Menü
Lapzártánk idején nem tudhatjuk, hogy a Magyar Krónika áprilisi számának megjelenésekor már körvonalazódik-e valamiféle kiút az orosz–ukrán háborúból, vagy még inkább súlyosbodik a konfliktus. Egy biztos: az utóbbi hetekben kibontakozó humanitárius tragédiát semmi nem teszi jóvá. Kárpátalja rezsimváltásokkal tarkított történetéről, az ukrán–magyar viszonyról Fedinec Csilla történészt, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársát kérdeztük.
Mikor és miként jött létre a kárpátaljai regionális identitás? Az Osztrák–Magyar Monarchiában volt már ennek előzménye?
Kárpátalja mint politikai régió nem létezett 1918-ig, így azt megelőzően regionális identitásról nem beszélhetünk. Azonban az egységes közigazgatás hiánya ellenére a vidék zsidó és ruszin történelmi-kulturális szempontból is jól körülhatárolható, és sok szempontból egyedi régiója a történelmi Magyarországnak. A 19. század második fele a ruszinok számára is a nemzeti ébredés kora, de a többi nemzetiséghez képest késői és kevésbé fajsúlyos mozgalomról beszélhetünk, ami összefüggésben volt azzal, hogy országos viszonylatban kis létszámú közösségről volt szó, szűk értelmiséggel. Nem csoda, hogy a képviselőházi felszólalásokban például vallásról és nyelvről, nem pedig etnikumról beszéltek a politikusok. A nemzetiségi hovatartozás politikai realizálása könnyen kiváltotta a pánszláv izgatás vádját. A Monarchia felbomlása utáni, önálló Magyarországon a Ruszka Krajnát létrehozó 1918. évi X. néptörvény alapján az ott élő ruszinokat bizonyos területeken teljes önrendelkezési jog illette volna meg. Valójában ez nem jelentett teljes önrendelkezési jogot – még olyan körülmények között sem ment tovább a jogalkotó, illetve a gyakorlat, hogy a törvénynek szinte csak elméleti jelentősége volt. A néptörvény 1918 decemberében lépett életbe, 1919 januárjában pedig megkezdődött a régió csehszlovák, majd valamivel később román katonai megszállása.
Milyen volt a kárpátaljai magyarság helyzete a csehszlovák uralom alatt?
Kárpátalját hivatalosan az 1919. szeptember 10-ei saint-germaini szerződéssel kapta meg az újonnan alakuló Csehszlovákia, amely a többnemzetiségű összetétel és a nemzetállami öndefiníció közötti ellentmondást a csehszlovakizmus doktrínájával próbálta meg feloldani. Ez abból indult ki, hogy a csehek és a szlovákok egy nemzetet alkotnak, illetve a durvább felfogás szerint a szlovákok valójában csehek. A két államalkotó szláv nemzet mellett a kisebbségek sorában azonban ott volt egy harmadik szláv nemzetiség is, a ruszin, ráadásul kompakt településterülettel. A csehszlovákiai Kárpátalja így sem volt egy etnikumhoz köthető terület, a határ mentén, amely elsősorban a vasúthálózathoz igazodott, jelentős magyar lakosságot is magában foglalt. Bár egy országba tartoztak, már ekkor elkülönült a mai Szlovákia déli részén élő és a kárpátaljai magyarok identitása, ami többek között az önszerveződő kulturális életben, a pártpolitizálásban nyilvánult meg. A nyelvhasználat, az anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés a kisebbség legalább húszszázalékos arányához volt kötve, így a népszámlálások és az etnikai tényezők állami befolyásolása állandó vitapont volt. Kárpátalján az időszakban a gazdasági felzárkóztatás terén történt némi előrelépés.
Beregszász a főtéren álló katolikus templom tornyából, 1940
A magyar politikai elit a huszadik század első felében erősen bízott a ruszin lakosság Magyarország iránti lojalitásában. Mennyire volt megalapozott ez a bizalom?
A gens fidelissima, a leghűségesebb nép toposza valóban szinte megkérdőjelezhetetlen részévé vált a nemzettudatunknak. De ahogy például Papp Antal görögkatolikus püspök fogalmazott 1918-ban, „a múltban – fájdalom – mindezek ellenére is sokat szenvedett, mellőzött és elnyomott” nép volt. És 1918-ban is eszköz volt a nemzetiségi kérdésben pozitív példa felmutatására, merthogy a ruszinoknak nem volt anyaországuk, szemben a szlovákokkal vagy a románokkal. Ez összetettebb kérdés, mint hogy kizárólag romantikus színekben akarjuk látni.
