Menü
A városligeti új múzeumi negyedről és az Opera felújításáról sokat hallhatunk, hajlamosak vagyunk azonban elfelejtkezni egy másik jeles fővárosi épületről, amely immár százötven éve szolgálja a magyar képzőművészetet. Pedig az Andrássy út 69. szám alatt található Régi Műcsarnok, ma Magyar Képzőművészeti Egyetem szintén megújult az utóbbi időszakban, és Lotz Károly ott látható, messze földön híres freskóit is restaurálták.
„Én részemről egyszer-mindenkorra kimondom, hogy a magyar nemzet jövőjét tisztán kultúra-kérdésnek tartom, ennélfogva a nevelési ügyet, a közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem” – írta báró Eötvös József, a Batthyány-, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere Kultúra és nevelés című, 1876-ban megjelent munkájában. Ennek az eötvösi alapvetésnek is köszönhetően a 19. század utolsó harmadában felpezsdült a honi művészeti élet, az egymást követő kulturális vezetők mindegyike egységesen támogatta olyan intézmények létrejöttét, amelyek otthont adhattak a különféle művészeti ágak képviselőinek. E szándékból született meg 1877-ben a Budapest ékkövének, legreprezentatívabb városrészének szánt Sugár úton a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) elődje, a Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde új épülete, illetve a hozzá kapcsolódó telekrészen az első – vagy ahogy a köznyelv emlegeti még ma is: a Régi – Műcsarnok is. Létrejöttüket az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tagjai lobbizták ki, akik állandó kiállítóhely híján addig jobbára magánlakásokban, ideiglenes és arra alkalmatlan helyszíneken, időszaki jelleggel tudták műveiket bemutatni – a párizsi szalonokhoz hasonló éves tárlatokról maximum csak álmodozva.
ELISCHER LAJOS: A MŰCSARNOK A SUGÁRÚTON (LÁNG ADOLF TERVRAJZA UTÁN) 1875 │ Vasárnapi Ujság │ fametszet
„A telket a főváros bocsátotta rendelkezésre potom összegért, a cseh származású Láng Adolf tervezte, neoreneszánsz stílusú, a veronai Palazzo Bevilacqua homlokzatát lemásoló palota pedig közakadozásból épült. Az országos gyűjtést vezető bizottság élén gróf Majláth György országbíró állt, az építkezés fővédnöke Rudolf trónörökös volt. A legnagyobb összeget az uralkodópár és báró Sina Simon, valamint gróf Esterházy Pál ajánlották fel, az arisztokrácia mellett az egyházi főméltóságok, valamint rengeteg magánember is adományozott kisebb-nagyobb összeget. A nyolcvanöt legjelentősebb mecénás nevét márvány emléktábla őrzi az épület első emeleti folyosóján, a homlokzaton pedig ma is díszes felirat hirdeti: »Épült MDCCCLXXVII – Az Országos Képzőművészeti Társulat Műcsarnoka – Közadakozásból«” – mesél a kezdetekről Lázár Eszter művészettörténész, az MKE Képzőművészet-elmélet Tanszékének oktatója, aki az intézmény második világháborúig tartó történetét bemutató, Térfoglalások című, nagy sikerű kiállítás egyik kurátora is volt.
Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1877. november 3-án egy reprezentatív tárlattal vette birtokba új otthonát, a megnyitón Ferenc József személyesen csodálta meg százhúsz magyar és ötven külföldi festő több mint háromszáz alkotását. És nem csupán a festmények miatt eshetett ámulatba a császár és a nagyközönség. A palota belső díszítését a kor legismertebb mesterei készítették: a historizáló üvegablakok Róth Miksa édesapja, Róth Zsigmond műhelyéből kerültek ki, a díszlépcső öntöttvas kapuzata Jungfer Gyula munkája, az első emeletre vezető lépcsősort kísérő, illetve az emeleti díszfolyosó mennyezetének messze földön híressé váló falképegyüttesét pedig a Pesti Vigadó és a Magyar Nemzeti Múzeum belső dekorációjával addigra már nevet szerző Lotz Károly álmodta meg.
Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállítása 1886 │ Vasárnapi Ujság
Az Országos Képzőművészeti Társulat Téli kiállításának plakátja 1890 körül │ Országos Széchényi Könyvtár
Medgyaszay Vilma kabaréja, plakát 1910 körül │ Kiscelli Múzeum
„Láng Adolf az emeletre vezető lépcsősori falmezőt és az emeleti folyosó nyolcszögű képtereit eleve úgy alakította ki, hogy oda nagyobb figurális kompozíciók kerülhessenek. A lépcsőforduló mennyezeti párkánya fölötti lunettákban így az egyes művészeti ágakat – rajz, rézmetszet, művészettörténet, iparművészet, szobrászat, festészet, építészet – megszemélyesítő nőalakok láthatók arany alapon, az emeleti díszfolyosó mennyezetét pedig a fantázia, a valóság, a szépség és a nagy művek megszületésére utaló összhang allegóriái díszítik” – magyarázza Lázár Eszter, hogy az esztétikai élvezeten túl milyen üzenetet olvashatunk ki a freskókból. Hogy ezek ismét régi fényükben ragyoghatnak a legutóbbi, 1956-ban elvégzett teljes körű restaurálásuk után, az a Verebes Dóra vezette restaurátorcsapatnak, köztük az egyetem szakirányú hallgatóinak köszönhető. A Lotz-freskók „felrázása” közel egy évtized után, 2021 végén fejeződött be, és ugyanekkor újult meg a Régi Műcsarnok díszes előcsarnoka, aulája, lépcsőháza és rektori folyosója is.
A sokszor használt „régi” jelző jól mutatja, hogy az idén százötven éves épület története hamar meglepő kanyarokat vett. A terek rossz beosztása miatt a képzőművészeti társulat csak a palota egy részének, különösen a földszintbe süllyesztett különálló térnek a bérbeadásával tudta fizetni a működés költségeit, illetve az építkezési hitelt, amit a bőkezű adományok ellenére is kénytelenek voltak felvenni. A felső szint hét kiállítási terme ráadásul egyre kevésbé volt alkalmas vállalt feladatára: a műtárgyak gyors felhalmozódása miatt az évi rendes tárlat festményeit a végén már négy sorban akasztották fel, a nagyobb méretű szobrok pedig jellemzően kiszorultak a földszinti fogadócsarnokba. Így mind a társulat, mind az addig szintén az Andrássy úti palotában helyet kapó Iparművészeti Múzeum örömmel költözött a millenniumi lázban felhúzott új épületekbe, előbbi a Hősök terén felépülő új Műcsarnokba, utóbbi a Nagykörút mellé.
Lotz Károly: Az Összhang allegóriája 1877 │ Magántulajdon
Az ily módon kiürült helyiségek hamarosan új, kevésbé emelkedett, ám annál népszerűbb látványosságoknak és szórakozási formáknak adtak helyet. Előbb az Ezredéves országos kiállítás egyik legnagyobb szenzációja, a Plasticon költözött be másfél száz élethű viaszfigurával: a szobrászok készítette viaszbábok többnyire híres közéleti személyiségeket és művészeket elevenítettek meg, köztük Ferenc Józsefet és unokáit vagy a műtermében alkotó Munkácsy Mihályt, kisebb részük történelmi jeleneteket idézett fel, így II. Rákóczi Ferenc elfogatását, emellett berendeztek egy szörnyű rablógyilkosságot ábrázoló, élethű jelenetet is. 1907-ben aztán az alagsori termek is a népszórakoztatás szolgálatába álltak, ugyanis itt nyitotta meg kapuit Nagy Endre Modern Színpad Kabaréja, amelyet később Medgyaszay Vilma, majd Bárdos Artúr vezetett. Többszöri profilváltást követően 1945 után pedig kialakult a ma is nagyjából fennálló állapot: a palota kiállítótereiben a Magyar Képzőművészeti Főiskola műtermei leltek otthonra, az alagsori kabaré helyét pedig az Állami Bábszínház foglalta el.
„A ház történetének persze ezzel koránt sincs vége. A földszint feletti tereket a művészek és művészhallgatók nap mint nap használják, a Barcsay terem időszaki kiállításain be is mutatják alkotásaikat. Vagyis a Régi Műcsarnok múltja egyúttal az ő jelenük” – mondja Lázár Eszter. És persze a nagyközönségé. A százötvenedik évfordulóra emlékező kiállítás- és ünnepségsorozatnak az is célja volt, hogy a felújított épületrészek és különösen a pompázatos Lotz-freskók révén ráirányítsák a figyelmet a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folyó munkára. Az MKE ugyanis nemcsak a közép-európai művészoktatás egyik fellegvára az alapszakokon túl a térségben egyedülálló restaurátor- és kurátorképzéssel, hanem egyedülálló művészetianatómia-oktatása révén az egész világon odafigyelnek rá.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
