Meséli, hogy ifjú bölcsészként unatkozott a nyáj mellett, kiment hozzá a juhász, ránézett a nyájra, és elkezdte sorolni, hogy az ott sánta, annak gyulladt a tőgye…, ha végignézed a négyszáz juhot mindennap, nem fogsz unatkozni, sőt elég se lesz egy nap. Kipróbálta. Megértette, hogy a juhászok miért beszélnek keveset. Másképp jár az agyuk, kiejtik a fölösleges információkat. A beszédük is az egyszerűség felé tart. A kommunikáció hangsúlya áttevődik az ember-állat viszonyra.
Azért megy Erdélybe, mert ott május elsejéig mindenki ott legeltet, ahol akar. Szabadság van. Lehetett volna muzeológus, de épp kitört a világjárvány, és újra kellett szerveznie az életét. Igen, a szabadság.
Ő arrafelé tart, ahonnan az emberek lassan elfogynak: fel a hegyi legelőre, fel a juhokkal oda, ahol nincs áram, nincs forgalom, nincs civilizáció, de van egy ház, egy csűr, egy tó, tizennégy hektárnyi hegyi legelő, erdő, állatok, legeltetés, az egyszerűségben megélt teljesség lehetősége. Ott, a havason máshogy jár az idő. Talán óra se kell. A nap és a hold mutatja a napszakokat, az állatok megszabják az életrendet.
Sándorra szép feladat vár. Ha már belakta a havast, Csaba testvér gyerekeivel kell megszerettetnie azt az életformát, amelyet ő is él. Legyenek a maguk urai, tanulják meg a gazdálkodást, az önellátást, tiszteljék a természetet, a hegyi legelőket. Ez az egyetlen megújuló energiaforrás Székelyföldön. Az erdőket letarolják, az soká nő újra, de a hegyi legelők minden tavasszal új sarjat hoznak, hívja föl a figyelmet Böjte Csaba.
2021 május 1-jén Sándor a székelyföldi Szencseden lovával együtt munkába állt. Egy kisebb juhnyájjal, négy kutyával és Csaba testvér áldásával. Be kell laknia a hegyi legelőt, és azt a tiszta egyszerűséget, szabadságvágyat, a természet, a hegyi legelők, erdők tiszteletét, az állatok szeretetét kell a gyakorlatra érkező gyerekeknek átadnia, ami amúgy is benne lakik. Gyerekkori álmát valósítja meg, és ott fönt közelebb van a Jóistenhez is.