Menü
Az előző századforduló polgári derűbe oltott egzisztencializmusa és egyfajta látomásos atmoszféra egyformán jelen van a magyar festészet egyik megújítója, Ferenczy Károly vásznain.
Három lovas békésen tör utat egy sűrű szövésű, áthatolhatatlannak tűnő erdőben. Mintha Rosencrantz és Guildenstern kapott volna egy kísérőt, és csak mennének máig ismeretlen végzetük felé a ködös Albion egyik rengetegében. Ferenczy Károly Háromkirályok című képének álomszerű zöldes árnyalatai eszembe juttatják a szovjet színes filmek penészzöld világát, ami a szovjet hiánygazdaság végeérhetetlenül hosszú évtizedeiben a filmnyersanyag szerény adottságainak egyenes következménye volt. Igaz, azok nélkül a penészzöld árnyalatok nélkül sok más mellett elképzelhetetlenek lennének Nyikita Mihalkov Csehov- és Goncsarov-adaptációi vagy Szergej Paradzsanov és Andrej Tarkovszkij mozgóképeinek sajátosan költői világa. És nem létezne az a zseniális orosz Thyl Ulenspiegel-filmsorozat sem a hetvenes évekből, amelynek különös történelmi, mégis a jelenre reflektáló atmoszférája újra eszembe juttatja e három lovast.
Filmekről írok, de annyira talán nem távoli a műfaj. Hiszen amikor Ferenczy Károly 1898-ban megalkotta a Háromkirályokat – a Lumière fivérek kinematográfja hároméves volt ekkor –, műve olyan sajátos narrációt és látomásos atmoszférát sugárzott, amihez hasonlót csak szerzői filmekben láthattunk sok évtizeddel később. A mű ihlető forrása egy hajnali erdei séta élménye volt, amihez Jézus születésének kétezer éves misztériumát társította – az akkori Magyarországon meglepő újszerűséggel. A nemegyszer gúny és nevetség tárgyává vált festmény, amely nélkülözte a megfáradt, ám töretlenül felszínen tartott akadémizmust és a patetikus történelmi festészet összes kliséjét, egyfajta nyitánya is volt a magyar festészet újító szándékú törekvéseinek.
Kavicsot hajigáló fiúk | 1890 | vászon, olaj
Kettős arckép (Noémi és Béni) | 1908 | vászon olaj
Az eredetileg jogásznak és gazdatisztnek készülő Ferenczy viszonylag későn eszmélve, húszas éveiben fordult komolyabban a festészeti stúdiumok felé. A kor közép-európai szokásainak megfelelően akadémikus képzésben tanulta a mesterséget München és Párizs, rövid ideig Nápoly műintézeteiben, hogy aztán e városokban szembesüljön azokkal a festészeti irányzatokkal – posztimpresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió és a panteizmus gondolatköre –, amelyek az akadémizmussal és a historizáló festészettel szemben végre saját korukra reflektáltak. Közben szellemi és szakmai értelemben is jókor jött a müncheni barátság olyan magyar festőművészekkel, mint Hollósy Simon és Csók István. Hollósyval, valamint Iványi Grünwald Bélával, Réti Istvánnal és Thorma Jánossal nemsokára a partiumi Nagybányán tették le egy sajátosan magyar, de az európai áramlatokhoz számos ponton kapcsolódó festészet alapjait; a nagybányai művésztelep pedig még sokáig éreztette hatását a hazai alkotók munkásságában.
Ha Ferenczy Károly életművébe akár csak véletlenszerűen bepillantunk, rögtön szembetűnik, hogy látványalapú festészete folyamatosan alakult és formálódott, de nem a változó divatok szerint, hanem töprengő, a festészet mélységeit és magasságait egyaránt kutató attitűdje okán. Közben a látvány alapos megfigyelésén túl óriási képzelőereje és a már említett atmoszférateremtő képessége segítségével alkotásain feltárulnak kora, benne családja polgári derűt árasztó hétköznapjai – ehhez foghatót csak kevesen tudtak vagy akartak manírok nélkül, ennyire őszintén és kendőzetlenül megfesteni. Bibliai témájú munkáit pedig rendre saját jelenébe vagy – mint A hegyi beszéd című festménye esetében – egyenesen a nagybányai tájba helyezte. Irodalmi és filozófiai műveltsége révén kiemelkedett az akkori művész-értelmiségi közegből, és ez a szemléletmód fellelhető vásznain is.
Archeológia | 1896 | vászon, olaj
Témái a klasszikus festészeti hagyományokat követik, ám tájképeit vagy az azokhoz szükséges előtanulmányokat plein air módon, a szabad ég alatt festette. Akt-, portré- és zsánerfestészetében is azt érezzük: úgy törekedett a neki lényeges momentumok megragadására, hogy a művészetében közben egyértelműen érződik valamiféle keresetlen egzisztencializmus – Kierkegaard hazai percepciója vagy Ibsen művei eleve népszerűek voltak a korabeli polgári értelmiségi körökben. Néhány nagybányai festőtársával együtt idővel tanára lett az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolának, meghívása jól mutatja: a dualizmus utolsó éveinek honi művészképzése felismerte a legfrissebb művészeti áramlatok integrációjának fontosságát. Az pedig szinte példa nélküli, hogy Ferenczy Károly mindhárom gyermeke, a festő Valér, a szobrász Béni és a kárpitművész Noémi apjuk nyomdokain járva, de saját jogon váltak a 20. századi magyar művészet kvalitásos alkotóivá.
A hegyi beszéd I. | 1896 | vászon, olaj
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
