Keresés
Close this search box.

Színház ég és föld között

Szöveg: Demeter Anna
Fotó: Földházi Árpád, Muray Gábor

Mesékben élnek, olykor vándorolnak. Kapcsolatuk egymással és  a közönséggel is különleges, világukat ugyanis a régi korok emberének természetes, jóra való törekvése határozza meg. Fabók Mariann színművész, bábos mesemondó és férje, Keresztes Nagy Árpád kobzos énekmondó nemcsak a színpadon, hanem a közös életükkel is a népi kultúrában rejlő igazságokat közvetítik.

„A romtemplomtól felfelé, egyenesen neki a hegynek, aztán a Matyi Kultúrbisztró feliratnál jobbra. Onnan majd látjuk egymást” – igazít el minket Keresztes Nagy Árpád a telefonban. Lépteink a premontrei templom látványának hatására kissé lelassulnak, de a megbeszélt helyszín felé haladva hamarosan megpillantjuk Árpádot. A kobzos énekmondó széles mosollyal fogad, s rögtön visszaigazolja az iménti élményünket. „Ebből az öreg épületből olyan elképesztő, magasztos szentség és energia árad, amit szerintem minden környékbeli érzékel. Engem is ez a lelki feltöltődés fogott meg, amikor a 2000-es évek elején ideköltöztem” – meséli, bár figyelmünket időközben megosztja a látvány: a gyönyörű, fehérre meszelt, sötétbarna gerendás családi ház, hatalmas udvarral, a kert közepén pedig egy amfiteátrumra emlékeztető helyszínnel.

„Különösen hálásak vagyunk az otthonunkért. A Jóisten úgy igazgatta a szálakat, hogy akié volt, az éppen el akarta adni, mi pedig épp meg akartuk vásárolni… Mancsi már ott vár minket az ajtóban” – igazolja a helyszínnel kapcsolatos megérzésünket. Árpád felesége, Fabók Mariann színművész és bábos mesemondó kedvesen be­invitálna a házba, de érzékeli, a külső terek még foglalkoztatnak bennünket. „Jókor érkeztetek. Már épp füvesítünk, kezdenek eltűnni a munkálatok nyomai. Kilenc évünk van ebben a házban, nagyon szeretjük, s ha van is benne hiba, mi nem látjuk” – meséli Mariann, majd férje lelkesen hozzáteszi: „Mancsinak igaza van, olyan mesterekkel tudtunk dolgozni, akik művészek a saját területükön. Mi pedig sokszor éjjel tettük hozzá a magunk dolgát. Például a gerendákat is mi kezeltük le. Hamarosan elkészül a teljes színpadrész, augusztusban fel is avathatjuk.” Egymásra mosolyogva megállapítják, ez bizony nagy áldás.

Keresztes Nagy Árpád és Fabók Mariann nemcsak a mindennapokban, de a színpadon is társak, emellett önálló műsorszámokkal is fellépnek. A színművész és az énekmondó élete egy erős felismerés után, de hosszú évek alatt fonódott össze. „Egyszer Árpád és én egymás után ugyanazon a színpadon léptünk fel, így volt alkalmunk megfigyelni a másikat. A rokonérzetet a népi kultúra közvetítéséhez való hozzáállásunk keltette. Mindkettőnket az vezérel, hogy élővé varázsoljuk a régmúltban gyökerező kincseket. Nem feledve persze a humort” – magyarázza Mariann belül is gyönyörű otthonukba lépve.

Az étkezőben ülünk le beszélgetni. „Mindketten már viszonylag érett időszakunkban voltunk, amikor találkoztunk. A kettőnk útja akkor ért össze igazán, amikor már túl voltam egy rogyadozó kapcsolaton. A Mancsival való összeolvadásunk annak is köszönhető, hogy a közös munkánkban az első perctől mindenkinek megvannak a maga feladatai. Ezeket, ha kell, összefésüljük, ha fontos, kritikával illetjük, konfliktus esetén pedig a közöttünk lévő lelki kapocsnak köszönhetően mindketten hátrébb tudunk lépni a másik javára” – ismerteti Árpád az alkotói és a társas lét kulcsfontosságú elemeit.