Történetileg milyen jelentőséggel bírt Kárpátalja az ukrán nemzeti mozgalmak számára?
Kárpátalja történetének két olyan mozzanata is volt, amely kiemelt szerepet játszik az ukrán nemzet- és államépítésben. Az egyik az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása utáni időszak egyik magyarországi kérészállama, a Hucul Köztársaság. Kőrösmezőn, a ruszinok egyik néprajzi csoportja, a huculok földjén 1918 végén zömében első világháborús veteránok kezdtek szervezkedni. Kezdetben fő céljuk az volt, hogy fenntartsák a közrendet a frontról rendezetlenül hazafelé tartó katonaság túlkapásaival szemben, januárban pedig kikiáltották rövid életű államukat, amelynek a júniusi román bevonulás vetett véget. Kimutatható a személyi és eszmei kontinuitás a Hucul Köztársaság és az 1938–1939-es autonóm Kárpátalja – korabeli nevén Kárpáti Ukrajna – között. Az 1919-es saint-germaini szerződésben és a csehszlovák alkotmánylevélben is megígért autonómiát Kárpátalja csak 1938 végén kapta meg Prágától, már azután, hogy Ungváron megalakult a helyi autonóm kormány. 1939. március közepén, a magyar katonai beavatkozás napjaiban a már az első bécsi döntés után Husztra helyezett parlament kikiáltotta az állami függetlenséget, aminek ekkor semmilyen jövője nem volt, éppen a hadi események miatt.
A magyar történelmi tudatban talán kevéssé rögzült, hogy az első bécsi döntés után Magyarország diverzáns akciókat indított az egész kárpátaljai terület visszaszerzésére. Mit takartak és mennyire voltak hatékonyak ezek az akciók?
Magyarország nemcsak etnikai revíziót hajtott végre – Kárpátalja magyarok lakta alföldi része az 1938. november 2-ai első bécsi döntéssel már hozzá tartozott –, hanem a régió ruszinok lakta területére is igényt tartott. 1938 októberétől a lengyelek és a magyarok is diverzáns akciókat szerveztek Kárpátalja határ menti részein. Magyar részről a fő motiváció az „állandó nyugtalanság nagy mélységben és szélességben való fenntartása” volt, rombolták az infrastruktúrát, propagandaanyagokat terjesztettek, hogy népszavazás esetén Magyarország felé hajlítsák a lakosságot. Németország megakadályozta Magyarországot Kárpátalja lerohanásában az 1938. november 19. és 21. közötti napokban, illetve meghiúsította az 1939. február 12-ei kísérletet, aminek szerepe volt a budapesti kormányválságban is. A február 14-én hivatalba lépő Teleki Pál miniszterelnök igyekezett némi távolságot tartani Németországtól, Kárpátalja visszaszerzésének ügye azonban továbbra is napirenden maradt. 1939. március 12-én Németország megadta a hozzájárulását ahhoz, hogy a cseh–morva területek Wehrmacht általi elfoglalásával és a Szlovák Köztársaság megalakulásával párhuzamosan a magyar hadsereg elfoglalja Kárpátalját, amire március közepén került sor. Ez volt a magyar hadsereg első bevetése az első világháború óta.
A munkácsi vár
A Vereckei-hágó, 1939-ben lengyel–magyar határ
Terebesfejérpatak. Az Osztrák–Magyar Monarchia Térképészeti Intézetének mérése szerint itt található Európa földrajzi középpontja
Mennyire tekinthetők sikeresnek a kormányzat revízió utáni erőfeszítései Kárpátalja reintegrálására?
A revízió után a régió magyarlakta területeit visszacsatolták egykori vármegyéikhez, a ruszinok lakta területeket pedig egy saját közigazgatási egység, a Kárpátaljai Kormányzóság egyesítette. Formálisan nem rendelkezett szélesebb jogkörökkel, mint a vármegyék, de hivatalos nyelvként ismerte el a ruszint, ám államilag beavatkoztak a nyelv szabályaiba. A front közelsége, a határmentiség rányomta a bélyegét a térség mindennapjaira, lehetőségeire, ami abban is megnyilvánult, hogy nagy volt a bizalmatlanság a helybeli lakosokkal szemben, a hivatalokba „anyaországi” tisztviselőket helyeztek, a nemzethűséget firtató igazoltatások még a nyugdíjasokat is elérték. Az időszakban a visszacsatolt területeken nem tartottak parlamenti választásokat, hanem „behívott” képviselők reprezentálták a régiókat. Nem feledkezhetünk meg a zsidóság tragédiájáról, 1941-ben a magyar kormány egy részüket kitoloncolta a Magyarországhoz visszacsatolt területekről, 1944-ben pedig a kárpátaljai zsidókat Auschwitz–Birkenauba deportálták.
