és a szinte regényes történetek jól megférnek egymás mellett, ahogy a szerző fogalmaz: „Ha gyümölcsészetről beszélünk, valójában jóval többről van szó, mint fáról és termésről. Abban benne van a történelem, a kultúra, a gasztronómia, benne vannak az emberi sorsok. Az értékeknek ez egy olyan végtelen tárháza, amit nem szabad veszni hagyni”
Hét év után döntött úgy, hogy, ahogy mondta, a saját szekerét akarja tolni. Hogyan látott ehhez hozzá?
A háromlábú szék sosem billeg, így mi is legalább ennyi lábat kerestünk magunknak. Az egyik a gyógynövények és a régi tájfajta gyümölcsök köré rendezett kert fenntartása, illetve az ehhez kapcsolódó tudásátadás. Felkutatom és a hozzájuk kapcsolódó történetekkel, kultúrával együtt igyekszem őrizni a helyi tájra jellemző gyümölcsfákat, gyógynövényeket. Nem sok időm maradt, hamarosan már nemcsak a régi fák, de azok az emberek sem lesznek közöttünk, akik mesélni tudnának róluk. Pedig ezt a tudást nem szabad veszni hagyni! A második lábat a feleségemnek a zeneterápiához, a hangokkal és rezgésekkel való gyógyításhoz kapcsolódó hivatása adta. A harmadik lábunk zarándokszállás formájában öltött testet. Az Ürmös Porta előtt vezet el az összes olyan zarándokútvonal, amely érinti Pannonhalmát. Én korábban rengeteget voltam úton. Többször eltekertem innen bringával a csíksomlyói búcsúba, jártam Afrikában, Ázsiában… Sok-sok segítséget és jóságot kaptam az utakon, amiből most talán valamit vissza tudok adni másoknak. Erre a háromra épülnek a mindennapjaink.
El is adják a gyógynövényeket, a termékeket, amelyeket itt készítenek?
Családi gazdaságként nem elsősorban a piacra termelünk, nem a minél nagyobb hozam és bevétel a cél, nem ez határozza meg a tevékenységünket. Persze fontos, hogy legyen bevétel is, de a mindennapok sokkal inkább arról szólnak, hogy azt az életmódot éljük, amelyet megálmodtunk, úgy, hogy közben meg is teremtjük, amire szükségünk van. Idillinek tűnhet, de a valóságban sokszor baromira nem könnyű. Ezért kifejezetten fontos volt, hogy már rögtön az elején megfogalmazzuk magunknak, mit jelent nekünk a haszon. Mert ha számunkra elsődlegesen az anyagi nyereség lenne, akkor nem szabadna ezt csinálnunk.
„Nem hullott kincs az ölünkbe, hogy máról holnapra mindent meg tudjunk valósítani. Szinte mindent magunknak építünk, egyik követ a másikra rakva. Ennek rengeteg szépsége van, de iszonyú nehéz napjai is. Amikor például a szennyvíznek való árkot ástam, hideg volt, ráadásul az eső is ömlött, minden porcikám ellenkezett, hogy egy agyagos keskeny árokban esőben lapátoljak. Ezek olyan kiszállási pontok, amikor az ember vagy lecsapja a szerszámot, és bemegy a gyárba a gépsor mellé, vagy megrázza magát, iszik egy korty pálinkát, és teszi tovább a dolgát. Ha az utóbbi mellett dönt, akkor valami emberi számításnál nagyobb erő hajtja, akkor jó helyen van” – mesél a gazdálkodás napos és árnyékos oldaláról vendéglátónk
Mi jelenti a hasznot?
Az egyik legnagyobb nyereség, hogy a magunk urai vagyunk. Kettőnk álmai, jelleme, hibái formálják, hogy mit jelent az Ürmös Porta. A másik ugyanilyen fontos haszna az életmódnak, hogy együtt tudunk lenni mint család. Érdemi időt, ezáltal értékrendet adhatunk a gyermekeinknek. Úgy végezhetem a feladatomat, hogy megmarad a család egysége. A gyerekeim részesei lehetnek annak, ami a megélhetést nyújtja, nem kell két világ között ingáznom, mint a legtöbb családfőnek. Az is haszon, hogy egészséges életmódot követünk. Művelem a kertet, a kert megtart engem, s közben gyümölccsel, fűszerrel, teával, gyógynövénnyel látja el a szeretteimet.
