Menü
Szöveg: Gerencsér Anna
Fotó: Földházi Árpád
Mezőkövesden, a Hadas városrészben több száz éves, meseszerű házikók sorakoznak. E műemlék épületek egyikében alkot Fehér Tibor fazekas. Munkáival bejárta már a világ jelentős fazekasfesztiváljait, vallja, hogy a hagyományt úgy lehet igazán megőrizni, ha tartalommal töltjük meg. Ő a hibás edényre sem mint hulladékra tekint.
Immár harmincnyolc éve vezeti saját műhelyét. Változott a művészete az évek során?
Amikor belevágtam, még nem tudtam, hogy a kerámia mely területén fogok dolgozni. De már az első műhelyben, a budai Vincellér utcában, ahol négy évig dolgoztam, vidéki fazekasok közé kerültem, és az ő hatásukra rögtön ezzel a fajta kerámiával kezdtem ismerkedni. Már a vizsgamunkám is népi kerámia volt a szakközépiskolában. Aztán Mezőkövesdre visszakerülve megismertem a vidék kerámiáját, és abból épült fel az évtizedek alatt a műhely saját stílusa.
Milyen a „vidék kerámiája”? Mik azok a regionális jellegzetességek, amelyek megkülönböztetik a mezőkövesdi tárgyakat a korondi vagy bármely másik kerámiától?
A mi kerámia-tájegységünket általában a Közép-Tisza vidékének nevezik. Ez Miskolc, Debrecen, Karcag, Eger, Gyöngyös, Pásztó és az e területen belüli kisebb-nagyobb fazekasközpontok stílusát jelenti. Domanovszky György nevezte el a Közép-Tisza vidékének két olyan központ után, amely a legközelebb áll a Tiszához: az egyik Mezőcsát, a másik Tiszafüred. Én a régió kerámiastílusát madaras-virágos stílusnak nevezném, sokféle díszítőtechnikával, változatos színvilággal. Azért nehéz erről általánosságban beszélni, mert amikor az alkotó elkezdi tanulmányozni a múlt kerámiáját, akkor nem a teljes anyagot újítja meg, hanem óhatatlanul azt választja ki és építi be a saját munkájába, amely közel áll hozzá, és személyesen megszólítja őt.
Önt hogyan szólította meg a fazekasszakma?
Mindig szerettem rajzolni, ezért a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után a kézművesszakmák között néztem szét. Számos lehetőség felmerült bennem az ötvöstől az épületszobrászig, de mindegyikben találtam valamit, ami miatt úgy döntöttem, hogy nem azt választom. Az ötvösmunka aprólékossága például nem illik a habitusomhoz. A fazekasságban nem találtam semmit, ami eltántorított volna, már amennyire bele lehet látni a mesterségbe, amíg nem gyakorolja az ember. Amikor én tanultam, ez kihalóban lévő szakmának számított, és bizony nehezen találtam olyan helyet, ahol képeznek fazekast. Többnyire másik kerámiaszakmával együtt oktatták valamilyen gyár tanműhelyével együttműködve, és ezek a képzések is telítve voltak. Mára ez megváltozott, hiszen a gyárak jó része eltűnt.
És beigazolódott a döntése?
Maximálisan. Hihetetlen szerencsém volt a választásommal, lassan negyvenhárom éve űzöm, de ma sem teher a munka.
Alkotótársa felesége, Kriston Erzsébet. Hogyan osztják meg a munkát?
Korongozni csak én korongozom, de minden másba bekapcsolódik, amikor óvónői munkája mellett lehetősége nyílik rá. Teljesen szabad kezet kapott, a műhely stílusát együtt alakítjuk, kívülálló nem is tudja megmondani, hogy melyik tárgyat készítettem én és melyiket ő. Minden munkafolyamatba bekapcsolódik a mázazástól a kemenceszedésig, de főleg a festésben vállal szerepet.
Van szimbolikájuk a madaras-virágos mintáknak és a változatos színeknek?
Természetesen hordoznak jelentést a minták, de én szeretek ezzel óvatosan bánni. Egyrészt ezt a vizuális nyelvet én magam is visszafelé tekintve tanulom, és úgy érzem, hogy még nem vagyok teljesen a birtokában. A másik, fontosabb okom az óvatosságra, hogy nem látom azt a közösséget sem, amelynek tagjai értenék vagy beszélnék ezt a nyelvet. Sokan hallottak róla valamit a médiából vagy művészettörténészek előadásaiból, de a kérdés gyakran egészen leegyszerűsítve merül fel, például: melyik a fiú, a rózsa vagy a tulipán? Inkább egy szimbólumrendszerre kell gondolni, nem lehet motívumokat ilyen módon kiragadni. Hozzá kell tennem emellett, hogy bár a minták kérdése gyakran szóba kerül, én a fazekasságot alapvetően a forma művészetének tartom. Minden más – a színek, a díszítőtechnikák – csak ezután jön.
Az agyag tisztasága, minősége meghatározza a formát?
Nagyon is meghatározza! Minden agyag más, és a fazekasok régen szakosodtak egyes edénytípusokra, sőt legtöbbször még ma is ezt teszik, mert az agyag, amelyet a saját környezetükben találtak, bizonyos edények készítésére alkalmas, másokéra nem. Ezért különböztetünk meg tálasokat, korsósokat, fazekasokat, akiknek a neve a szakma nevét is adja. A fazék egyébként többnyire tűzálló főzőedény – egyáltalán nem akadt mindenhol olyan agyag, amely alkalmas főzésre.