A szovjet időket hogyan élték meg a kárpátaljai magyarok? Mennyire volt lehetőségük kapcsolatot tartani az anyaországgal, illetve mennyi terük volt a kulturális önszervezésre?
A második világháborút lezáró békerendszer az 1938 előtti határokat ismerte el, Kárpátalja csak az 1945-ös csehszlovák–szovjet szerződéssel került új állami fennhatóság alá, a folyamatosan terjeszkedő Szovjetunió része lett. A ruszinokat ukránná nyilvánították, a németeket kitelepítették, a magyar férfiakat munkatáborokba hurcolták, az egykori politikusokat bebörtönözték vagy kivégezték, betiltották a görögkatolikus vallást, és a többi egyház is retorziókat szenvedett, s még csak ezután jött a szovjetizálás. Magyar szempontból a politizálásnak minimális, időszakos tere nyílt, a magyar életet az egyszerű hétköznapokon túl az oktatás és a kultúra jelentette, persze az sem a szovjet rendszer hatásaitól mentesen. A rendszerváltás a posztszovjet térségben ismeretlen, ez közép-európai fogalom. A változásokat a Szovjetunióban elsősorban az első szabad választás jelentette, amely azonban azonnal éket vert a magyar közösségbe: az első érdekvédelmi szervezeten, a frissen megalakuló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségen egyből repedések keletkeztek, amelyek végül kétpólusúvá tették a magyar érdekképviseletet immár a független Ukrajnában.
Az utóbbi években nem volt feszültségmentes a magyar–ukrán viszony. Kárpátaljai szempontból mi a mérlege az 1991 óta eltelt időszaknak?
Ukrajna 1991-es függetlenedése rendkívül intenzív jogalkotási időszak is volt – talán nem túlzás azt állítani, hogy nemzetiségi szempontból a térség legliberálisabb törvényei születtek meg. A hétköznapi életben nem merültek fel etnikai feszültségek, s a politikai viták sem voltak parttalanok. Az első nemzetközi szerződés, amelyet Ukrajna aláírt, éppen az 1991. decemberi magyar–ukrán alapszerződés volt, amely ukrán részről kikezdhetetlen alapokat teremtett az államközi viszonyokban. A valós feszültségeket a két ország között a 2017-es oktatási törvény és a 2019-es nyelvtörvény idézte elő, amely szerzett jogokat vett el a kisebbségektől. Ezt vitákkal terhelt időszak követte, de ma nem véletlenül tapasztaljuk azt, hogy Magyarország mind az EU, mind a NATO irányából érkező, Ukrajna megsegítését célzó kezdeményezésekbe beleáll. A politikai vitákat, szóljanak bármiről, nem lehet összemosni azzal a felfoghatatlan tragédiával, amit Ukrajna orosz lerohanása okozott.
A háború miatt hatalmas menekülthullám indult meg Ukrajna felől, magyarok is ezrével kelnek át a határon. Most, március közepén még persze nehéz bármi bizonyosat mondani, de hogyan látja: van egyáltalán esély a kárpátaljai magyar közösség fennmaradására?
Nem mindegy, mikor, milyen áron lesz béke. A magyar sajtóban sokszor 200 ezresként emlegetett magyar közösség az egyetlen, 2001-es ukrán népszámlálás alkalmával sem érte el a 160 ezret, s akkor még nem csökkenő, hanem stagnáló tendenciát mutatott. Magyar szakemberek 2017-es felmérése alapján pedig már legfeljebb 125-130 ezer magyar élhetett Kárpátalján, azoknak is egy része állandó külföldi munkavállaló volt. A háború elől nem mindenki menekült el Kárpátaljáról, ám így is azt hiszem, nem csak a háború utáni rendtől függ, milyen számban lesznek visszatérők. Ami történt, sokk az egész világnak, nehéz és fájdalmas talpra állás következik minimum az európaiaknak, egy kicsi közösségnek pedig még inkább.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