A teljes önfenntartás a hosszú távú cél?
Azt látom, hogy ebben a kérdésben ma a legjobb szándék mellett is sok a félreértés, a tudáslánc megszakadásából fakadó naiv illúzió. A mai világ fókuszában az egyén áll, holott amióta világ a világ, mindig is a közösségben való gondolkodás volt a boldogulás záloga, a közösség tudott igazán önfenntartó lenni. Nem volt például minden ház mögött kovácsműhely, bőven elég volt, ha négy-öt faluban akadt egy igazán jó mester. Fölöslegesnek tartom, hogy minden tekintetben önfenntartó legyek, de életbevágóan fontosnak gondolom, hogy olyan közösség vegyen körül, amely megtart. Kellő nyitottsággal és alázattal élve előbb-utóbb megtalálja az ember azokat, akik hasonlóan látják a világot. Térségünkben több olyan egyesülés is alakult, amely a valóban teremtő munkát végző embereket gyűjti össze. Sokan sokfélék vagyunk, de mind hiszünk a minőségi munkában és abban, hogy egy kézfogás felér egy szerződéssel. Nagyon fontos, hogy ezek a szerveződések nem kényszerből formálódtak. Nem rászorulunk egymásra, de mindannyian ebben a térségben szeretnénk boldogulni, ami milliószor könnyebb, ha együttműködünk.
Az Ürmös Porta kialakítása egyet jelentett a birtok élőhely-rehabilitációjával. Pottyondy Ákosék a nagyüzemi szántó helyett kaszálógyümölcsöst telepítettek: az elvetett fűmaghoz a térségre jellemző vadvirágok magjait is hozzákeverték. A terület így nemcsak változatos élőhelyet kínál, de visszaidéz valamit a táj régi képéből is
Többször említette a generációs kihagyást, a tudáslánc megszakítását. Hogyan lehet áthidalni ezt a hiányt?
Az emberekben egyre inkább feltámad az igény, hogy kezdjenek valamit a kerttel, a földdel, az pedig, hogy a történelmi események miatt nincs meg ehhez a tudásuk, nem az ő hibájuk. A térségben működő Gróf Széchenyi István Népfőiskolán indítottunk egy olyan egyéves képzést, amely segít felvenni a tudásnak ezt az elejtett fonalát. Azt vettük alapul, hogy az évkör rendjében milyen munkák voltak egy hagyományos parasztgazdaságban, erre építettük fel a tematikát. Januárban favágás, februárban disznóvágás, nyáron aratás, ősszel szüret és így tovább. Szándékosan nem egyfajta restauráció a cél, ezért a paraszti romantikát messziről kerülve a 21. század releváns technikái éppúgy a képzés részét alkotják, mint nagyapáink józan paraszti ész diktálta tudása. A hagyományt nem őrizni, hanem élni szeretném. Számomra nem az a kérdés, hogy egykor hogyan csinálta ezt vagy azt a dédapám, sokkal inkább az, hogy ha ma élne, mit tenne. Ez hatalmas különbség. A fejlődés nem az ellenségünk, csak a fene nagy száguldásban a felmenők tudását sem szabad veszni hagyni. Többek legyünk, ne kevesebbek.
Gyógynövények, a földdel kapcsolatos tudás újratanulása, terápiák, zarándoklatok. Sok olyan húrt pengetnek, amire a mai ember rezonál, amely tevékenységek felé van egyfajta visszafordulás. Ez mennyire tudatos?
Egyáltalán nem az, akkor is ezt csinálnám, ha tizedennyien érdeklődnének iránta. A Jóisten kegyelme, hogy amit végzünk, ahhoz nemcsak kedvünk van, de a kor igényeivel is összecseng. Emberközeli dolgot hozunk létre, amely vonzza az embereket. Segít nekik, hogy merjenek önmagukhoz közeledni, elindulni. De mindenkinek elmondom, hogy nincs nálunk a bölcsek köve. Amit látnak, az azon élethelyzetekre adott válaszaink eredménye, melyek elé bennünket állított a Jóisten. Bárki kaphat tőlünk ötletet, de senkinek nem mondom, hogy ez az egyetlen járható út. Meggyőződésem, hogy ha valaki valamit a legjobb minőségben űz, akkor előbb-utóbb meg fogják találni az emberek. De egyáltalán nem ez motivál. Ezerszer inkább a gyermekeim őszinte boldogsága abban a létben, amely körülveszi őket.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