Fabók Mariann kérdésemre felidézi szakmai útjának kezdetét: „Miután elsőre nem vettek fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, úgy éreztem, nincs szükségem pótcselekvésre, valamilyen módon amint lehet, színházhoz szeretnék jutni. Ekkor, rám nem jellemző módon, becsöngettem az egyetlen pótfelvételit hirdető helyre, a Kolibri Színházba, s ott is ragadtam. Általuk szembesültem ugyanis a bábszakma csudájával.” Ezután már bábos szakon végezte el az egyetemet, de az eredeti vágyához híven később hosszú ideig színészként dolgozott a Miskolci Nemzeti Színházban. Az itt töltött évek alatt indult el önálló produkciója is Fabók Mancsi Bábszínháza néven. „Éreztem, hogy érdekel az önálló alkotói munka szabadsága. Két szólójátékom bemutatója után, mikor már ismertem Árpádot, úgy éreztem, meg kellene próbálnunk a közös színpadi alkotást. Ekkor fogtunk bele az Azért a kis bolondságért… című pajzán előadásunk megalkotásába. A próbákon szerettünk egymásba, tehát szépen egymás mellé rendelődött az életünk és a művészetünk.” A bábművészt villámgyorsan elvarázsolta Árpád otthona, Zsámbék is.

„Mindkettőnk megtalálta, amibe bele tudja adni a szívét – folytatja a férj. – Én korábban jazzgitároztam, zongoráztam, sőt próbálkoztam a flamencóval is, és bár a klasszikus zenei műveltség jó alapot nyújtott, tudtam, hogy valami hiányzik. Kobzos Kiss Tamás hatására kezdtem kobzon, dudán, furulyán játszani.” A művész önálló históriás estjeit is széles körben ismerik. „A mi gyönyörű nyelvünkön nem fog az idő. Ha ma felcsendül egy ötszáz éves énekünk, Európában szinte egyedülálló módon, nálunk mindenki érti a szöveget. Ma készen kapjuk a képeket, pedig a saját anyanyelvünkben rejlik a legszebb képalkotó szerkezet. Ha elgondolkozunk egy Balassi-versen, ha kicsit a magyar nyelv mögé tudunk nézni, rájövünk, valamiért bizony »él nemzet e hazán«. Nem titkolt szándékom, hogy a magyarság értékeit, keresztény hagyományainkat az énekmondás útján közvetítsem. Ezek a dalok ugyanis a mai napig képesek felemelni a lelkünket” – gondolkodik el, miközben mi már a lépcsőn ülő kislányával kiegészülve hallgatjuk szavait.

„Mindkettőnket az vezérel,
hogy élővé varázsoljuk
a régmúltban gyökerező kincseket”

Fabók Mariann szerint a leg­nagyobb erő a teljes odaadásban rejlik. A színművész és bábos mesemondó óriási ajándékként éli meg, hogy családja munka közben és a szabadidőben is együtt tud lenni, de a családtagoknak megvannak az önálló tereik is. Úgy gondolja, ha ők működnek, akkor a színházuk is

„Borókánk nagy ajándék – veszi át a szót Mancsi. – Több száz előadásunkat látta, és szinte az összeset kívülről tudja. Szülei legjobb kritikusaként szóvá teszi, ha hibázunk, de dicsér is minket. Múltkor például azzal fogadta az édesapját egy improvizatív jelenet után, hogy »Apa, nekem ott úgy kellett nevetnem, tényleg nagyon ügyes voltál!«. Mivel ennyire szorosan összefügg a színház az életünkkel, nem sok szabadnapunk van, egyfajta vándorlássá alakult a munkánk. Boróka viszont jövőre iskolás lesz, ez jóval nagyobb kötöttséget jelent majd.”

A bábos-énekmondó házaspár a találkozónk előtti napokban Sepsiszentgyörgyön, majd Kassán játszott. Előfordul, hogy több száz kilométert tesznek meg egy nap, éjszakánként pedig felváltva alszanak a hátsó ülésen. „Mi persze nem bánkódunk ezen. Annak is örülünk, ha éjjel érünk haza, és másnap hajnalban indulunk tovább, mert ez azt jelenti, hogy az emberek kíváncsiak ránk. Nekünk ez az életünk, a vállalásunk. Néha, ha elfáradok, fel is teszem magamnak a kérdést, hogy »miért is panaszkodsz, Keresztes? Hát nem te akartad, hogy így legyen?«” – folytatja Árpád, Mancsi pedig elmondja, a fáradhatatlanságuk mozgatórugója a közös szakmai elhivatottság. „Előadásainkban igyekszünk egyszerre minden korosztályhoz szólni, emellett törekszünk arra, hogy útravalóval is ellássuk a közönségünket. Mint ahogy a magyar népmesékben megfogalmazott tanulságok is ezt teszik. Fűszere még az előadásainknak az egymással való évődésünk. Árpád a zenei kísérői szerepköréből fakadóan rezonőr a színpadon. A történetmesélés közben egymást is csipkedjük, egy itt és most élő szálat csempészünk a játékba.”

