Menü
Folyamatos, mégis távoli jelenléte, nyelvi és formai újításokban bővelkedő költészete arra is hatott, aki nem olvasta. Egy személyben költő, irodalmi szekértáborokon felülemelkedő, univerzálisan tisztelt alak, madarak és medvék gondozója, játékmester, aki mintha egész életében a halálára készült volna. Tandori Dezsőről Tóth Ákos, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, a költő barátja, szerkesztője, hagyatékának gondozója mesél.
„Ha majd elmondják: »TANDORI MEGHALT« – / mert lesz ilyen, mert lesz ilyen –”. Tavaly májusban, két évvel a költő halála után került nyilvánosságra az idézett kézirat. Ön szerkesztőként fölvetette, hogy a posztumusz megjelenést Tandori talán a mű megtörténésének részeként is értelmezhette.
Tandori legendásan nagy hagyatéképítő volt, és tudatosan viszonyult mindahhoz, amit mintegy hatvan alkotással teli éven keresztül fölhalmozott. A halom, Merz-műve ott volt a maga anyagiságában a szobájában, az a rengeteg teleírt papír, ami gyűlt mellette, életének tereiben. Tudta, ha nem is tervezte, hogy fontos jeleket hagy maga után, és ennek egy jó része a mi földolgozásunkra vár. A magam részéről úgy látom, mintha rendre felkészülésként tekintett volna egy-egy kötetére: létrehozott számos olyan, az alkotás dikcióját próbálgató darabot, ami később mégsem lett a tartalom része. S ahogyan az atléta újra és újra megugorja azt a bizonyos magasságot, ő addig írta ezeket, amíg el nem érte, hogy a beszéd folyamata természetessé váljon a keze alatt. Az említett, tandori light című verset nekem sem küldte el, pedig megvolt ez a jó szokása. Valóban eljátszottam tehát a tervezett elhallgatás gondolatával, ennek okát viszont csak feltételezni tudom. Lehetséges, hogy ő maga is megriadt az életében való publikálástól, vagy talán – szavajárását idézve – „ízetlennek” gondolta ezt a poént. Hozzáteszem, a vers tétje és ereje igazán csak a halála után tudott kibontakozni, amikor 2019-ben a magyar kulturális sajtót elárasztották az idézett kezdő sorok: Tandori meghalt.
Életműve azonban tovább él, s a szerkesztését Tandori önre bízta. Hogyan került kapcsolatba a költészetével?
1996 és 2001 között tanultam jelenlegi munkahelyemen, a Szegedi Tudományegyetemen, amit csupán azért szoktam hangsúlyozni, mert kivételes időszakot élhettem meg e falak között. A bölcsészkaron ekkor működött az úgynevezett deKON-csoport, ami dekonstrukciós filozófiával foglalkozó, több tanszékhez is kötődő fiatal oktatók társulása volt. Én lényegében melléjük szegődve, illetve az idősebb mesterek mellett nevelődve nyertem bevezetést a szakmába. Tandorival való találkozásom a mára szépíróként is megismert Szilasi László különleges szemináriumához köthető. Oktatónk egy kortárs magyar irodalmi szöveggyűjteményt szeretett volna létrehozni a hallgatók szerkesztői közreműködésével. A kötet ugyan sosem jelent meg, a felosztásnál azonban hozzám került az a bizonyos T betű. Már csak az ábécésorrend miatt is Tandorival kezdtem, és bevallom, bár rendszeres kortársirodalom-olvasó vagyok, a mai napig nem is nagyon jutottam tovább.
Mivel kezdte az életmű tanulmányozását?
A rendszerváltás körüli lírájától indultam, többek között az oktatóim javaslatára. 1991-ben jelent meg a Koppar köldüs című kötet, melynek sikere mintegy tíz évre újra bebetonozta Tandorit a kritikusok szívébe. Rám is nagy hatással volt, azonban úgy éreztem, hogy ha igazán meg akarom érteni, milyen is az a nyelv, mely darabjaira esve mutatkozik a kötetben, meg kell vizsgálnom, mi volt előtte. Ekkor vette kezdetét egy olyan örvény, amelyben a nyolcvanas évek kötetei, a nagy trilógiák, versregények, publikált és ismeretlen művek áramlata rántott magával. Ennek a mai napig munkásságom centrumát képező időszaknak lett az eredménye A Legjobb Nap című kötet, amely a rendszerváltás káoszában elveszett műveket tartalmazza. A bedőlt múlt tanulmányozását, majd rekonstruálását saját szórakozásomra kezdtem el, de fantasztikus szövegekről lévén szó, elküldtem a költőnek is a gyűjtés eredményét. Tandorit nagy örömmel töltötte el a könyvterv, boldogan látta-láthatta viszont eredeti tervének valamilyen töredékes változatát.