A világ egyik legjelentősebb kerámiafesztiválján, a faenzai Argrillà Italián minden évben kétszáz fazekas vesz részt a világ minden tájáról. A meghívott művészek között szerepel Fehér Tibor is, aki ezáltal az országhatáron túl is öregbíti a magyar népi iparművészet hírnevét
Ezek szerint akár a régió művészetét is befolyásolhatja, hogy ott milyen agyag található?
Hogyne! Közismert, hogy Mezőtúron, az Alföld egyik nagy fazekasközpontjában a fő termék a korsó volt, és a mesterek korsósoknak hívták magukat. Hódmezővásárhelyen főként tálasok dolgoztak. A gömöri fazekasok látták el évszázadokon át az Alföld jó részét sütő-főző edényekkel. Létezik olyan település is, Csákvár, ahol háromféle agyagot tudtak azonosítani a falu határában.
Ön több tucat díjjal büszkélkedhet, ezek egy részét versenyeken, pályázatokon szerezte. Honnan ez a versenyszellem?
Hát, a versenyszellem énbelőlem teljes mértékben hiányzik… Soha nem voltam versenyző típus. Egyszerűen arról van szó, hogy jó ezeken a fesztiválokon, pályázatokon részt venni, ha meghívják az embert, hiszen a kollégák között feltöltődik. Egyébként mi, fazekasok legendásan és köztudottan jó barátságot ápolunk, nincs valódi vetélkedés, gyakran és szívesen találkozunk. Ha részt veszek egy pályázaton, azt egyrészt azért teszem, hogy megmutassam a legújabb munkáimat, másrészt, hogy lássam, a többiek hol tartanak, mit csinálnak.
Vannak kedvencei az eddigi munkái közül?
Erre egyszerű a válasz: mindig a legújabb. De azért vannak régi darabok, amelyeket ma is szívesen nézegetek. Például ez a három boroskancsó, amelyet még tanuló koromban készítettem, a mai napig a kedvenceim közé tartozik.
A mázas agyagedények amellett, hogy gyönyörködtetik a szemet, szinte kínálják magukat a használatra. Ön elsősorban használati tárgyként vagy műtárgyként tekint az alkotásaira?
Magyarországon fazekasnak általában azokat az edénykészítő keramikusokat nevezzük, akik elsősorban funkcionális kerámiát, használati edényeket készítenek. Gyakran beszélünk a hagyományőrzésről, de jelenleg kulcskérdés a mi szakmánkban az, hogy miként lehet a hagyományt tartalommal megtölteni, tovább éltetni. Hiszen az edényeknek mind formailag, mind korszerűségükben meg kell felelniük a mai igényeknek.
És mik a mai igények?
Ami a formát illeti, sok olyan edényt nem készítünk már, amely a régi fazekasok legfontosabb termékei közé számított. Például az aratókorsót már nem használja senki, pedig egykor tonnaszámra készítettek korsóféléket a fazekasok. Viszont óriási reneszánszuk van a sütő-főző edényeknek, tálalóedényeknek, bögréknek, csészéknek, kerttel vagy virággal kapcsolatos edényeknek. Fontos továbbá, hogy a régi magyar fazekasság ólommázas fazekasság volt. Ma már sokkal korszerűbb, ólommentes mázakat használunk, illetve olyan égetési módokat – például a magas tüzű égetést –, amilyeneket a korábbi magyar fazekasok nem használtak. Az edény így megfelel akár a mikrohullámú sütő vagy a mosogatógép támasztotta kívánalmaknak is. A technikai megújulás fontos feladat a szakmánkban, a fazekasok mindig is inkább újítóknak számítottak, mint hagyományőrzőknek. Így lehet valójában megőrizni a hagyományos tárgyakat a mindennapi használatban.
Úgy tudom, hogy a csúcsgasztronómiában is egyre nagyobb trend a különféle technikával készült égetett kerámiák használata a tálalás során.
Igen, ezek például olyan területek, ahol napjainkban is terepet kap a fazekasság. Vagy ilyen a szabadidős főzés is. Rengeteg kemence épül családi házak kertjében, ott is használják az ahhoz megfelelő tálakat, edényeket.
Egyes kultúrákban a hibás edényt is nagy becsben tartják. A japánok például tisztelik a tűz rajzolta mintázatot, és arannyal javítják a törött kerámiát. Ön hogy tekint a hibás darabokra?
Én azok közé tartozom, akik szeretik a hibákat, hiszen mi magunk sem vagyunk tökéletesek. Törekszünk arra, hogy tökéletes edényeket készítsünk, de nem baj, ha ez nem sikerül. Tudom, hogy sok helyen összetörik a tökéletlen edényeket; én ezt nem tartom jó útnak. Igenis azok is szépek, jól használhatók, esetleg megismételhetetlenné teszi őket az égetési hiba. Akár meg is lehet próbálni tudatosan reprodukálni az eredményt, ha tetszik. Éppen ezek a hibák tehetik különlegessé, egyedivé és személyessé a tárgyakat.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