A feleség, aki a rendezői koncepcióért is felel, nagyon komolyan veszi a felkészülési időszakot és a színpadi jelenlétet is. „A kezdeti, tervezési szakaszt általában végiggyötrődöm, a hajrában nem is nagyon alszom, hiszen életre kell hívni a különböző karaktereket. Így tud csak megszületni az a hazánkban még egyedülállónak számító játékforma, amit képviselek, hogy a magam által mozgatott bábfigurával színészként lépek kapcsolatba. Így volt ez már A halhatatlanság országa című első előadásomban is” – meséli, s hozzáteszi: mindketten fontosnak tartják, hogy olyan, a köztudatban olykor végletszerűen vagy tabuként kezelt témákat is feldolgozzanak, mint a szexualitás vagy a halál. „A népi történetmesélés ezekről képekben, virágnyelven beszél. A mesemondás valójában egy mély, a régi korok embere által jól ismert tudomány, ma viszont a kimondott szó sajnos sok esetben elsatnyul” – fűzi hozzá Árpád, miközben Mancsi és Boróka halkan az aznapi programpontokat egyezteti. Nemsokára a próbaterembe kell érniük, de előtte még két helyszínt mindenképp meg kell tekintenünk az otthonuk közelében.

„Az előadásokon valóságos energiák
cserélődnek, nemcsak köztünk
és a közönségünk között, de
remélhetőleg az ég és
a föld között is”

Keresztes Nagy Árpád szerint a zsámbéki miséknek is különleges hangulatuk van. „Ahogyan Márton atya magyarázza az evangéliumot, a szokásostól eltérő gregorián énekek hangzása, a közösségbe vetett erős hit számomra is segített visszakanyarodni a katolikus léthez. Döntést kell hozni, utána a Jóisten mindent szépen alánk helyez: kapcsolatot, erőforrást, sikert. Mi is kellünk hozzá, de a vezetés nem az emberek kezében van” – vallja az énekmondó

Elsőként a szomszéd telekre, Árpád méhészete felé indulunk. Az énekmondó szerint itt minden számára fontos dolog összeér. „Az egyensúlyt, a csodát, a teremtett világ gazdagságát itt naponta megtapasztalhatom. Úgy hiszem, hogy aki a népi kultúrával foglalkozik, annak fontos a földdel való kapcsolat. Nekem a méhek körüli munka egyfajta magyarázatot ad arra, hogy a magyar népzene miért olyan, amilyen. A zenésznek ugyanis szolgálnia kell. Ezt az alázatot tanulom itt és mesélem tovább a hozzám érkező érdeklődő csoportoknak is” – magyarázza, mialatt lánya és felesége a méhesben lévő tó halait eteti.

Végül az érkezésünk idején megpillantott örökpanorámás színpad felé sétálunk. A házaspár reméli, hogy a vándorlással teli hétköznapjaik ellenére az általuk megálmodott kulturális térrel újra s még inkább bevonódnak majd Zsámbék életébe. „Ez a romtemplomra néző színház lehetőséget teremt majd arra, hogy az »Egyszer volt, hol nem volt« mágikus erejű szavakkal kizökkentsük a hallgatóságot a napi stresszből, a félelmeiből.” A hivatását a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanárként is megélő Mariann úgy véli, miközben a színháznak feladata láttatni a világban rejlő sötét bugyrokat, muszáj megmutatnia a kiutat is. „Az előadásokon valóságos energiák cserélődnek, nemcsak köztünk és a közönségünk között, de remélhetőleg az ég és a föld között is. Minden emberi lélek törekszik a jóra, az isteni világ pedig igenis megmutatkozik az életünkben. Ennek a szemléletnek szeretnénk majd teret adni ezen a színpadon” – részletezi.

A díszletként is szolgáló panorámát csodálva a házaspár elmeséli, a nyitódarab is a Mancsi által említett személyes hitvallásukhoz kapcsolódik majd Nagyboldogasszony napján. „Mennyei szép rózsa címmel misztériumjátékot adunk elő. A szakralitást nemcsak a helyszín, de az életünkben megtapasztalt szűzanyai jelenlét is indokolta. Bízunk benne, hogy a Szűzanya fájdalmas történetét az archaikus imák, népénekek szentsége és a Mária köré szövődött népi legendák, mesék jóízű népi humora együttesen teszi majd mélyen átélhetővé”– mondja Mancsi, férje mosolyogva hallgatja a szavait. Nekünk pedig jólesik nézni azt a hiteles, lelki kapcsot, amiről a tekintetük és mozdulataik szavak nélkül is mesélnek.

Hasonló tartalmak

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!