Mennyire volt nyitott a költő a személyes találkozásra?
Írtunk egymásnak. Rengeteget. Húszéves ismeretségünk alatt – egy néma vagy nem egyeztetett megállapodás értelmében – mindössze kétszer találkoztunk. Az első alkalom egy kifejezetten vidám emlék, az említett A Legjobb Nap szakmai díjátadójához kapcsolódik. Tandori jelezte nekem, hogy nem tud részt venni az eseményen, így a Tiszatáj főszerkesztője, Olasz Sándor engem bízott meg a feladattal. Meglehetősen féltem a költő nevében színpadra állni, de végül erre nem is került sor. Egyszer csak begördült egy taxi, az emberek elkezdtek lesétálni az emeletről, elegánsan szétnyíltak a sorok: Tandori Dezső és a felesége, Ágnes besétáltak a terembe. Nem szándékosan állították elő ezt a helyzetet, egyszerűen így hatott a megjelenésük. A második találkozás ennek ellenpólusaként tragikus volt. Halála előtt nem egészen két héttel láttam, lakása ajtajában, félig elbújva, félig baráti várakozással felénk fordulva.
Tandoriék fotói madaraikról – Részlet a Hiányzásra kijelölt hely – Tandori jelenléte(i) című kiállításból
Marno János író említette egy beszélgetésben, hogy Tandori a tartózkodás, a magány jelképeként mintha „elírta” volna magától az embereket. Lehetségesnek tartja?
Pont azon gondolkoztam, hogy milyen élesen él a köztudatban az irodalmi remete képe, pedig megdöbbentő, kikkel és milyen szoros kapcsolatban állt a költő. Azt hiszem, ez a terminus felülvizsgálatra szorul majd a következő években: én éppen azt látom, hogy Tandori a huszadik század második felének igazi találkozási pontja volt. Karakterénél fogva nem vett tudomást például a magyar irodalmat évtizedek óta megosztó vitákról, és rendkívül empatikus ember lévén nem csak azokkal alakított ki kapcsolatot, akik valamiképp reagáltak a tevékenységére. Inkább a korszak Kazinczyja volt, ami élete jelentős állomásain (kerek évfordulókon) és halálakor egyértelműen tükröződött: az egész magyar irodalom megmozdult.
Ha nem is kifejezetten a magány, a halál elkerülhetetlensége viszont végigkíséri az életművet. Az már inkább Tandori nagyszerűségét jelzi, hogy az olvasók felé mindez olyan karaktereken keresztül közvetítődött, mint például a madarak.
Margócsy István Maradandóság a változásban című nekrológjában olvasható, hogy Tandori egész életműve a halálra adott nagyszabású művészi válasz. Nyilván a megrendültség is fölerősítette ezt az érzést, de azt gondolom, hogy az első, Töredék Hamletnek című kötettől kezdve nagyon nehéz nem észrevenni a műveiben a személyes szorongást, a halál nagy témájával való, több szinten zajló irodalmi birkózást. A madaraknak pedig, ezeknek a szeretett, kisebb életeknek a saját életébe való beékelése egyfajta egzisztencialista házi feladat volt számára: a befogadásuktól az elvesztésükig tartó korszak végigélése, dokumentálása, majd elbúcsúztatása. A halálhoz való odafordulás mint alaptartás, magatartás valóban állandó eleme Tandori művészetének, de a részletek, a konkrét megmutatkozás menetrendjében megannyi változatra figyelhetünk fel.
Hogyan érkezett meg ez a motívum az utolsó, már nem feltételes megállóig, azaz a Felplusztulás, leplusztulás című kötetig?
A 2000-es évek vége felé születtek meg azok a versek, szövegek, aforizmák, amelyek lényegében a test még életben való elveszítéséről szólnak. Visszatekintve úgy látom, az utolsó kötetben nincs váratlan hang, inkább az utolsó tíz év szólamai egyszerre fölerősödnek, kulminálódnak. A címhez egyébként nagyon ragaszkodott Dezső. A Felplusztulás, leplusztulás a szenvedés, az agónia egyfajta ironikus, aforisztikus fölfogásának utolsó csimborasszója. Vannak más, jelentős utak a kötetben, mint például a KosztoláRnyi szellemalak emlegetése, de ő is, korai halálával, tulajdonképpen társként tűnik fel a szenvedésében. Maga Tandori írta-idézte, hogy „a halál előszobájában élek”, ami lényegében egy óriási, tágas teremmé vált az utolsó időszakban. Ő pedig ahogyan korábban, ezt a teret is teleírta – a kimerülésig.
Tudta vajon, hogy ez lesz az utolsó könyv?
Talán. Már egy ideje sajátja lett az állandó elköszönés, a folyamatos zárlatok készítése. Viszont ha csak a nyolcvanadik születésnapjára gondolok – amin fizikailag már nem tudott részt venni – a szakma ünneplése hihetetlenül energizálta. Az utolsó kötet számomra is váratlan anyagmennyisége tulajdonképpen ennek a sok szeretetteli gesztusnak a nagyon rövid idő alatt megírt eredménye. Pont addig jutottunk el, hogy az első anyagot begépeltem, letisztáztam és kezébe adtam az utolsó találkozásunknál.
Néhány medve a Tandori-gyűjteményből –Részlet a Hiányzásra kijelölt hely – Tandori jelenléte(i) című kiállításból
Azonban, mint a beszélgetésünk elején idézett Tandori light, ironikusan szomorú fordulatot vett a történet: Tandori a kézirat lezárásakor meghalt. Maradtak önben megválaszolatlan kérdések a szerkesztéssel kapcsolatban?
Nehéz visszaadni másfél év gondolkodását, dilemmáit. Végül ráébredtem: egy, a tökéletességet mellőző, járásképtelenségből, kétségbeesésből készült folyamat rajzát nem lehet megszűrni, válogatni. Néhány dolog kapcsán biztosan kértem volna az engedélyét, de óriási, tényleg érthetetlen bizalma volt irányomban. Tudom, hogy a korrektúrával nem bajlódott volna, de talán a rajzok, egy-egy számára kedves, több helyen is olvasható vers vagy esetleg a borító kapcsán lettek volna kérdéseim. Ez a nagy, felnagyított fekete pont, egyfajta életgombolyag egyszer csak megjelent a képzeletemben, érdekelt volna a véleménye. Persze soha nem tiltott semmit, de tudtam, hogy vannak kérdések, amikkel nem érdemes fárasztani. Az ő létezése az irodalom technikai szintjén túl volt. Addig érdekelték a művei, amíg az adott pillanatban, az életben maradásban segítették. A gondozásuk nagy vállalás volt a részemről, hiszen máris „ráment” a fél életem, de érteni akartam őt, ideális olvasójává válni. Sosem ijesztett meg a keletkezések állandó dinamikája, ahogyan nemcsak egyes szövegekben közölt valamit, hanem az életmű ritmusa volt maga a hang.
Tandori nemcsak halmozott, de szinte mindent meg is őrzött. Hogyan lehet összefoglalni a múlt év végén a Petőfi Irodalmi Múzeumba, valamint a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolára kerülő hagyaték jelentőségét?
Az előző két évben azért tevékenykedtem magam is, hogy a Tandori-hagyaték hajdanvolt egysége fennmaradjon, ami a múzeumba kerüléssel, úgy gondolom, valamelyest megoldódik. Még akkor is, ha a Lánchíd utcai lakás tereiben felgyűlt „halmot” nem lehet újra felépíteni, a megfelelő módszerekkel rekonstruálható. Lényeges szempont, hogy a relikviáktól, bútoroktól kezdve a rajzokon át a kéziratlapokig minden utalásos viszonyban áll egymással, még akkor is, ha a múzeumi rendszerezés során külön osztályra kerülnek majd. Azis elhangzott a PIM képviselőinek részéről, hogy vannak nagy kihívást jelentő feladatok, amelyekre majd spontán módon kell reagálni. Vác városa Tandori Ágnesnek és családjának meghatározó környezet volt, itt éltek az ötvenes években, így az örökösök részéről érthető volt a könyvtár odahelyezése. A két intézmény, a könyvtári adatok és a múzeumi hagyaték jól tudnak majd együttműködni.
Főmedve 2010-es évek │ kitépett csíkos füzetlap, színes pasztellkréta │ 21 × 14,5 cm
Madárral 2010-es évek │ kitépett csíkos füzetlap, színes pasztellkréta │ 21 × 14,5 cm
Maigret-re várva 2018 │ kitépett csíkos füzetlap, színes pasztellkréta │ 29,5 × 21 cm
Kikötött csónak 2010-es évek │ kitépett csíkos füzetlap, színes pasztellkréta │ 21 × 14,5 cm
...Felplusztulás... Ottlik: Hajnali – Buda – Iskola ...leplusztulás... ua. 2018 │ kitépett csíkos füzetlap, színes pasztellkréta │ 29,5 × 21 cm
Mándy-focisták I. 2018 │ kitépett csíkos füzetlap, színes pasztellkréta │ 29,5 × 21 cm
Tandori Ágnes, vagy ahogyan mi, olvasók leginkább ismerjük: a Lány, Másikunk, Madame D’Array, Tradoniné 2020 januárjában hunyt el. Ön úgy utalt rá, mint titokzatos, szinte szótlan, Tandori minden emberi és művészeti kísérletében méltó társra. Mit tudunk az ő szerepéről?
Azt gondolom, hogy ez az „állapot” egyszer el lett döntve: az 1970-es években Tandori Ágnes fölmondott a munkahelyén, visszavonult minden más jellegű munkától, és hivatalosan szerzőtársakká (is) váltak a férjével, akit minden irodalommal összefüggő tevékenységében segített. Ha megpróbálunk végigtekinteni ezen a több mint ötven éven, amit ők a Lánchíd utcai lakásban közösen éltek madarakkal, játék medvékkel, kutyákkal, láthatjuk, hogyan formálódott, változott Ágnes szerepe. Voltak egészen termékeny közös alkotói évek, amikor korrektorként, fordítóként működött, de ő volt a medve szereplők beszédének kihangosítója, a vicces, aforisztikus fordulatok játékának kezdeményezője. Ha már játék: Ágnes évtizedeken keresztül részt vett a Tandori napjait strukturáló kártyajátékokban is, amiket virtuális, élőkből és halottakból összeverbuvált csapatok nevében játszottak. Egész egyszerűen kivonhatatlan az egészből, és én úgy látom, ez technikailag is igaz: nincs külön hagyaték, csak egy közös Tandori – ha akarnánk, se tudnánk elkülöníteni őket egymástól.
Vele személyesen is találkozott?
Korábban inkább csak áttételesen tudtunk egymásról, üdvözöltük rendszerint levél- vagy telefonvégen egymást. Igazán intenzívvé az utolsó évben vált a kapcsolatunk, hiszen Tandori ránk hagyta műveinek rendszerezését. Ágnes nélkül nem is készülhetett volna el az utolsó kötet. Amiben tudtam, próbáltam a segítségére lenni, de a rászakadt, új és élhetetlen életében a rendezés számára inkább újraéléssé vált, s ezt tiszteletben kellett tartani. Különleges, sokszínű személy volt, nem is vállalkoznék arra, hogy leírjam.
És arra, hogy visszatekintve elmesélje, mit jelent önnek a fél életét felölelő Tandori-kapcsolat?
Barátok voltunk, úgyhogy személy szerint hiányolom őt az életemből. De szerintem az egész magyar irodalomnak hiányzik Tandori Dezső. Évtizedeken keresztül bármely kulturális folyóiratot olvasó embernek alapélménye volt vagy lehetett folyamatos, szuggesztív jelenléte. Ha egy ilyen, állandóan kommunikáló szerző eltűnik, az jól érzékelhető. Feladat viszont van bőven: szinte végtelen mennyiségű művet hagyott ránk, ami a következő években, évtizedekben rengeteg újdonságot tartogathat. Bemutatásuk módja persze sok, a szerzőhöz méltó ötletet és innovációt kíván tőlünk. Tandori velünk lesz.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
